Berta Sándor

Kasszasiker-előrejelző szoftver terjedőben

A rendezők és a kiadók egy új film esetében eddig feszülten várhatták a nézettségi adatokat. Idővel derült csak ki, hogy munkájuk meghozza-e gyümölcsét, vagy sem - ezen a problémán igyekszik segíteni egy új program.

A filmipar évente dollármilliárdos forgalommal büszkélkedhet. A világszerte elkészített több millió alkotás közül azonban csak a filmek egy csekély része kap elismerést. A legtöbb stáb már annak is örül, ha a mű visszahozza a költségeket és nullszaldós lesz a végső elszámolás. Hogy melyik filmből lesz kasszasiker vagy örökbecsű darab, előre szinte lehetetlen megmondani. Gyakori, hogy hiába jó a rendező, az operatőr, a kiadó, a forgalmazó és brilliánsak a színészek, a történet vagy a hangulat nem üti meg az elvárásokat, és a vetítések érdektelenségbe fulladnak.

A filmipar igyekszik különböző módszerekkel (multiplex, 3D-s filmszínházak stb.) az embereket újra a mozikba csábítani, ám a DVD-piac egyre nagyobb kihívást jelent a hagyományos filmek számára. Egy amerikai tudós azonban - elvileg - megtalálta a megoldást. A kiadóknak és stáboknak ezentúl nem kell aggódva várniuk az első hétig, hanem már előre tudhatják, sikeres lesz-e a filmjük vagy sem. "Nincs a módszerünkben semmi ördöngősség, egyszerűen csak megpróbáljuk előrejelezni különböző jellemzők (tartalom, korhatár, más hasonló filmekkel való összevetés, stáblista, különleges effektek, zene stb.) figyelembevételével, hogy az adott műnek mennyi esélye van a sikerre" - nyilatkozta Ramesh Sharda, az Oklahomai Állami Egyetem kutatója.

Miután betáplálták ezeket az adatokat, a rendszer számításokba kezd és végül kiad egy összesített, minden szempontot figyelembe vevő listát, amelynek a végén ott szerepel a prognosztizált jövő, ami lehet a teljes bukás vagy a kasszasiker is. Sharda nyolcadik esztendeje fejleszti a programot és eddig több mint nyolcszáz filmet vizsgált meg. A szoftver az esetek 37 százalékában képes volt helyesen előrejelezni a végső sikert vagy kudarcot és eddig alig tévedt, vagyis a módszer egyelőre működik.

A kutató már tárgyalásokat folytat egy nagy hollywoodi filmstúdióval. A megbeszélések részét képezi a program továbbfejlesztése, tökéletesítése is. A filmrendezők és a kiadók mindenesetre egyelőre meglehetősen szkeptikusan fogadják az új megmentőt. Aztán lehet, hogy évek múlva nagy költségmegtakarító zseniként fogják ünnepelni Ramesh Shardát és a szoftverét. Persze egy dolog hiányzik a számításokból: az emberek, a nézők, és az eltérő reakcióik egy-egy film esetében. Ezt ugyanis nem mindig könnyű kiszámítani...

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • k0zi #11
    Talán ha nem 1000Ft lenne egy mozijegy akkor többen járnának moziba.
    Pl kijön egy DVD film, ára 7-8000Ft 2-3 hónap, de max félév alatt lemegy az ára 2-5000Ft-ra. Van egy 5 fős család, megveszik 2000Ft-ért a filmet és már jobban jártak. Annyiszor nézik meg ahányszor akarják.
    De ha nem is veszik meg, kikölcsönzik pár száz forintért.
  • Caro #10
    Nem fog működni.
    Azért működött az eddigiekre, mert az ismert eredményekre kalibrálták.
  • bundee #9
    mekkora otlet :) amugy, a sw attol hogy nemtetszik, meg kasszasiker - es ez a lenyeg

    de tenyleg, hw studiok a miniprodukciokat leszarjak, igy azoknal nem is hasznalnak a progit - ha meg nem jon be a dolog a studionak egyszer, a prof a zsiros zsekjet csokolgatva meg mindig mondhatja, nem a progi tevedett, hanem a film egy nagy rakas szar, az alapotlet ellenere is :)

    mert alapotleten, a motivumokon, a szineszeken, az effekteket keszito studio neven kivul azert kell meg egy apro dolog a filmhez, es sajna azt nem tudja meg a sw se elore megmondani, hogy jo-e - latatlanba
  • troc #8
    tankok, csöcsök és egy kutya - annyi kell a sikerhez, ilyen egyszerű.
  • BiroAndras #7
    "A vége az lesz, hogy egy bugyuta szoftver idióták által betáplált paraméterei alapján készült filmeket fognak csak csinálni"

    Ha eddig nem tűnt volna fel, elárulom, hogy már nagyon régóta így készül a filmek 99%-a.
  • Archenemy #6
    Spec. effektekre azert lehet mertekegysegeket talalni, meg ha kicsit egzaktak is... Belefektetett munkaorak szama, mp hossz, (ezek alapjan munkaora/mp), koltsegvetes (gepe+szoftverek minosege, "dolgozok minosege" (fizetes)). Ezekbol kb. le lehet vonni, milyenek a spec. effektek. Most szorszalat senki ne kezdjen hasogatni, nyilvan nem pontos, de azert ez maris valami szamokban kifejezheto dolog, ami nagyjabol elorevetiti a minoseget. Szineszeket lehet csoportositani ismertseg, gazsi, tapasztaltsag, stb. szerint. En elkepzelhetonek tartok egy ilyen szoftvert, csak pont azt hianyolom belole, hogy felismerje az eredeti, nagy dobasokat, sztem ez inkabb tucat-kozonsegfilmek gyartasara valo.
  • slackface #5
    Szegény ember nem tud már mással pénzt keresni.
    Ez csak egy lehúzási kísérlet a gazdag filmesek felé.
    Csak logika kell hozzá. És mégis mivel méri a stáblistát , az effekteket, élethűséget? Ez hülyeség. És egyébként is én nem az effektek száma és milyensége miatt vagy a stáblista hossza miatt nézem meg a filmet hanem az összhatás miatt. Ott van a Star Wars utolsó része..mennyi effekt és mennyi pénz volt benne..de nekem kibaszottúl nem tetszett..nagy csalódás volt. A régi részek még a 70 es évekből simán le alázzák szerintem..pedig azok nagyon is alacsony költségvetésű filmek voltak és akkoriban még nem ismert színészekkel a töbségében.
  • Komolytalan #4
    63 százalékban azt mondta, hogy nem tudja. 37 százalékban mondta hogy siker vagy bukta, és az be is jött szinte mindig.
    Nem annyira rossz ez, csak szerintem pl speciális effektre nincs mértékegység. 3 km speciális effekt, 400 kg sztár - elég lol, nem? :-)
  • Botond #3
    fej vagy írás meg 50%os,és jóval olcsóbb :-D
  • kropotkin #2
    "A szoftver az esetek 37 százalékában képes volt helyesen előrejelezni a végső sikert vagy kudarcot és eddig alig tévedt"
    Ja csak 63 százalékában. Ilyen aránynál meglep ,hogy nem a Microsoft a fejlesztő. :)