Gyurkity Péter

A Pioneer bejelentette Blu-ray-meghajtóját

A gyártó végre hivatalosan is bejelentette az asztali számítógépekbe szánt meghajtóját, amelynek megjelenése azonban csak az első negyedévben várható. A készülék áráról egyelőre nem esett szó.

A Pioneer bejelentette következő generációs optikai meghajtóját, amely BDR-101A jelzéssel kerül hamarosan forgalomba. Ez a már jól ismert egyrétegű, 25 GB tárolókapacitású Blu-ray-lemezeket ismeri, ám nemcsak olvasni, hanem írni is tudja azokat. A korai bemutatással reményeik szerint kedvező pozíciót harcolhatnak ki maguknak, és egyben a formátumnak is, amely még mindig kétesélyes harcot vív a HD DVD-vel.

A BDR-101A-ról már több alkalommal beszámoltunk, legutóbb szeptemberben, amikor hírül adták a meghajtó elkészültét. Már akkor megtudhattuk, hogy a Pioneer BRD-101A 2x-es sebességgel olvas, és ír Blu-ray-lemezeket, míg a DVD-médiát 6, illetve 8x-os sebességen kezeli. A Parallel ATA csatlakozón keresztül kommunikáló készülék egyetlen hátránya, hogy nem ismeri fel a hagyományos CD-lemezeket, és ugyanígy nem birkózik meg a némileg különcnek számító DVD-RAM formátummal. Bár a Pioneer közleménye nem említi, a legutóbbi hírek szerint a meghajtó megközelítőleg 9 MB/s-on írja a következő generációs médiát, és 45 percig alatt írja meg a 25 GB-os lemezt. Ezt a külső források arra alapozzák, hogy az egyszeres adatátvitel 36,5 Mbps, azaz 4,5 MB/s-os sebességet jelent.


A támogatott formátumok teljes listája a következőképpen néz ki: BD-R/RE (2x), DVD-R/+R (8x) és DVD-RW/+RW (4x). A gyártó a nagy kapacitást említi legnagyobb előnyként, és ezzel elsősorban a nagy felbontású filmek területét célozzák meg. A kompatibilitás kérdésében sajnos a hagyományos CD-lemezeket nem ítélték ennyire fontosnak, így a zenei albumok és a CD-n terjesztett szoftverek beolvasásához szükségünk lesz egy külön meghajtóra. "Néhány évvel ezelőtt senki sem gondolt arra, hogy több tárolóhelyre lesz szükségünk, mint amennyit a CD-lemezek nyújtanak. Ma azonban számos DVD-t veszünk igénybe fotóink, filmjeink tárolásához. A Blu-ray-technológia kielégíti a gyors ütemben növekvő igényeket" - jellemezte a jelenlegi helyzetet Andy Parsons, a Pioneer Electronics elnöke.

Az első PC-be szánt meghajtó tehát 3 hónapon belül megjelenik. Az még egyelőre kérdés, hogy milyen áron juthatunk majd hozzá, és mennyibe fájnak majd a 25 GB-os korongok. Kezdetben minden bizonnyal igen borsos árat kell fizetnünk, de remélhetőleg ez nem lesz így sokáig.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jim Morrison #48
    Jedlikes :)
  • dez #47
    Ha már alkalmazásra kerül az előjelbit, akkor már az egész szám kettes komplemensben lesz kezelve (mert csak azt tudja a CPU magától, máshogy csinálni körülményes lenne).
  • dez #46
    Jó, amit írsz, de korrekcióra szorul:

    "- a bináris számot negáljuk (egyes komplemens kód) (1>0, 0>1)"

    Nos, ez itt nem negálás, hanem invertálás. A negálás már az inkementálást is jelenti, azaz az egy kettes komplemens művelet. neg(-1)=1.

    u.i. na mi van, a programozó kollegák még mindig másnaposak? :P
  • fachox #45
    Negatív számok ábrázolása
    A negatív számok ábrázolására a kettes komplemens kódot használják.
    Ez a következõt jelenti:
    - a bináris számot negáljuk (egyes komplemens kód) (1>0, 0>1)
    - a kapott bináris számhoz hozzáadunk egyet
    pl.
    -8710 = ?
    1.lépés: negálás
    8710 = 010101112 ( 8 biten ábrázolva )

