SG.hu

400 ezres telefonlopás Salgótarjánban

Mintegy 400 000 Ft értékben vitt el mobiltelefonokat és fényképezőgépet egy fiatal férfi Salgótarjánban, miután betörte egy fotós bolt kirakatát.

A rendőrség olyan információhoz jutott, hogy az elkövető felszállt a Budapest felé induló vonatra és elutazott azzal. A vonatot két állomással később érték utol, ahol ellenőrizték az utasokat. Egy 19 éves bátonyterenyei férfi lett gyanús a számukra, akinek vérzett a keze. Az ellopott tárgyak azonban először nem kerültek elő, ezért alaposabban átkutatták a férfi ruházatát és a csomagjait. Ennek során a férfi alsónadrágjából előkerült a három ellopott mobiltelefon, a nála lévő kenyér belsejéből pedig a fényképezőgép.

A kihallgatás során a férfi elmondta, hogy alaposan felkészült a bűncselekmény elkövetésére. Magával vitt egy kilós kenyeret, amelynek előzőleg kiszedte a belsejét. A városban megvárta a megfelelő időpontot, úgy időzített, hogy ne lássa őt senki és nem sokkal a vonat indulása előtt törte be csak a kirakatot, hogy hamar el tudjon tűnni. Még arra is ügyelt, hogy az utcai ruhájára felvegyen egy sötét színű kezeslábast, amelyet a betörés után egy közeli lépcsőház szemetesébe dobott.

A vonatjegyet is Budapestig váltotta, mert az volt a terve, hogy ott azonnal értékesíti az ellopott készülékeket. A salgótarjáni rendőrök gyors munkájukkal viszont meghiúsították ezt a tervét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • uniu #9
    Batonyterenyen eleg sok munkanelkuli van, banyavaros volt, ide jarnak pestre dolgozni, meg lopni is ezek szerint:)
  • Tetsuo #8
    lol
  • Hegyikecske #7
    vagy bérel egy taxit :D

    Vagy esetleg nem lop ?:D vagy ez csak nekem fordult meg a fejemben ?:D
  • AtisH #6
    Vagy a kenyérrel együtt vihetett volna magával egy kalapácsot...

    Hájrá, hájrá Sálgótárján!!!
  • PLaci #5
    Ha nem a kezével töri be az ablakot, hanem pl méterekről egy kövel, akkor nem vérzett volna a keze, így nem lett volna gyanus, és nem kapták volna el.
  • Fenjoy #4
    ez tényleg balek volt:) De, nem attol szegény valaki, hogy kevés az esze... sajnos a környezetemben, nagyon sok IQlight van, és mind teli vannak... erről ennyit:)
  • Seaweed #3
    ugyvan
  • hypno #2
    Micsoda kretén!

    Puszta kézzel megy neki az üvegnek három szar telefonért, meg egy fényképezőgépért.

    Hiába na. Nem azért szegény ember a szegényember mert kevés a pénze, hanem mert kevés az esze.
  • raingun #1
    Ezt beszívta, sajnos a nagyrésze meg tud lógni a szajréval...