Berta Sándor

Törölte internetes telefonfülke terveit a British Telecom

Nagy-Britanniában nem igazán mutatkozik érdeklődés az emberek részéről a közterületekre kihelyezett VoIP-telefoncellák használata iránt, ezért a British Telecom (BT) úgy döntött, több ilyen készüléket nem helyez üzembe. Ezzel szemben Ausztriában eddig teljesen sikeresnek bizonyult a hasonló program.

A British Telecom korábban azt tervezte, hogy - Németországhoz hasonlóan - 28 000 internetes telefonfülkéből álló hálózatot hoz létre, amelyekben egyaránt lehet telefonálni, internetezni és e-maileket küldeni, illetve fogadni. Ennek ellenére a próbaképpen üzembe helyezett berendezések nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

A program törlése azért is lehet bosszantó, mert eddig a 28 000-ből már 1300 telefoncella működik országszerte, ami azt jelenti, hogy a távközlési cég nem kevés pénzt veszít a projekt törléséből származó elmaradó bevételek miatt. A vállalat úgy döntött, hogy a meglévő VoIP-telefoncellák némelyikét - a nagyobb bevétel reményében - a jelenlegi helyükhöz képest frekventált(abb) helyekre telepítik át.

Ezzel szemben Ausztriában a Telekom Austria az 1300 tervezett internetes telefonfülkéből 585-öt már üzembe helyezett. A program, ha minden a tervek szerint alakul, 2006 végére le is zárul. Az osztrák terminálok a számítógépen kívül tartalmaznak még egy webkamerát, egy telefonkagylót, egy törésmentes üvegből készült érintőképernyőt és alkalmasak az internetezésen, a hagyományos telefonáláson, az elektronikus levelek küldésén és fogadásán kívül akár a videotelefon-beszélgetések lebonyolítására is. A robusztus kiszerelésnek köszönhetően a hagyományos telefonfülkékhez képest alig néhány VoIP-telefonban tudtak csak kárt tenni a vandálok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • smv #4
    Ezt akartam énis pont kérdezni. Ez olyan, mint a mekikben van újonnan wifi, de valami sokszáz forintba kerül fél óra. Annyiért már egy könyvtárba ahol ilyen ötven forintokért lehet fél órát netezni, vagy netcaffekba jobban megéri bemenni. Aki meg olyan húdefontos ember, annak van alapbol net a cuccán.
  • dez #3
    Nem lehet, hogy azért, mert ezeken drágább volt a hívás, ahelyett, hogy olcsóbb lett volna?
  • Mice #2
    mint ötlet tetszik
  • fflx #1
    "A robusztus kiszerelésnek köszönhetően a hagyományos telefonfülkékhez képest alig néhány VoIP-telefonban tudtak csak kárt tenni a vandálok."

    Azert az IQ mindenhol bevillan