    01010111
    10101000 ( negálás után )

    2.lépés: 1 hozzáadása
    10101000 + 1 = 101010012 = -8710
    1.7.5.4 Lebegõpontos ábrázolás
    A lebegõpontos átalakítás a számok hatványkitevõs felírásán alapszik.
    Bármely valós szám felírható:
    L = M x pk
    ahol :
    L - az ábrázolandó szám;
    M - az ún. mantissza ;
    k - karakterisztika;
    p - számrendszer alapszáma.
    A bitsorozat felépítése:
    elõjelbit karakterisztika mantissza

    Az elõjelbit a mantissza elõjelét tárolja.
    A karakterisztika eltolt nullpontú bináris formában van ábrázolva.
    1.8 Az ábrázoláshoz tartozó átalakítások
    1.8.1 Ábrázoljuk a 451210 egész számot 16 biten.
    451210 = 00010001101000002


    1.8.2 Ábrázoljuk a 12,45 fixpontos ábrázolással 8 biten, úgy hogy az utolsó 4 bit a tizedes rész.
    1210 = 11002
    0,4510 = 0,01112

    A bitsorozat : 11000111
    1.8.3 Ábrázoljuk 8 biten a -12110-et a kettes komplemens kód segítségével.
    12110 = 011110012

    Negáljuk a számot

    10000110
    Adjunk hozzá 1-et

    10000110 + 1 = 10000111

    tehát

    -12110 = 100001112
    1.8.4 Ábrázoljuk 32 biten lebegõpontosan a 12,34 számot:
    (8 bit elõjeles karakterisztika esetén)
    Mantissza: 0.-22. bit
    Karakterisztika: 23.-30. bit
    Mantissza elõjele: 31. Bbt (0=pozitív, 1=negatív)

    1210 = 11002

    0,3410 = 0,010101112

    12,3410 = 1100,010101112

    = 0,110001010111x2+4

    +4 eltolt nullpontú ábrázolással 8 biten (0 = 10000000)

    10000000
    + 00000100
    10000100

    A bitsorozat:
    0 10000100 11000101 01110000 0000000
    e k M

    MOST MÁR REMÉLEM KUSSBA MARADSZ A HÜLYESÉGEDDEL MERT ELÉG VOLT BEGÉPELÉNI
  • PLaci #44
    C64? Ki beszélt itt C64-ről...
    Nem értitek az egészet amit elmondtam, pedig 99% (1% hogy az utcsó bit az előjelbit) úgy műxik és létezik...
    Ti úgy látszik nem fogjátok fel, hogy a 1000 bináris számsor NEM csak a 8at jelentheti... itt nem arról van szó, hogy ezt a bit sorozatot mint egy egybefüggő számsort olvassák be.
  • fachox #43
    mod:
    Charles Babbiage
  • fachox #42
    mod:
    Charles Babbiage
  • fachox #41
    Te úgy vagy hülye ahogy megszülettél.
    Csak sajnálni tudom Willham Gottfried Leibmitz és Joseph Mone Jacqard és nem utolsó sorban Charles Babiaget ja de nem feleljtsük el Konrad Zuse és Neumann János mivel forognának a sírjukban ha olvasnák amit írsz.
  • RedBull75 #40
    PLaci:

    Szerintem hidd el fachox által leírtakat. A kettes komplemens kód az áltla leírt "módon" működik (mondjuk én ezt még a C64-es 8 bites módon tanultam meg).
    Te is definiáltál egy számábrázolási módot, de ilyet a számítástechnikában nem nagyon használnak (persze, az hogy én nem ismerem, nem jelenti, hogy nincsen). Ha belegondolsz érdekes lenne a 1000 és 0000 összehasonlítása, ugyanis ez a két szám egyenlő a te állításod szerint (mindkettő 0 tizes számrendszerben a te definíciód szerint). Másrészt a 0-nak nem nagyon szokott előjele lenni.
    (A fenti okfejtéshez remélem jó ajánlólevél egy programozó/programtervező matematikusi diploma)
  • zakika #39