Berta Sándor

Telefonfülkés internetprogram indul Ausztriában

Internet-hozzáféréssel látja el a 23 ezer osztrák telefonfülke körülbelül 5 százalékát a Telekom Austria. Jelenleg 200 osztrák településen összesen 500 multimédia-állomás található.

Ezekben bárki internetezhet óránként 6 eurós tarifa mellett, egy szöveges e-mail elküldése a rendszer segítségével pedig 10 centbe kerül. Ingyenesen hozzáférhető viszont a www.help.gv.at osztrák e-kormányzati portál. Franz Morak, az osztrák kulturális minisztérium államtitkára minderről egy sajtóbeszélgetés során számolt be a média képviselőinek.

A Telekom Austria a jövőben összesen 1300 hasonló telefonfülkét akar működésbe állítani. Egy-egy hagyományos telefonfülke multimédia-állomássá alakításának költsége a tervek szerint körübelül 13 ezer euróba kerül. Franz Morak kijelentette: az osztrák Szövetségi Kancellária Hivatal többek között ezzel a programmal szeretné elérni azt, hogy az ország minden polgára - különösképpen pedig azok, akiknek egyáltalán nincsen internet-elérésük - egyszerűen és ingyen hozzáférhetővé váljanak az e-kormányzati oldalak.


Ausztriában az elmúlt hét hónapban jelentősen nőtt azon felhasználók száma, akik már legalább egyszer ellátogattak az osztrák e-kormányzati portálokra és az emberek 51 százaléka már rendszeresen felkeresi ezeket az internetes oldalakat. A legtöbb felhasználó a különböző információk, a letölthető formanyomtatványok és a számlái befizetése miatt keresi fel az osztrák e-kormányzati website-okat.

Mint azt Rudolf Fischer, a Telekom Austria vezetékes üzletágáért felelős vezetője elmondta: ugyan például formanyomtatványokat senki sem tölthet le és nyomtathat ki az intelligens telefonfülkékben, ám azok tájékozódásra, informálódásra kiválóan megfelelnek, ráadásul ezekre a terminálokra fontos feladat vár a digitális megosztottság elleni harcban is. Rudolf Bulant, a terminálokat kifejlesztő bécsi APC Interactive Solutions AG nevű cég elnöke kijelentette, hogy becsléseik szerint a multimédia-állomásokat havonta 370 ezer osztrák fogja használni. A vállalat a tervek szerint hosszútávon ezeket a rendszereket más európai országokba is exportálni akarja majd, és az európai telefonfülkék 5-10 százalékát alakítanák át.


Egy komplett rendszer egyébként egy számítógépből, egy webkamerából, egy telefonkagylóból és vandálbiztos üveggel kiegészített kijelzőből áll. Az állomásokon lehetőség van az interneten való szörfölés és az e-mail küldés és fogadás mellett akár videótelefonálásra is. Rudolf Bulant szerint még egy nyomós érv szól a telefonfülkék átalakítása mellett, ez pedig nem más, mint hogy kevesebb rongálás éri az újjászületett fülkéket, mint a hagyományos társaikat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Rincewind #20
    "ha nem zart/orozott helyen vannak, akkor lehetetlenseg elkepzelni a mukodokepesseguket."

    Ez magyarorszag... :P
  • sajtos #19
    a westendben is van ilyen, de 4bol 2 nem mukodik...
    valamint a burger kingekben van ilyesfajta terminal, azok mukodokepesek.
    ha nem zart/orozott helyen vannak, akkor lehetetlenseg elkepzelni a mukodokepesseguket.
  • FTeR #18
    a DunaPláza tele van ilyenekkel, a mozinál is van 1 meg a kajálós résznél is, sima telefonkártyával megy.
  • Canis Minor #17
    Na ja Kaposváron is volt egy a sétálóutcán de már egy hét múlva kiányoztak belőle a gombok és a képernyőbe is belevéste valaki : "szeretlek Kata!"
  • 12346 #16
    jó, bazz műv hűzban.. no comment.
  • Pontius #15
    nahát de ügyes az alsó képen a kiscsaj :P
    oda sem néz és már le is töltötte a HL2-t :PPP
  • Sityi #14
    Gondolom igen. Még nem próbáltam ki, de azt látom, hogy valami Matáv-Axelero dizájba bújtatott Kínplórer töfög benne...
  • Pontius #13
    ezeken lehet pornó oldalakat nézegetni? csövesek összedobnak egykis pénzt, bevágják magukat egy 100-as zsepivel aztá mehet a móka :P
  • Sityi #12
    Debrecenben a vasútállomáson is van ilyen, és eddig még semmi különös baja nem történt, pedig ott áll már vagy egy éve... Natúr telefonkártyáról megy, és még SMS-t is lehet küldeni vele (webkamera meg a többi funkción kívül).
  • gz8 #11
    Igen, de az aula, ahol porta is van, ergo figyelik, hogy most rántod elő a szikét a zsebedből, míg egy telefonfülke esetében ez nem így működik.