Gyurkity Péter

Az AMD szerint ők nyerték az ikermagos versenyt

A processzorgyártó saját magát nyilvánította győztesnek az ikermagos chipek versenyében, amit az ellenfél kiállásának elmaradásával, valamint a tesztelő szoftverek által mutatott fölénnyel indokol.

A vállalat közleményben nyilvánította ki győzelmét, amelyet az egyértelmű fölényben lévő ikermagos Opteron szerverchipek révén értek el. Saját legnagyobb előnyüknek a következetességet tartják, pontosabban azt, hogy 1999 óta szigorúan tartották magukat az útitervhez, és nem zavarták meg a fejlődés menetét különböző, egymástól eltérő architektúrákkal. Legalább ilyen fontos, hogy a fokozatosan növelni tudták a processzorok által nyújtott teljesítményt, miközben elviselhető szinten tartották a fogyasztást és a hőtermelést.

Emlékezhetünk arra, hogy az AMD augusztusban több napilapon keresztül ikermagos csatára hívta legfőbb vetélytársát, az Intelt, hogy összemérjék zászlóshajóik teljesítményét. Riválisa először nem reagált a kihívásra, inkább eljövendő fejlesztéseinek ismertetésére koncentrált, és igyekezett hangsúlyozni, hogy a következő generációk jelentős többletet jelentenek majd mindenki számára. Paul Otellini azonban hamarosan kijelentette, hogy a vállalatok és termékeik versenye a piacon dől el, és ez továbbra is így lesz. Látható volt, hogy az Intel a vásárlókra bízná a döntést, ez viszont az erősebb marketingnek és a múltbéli eredményeknek köszönhetően az ő oldalukra billentené a mérleg nyelvét.


Az AMD természetesen nem hagyta ennyiben a dolgot, és négy hónapos várakozás után saját magát nyilvánította győztesnek. Ezt az ágazatban használatos tesztelő szoftverek eredményeire alapozza, amelyek egyöntetű Opteron-fölényt mutatnak a szintén ikermagos Xeonnal szemben. Ez nem meglepő, hiszen az Opteron bemutatkozása óta igen jó eredményeket produkál, és neki köszönhető, hogy az AMD jelentősen előrenyomult vállalati téren. Tisztában van ezzel az Intel is, éppen ezért igyekezett elkerülni a nyilvános megmérettetést. Gőzerővel dolgoznak azonban a következő generáción, amely többek között a hírnéven esett csorbát hivatott kiküszöbölni.

Az AMD eközben tagadta a Socket 939 foglalatba illeszkedő, egyutas szerverprocesszorok gyártásának beszüntetéséről szóló híreket. Nyilatkozatuk szerint az Opteron 100 sorozat gyártása a következő évben tovább folytatódik, és erre szükség is van, hogy kielégítsék az igényeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #64
    Szerintem meg nem látod teljesen jól a helyzetet. ;)
  • megrab #63
    Előre szólok, én inkább intel párti vagyok.
    Az a benyomásom, hogy az intel az utóbbi időben az asztali gépek terén próbált meg komolyan fejleszteni mivel ott lemaradásban volt az amd-vel szemben (legalábbis a játékok teljesítménye terén - más, már egy egyszerű tömörítőprogi is gyorsabb intelen). Szal beerősítettek a pc-knél, de eközben szerveren lenyomta őket az amd, amelynél meg gyengébben fejlődik az asztali proci.

    Az egész ügy egy egyszerű helycsere lesz, mindenki abban erősödik amiben gyengébb volt, és abban marad le amiben addig vezetett.

    Egyébként azt, hogy mit vegyél leginkább az határozza meg, hogy mire akarod használni, gamereknek amd, filmeseknek intel...
  • Zsoltika 007 #62
    Úgy lesz.
  • CyrSyS #61
    én kiszálok a témából. vegyetek csak továbbra is AMD-t :D sokat, és jobbat.
  • BiroAndras #60
    "Hmm, azon az 1 gigán tényleg optimalizálj, mert valamit elcsesztél:-)"

    Ne kritizálj, amíg fogalmad sincs, hogy miről van szó (másrészt, nem én is írom a mem zabáló részeket).
  • dez #59
    Az utóbbi 2 évben eléggé lelassult a procik teljesítménynövekedése. Most itt van a dual-mag, de kevés program használja még ki egymagában, és az ára is elég húzós.

    Pedig pl. a jövő játékai jóval összetettebbek és élethűbbek lesznek (nem csak grafikában, abban már most is elég jók, bár sok dolog még csak trükkökkel megy, mint pl. tükröződés, árnyékok, stb.), amihez bőven kell a kakaó. (Már szinte félelmetes, micsoda "játékok" lesznek, ha jobban bekeményítenek a játékfejlesztők. Szerintem nemsokára beáll ez is a vallás [mármint egy adott vallás elvakult nyomatása], különféle ideológiák [politikai+tudományos], és más effélék által alkotott sorba, mint ami az emberek fölé kerekedik. Szvsz hamarosan egy mátrixban találjuk magunkat. )
  • Komolytalan #58
    "Volt, hogy gondot jelentett kihasználni 5 mega RAM-ot. Ma meg keményen kell optimalizálni, hogy beférjünk 1 gigába"
    Hmm, azon az 1 gigán tényleg optimalizálj, mert valamit elcsesztél:-)
  • Komolytalan #57
    "Az AMD-vel sincs baj, ha jó alaplapot raksz alá. Teljesítményben pedig az AMD a nyerő jelenleg."
    Nem tom, én Athlon XP-s configot raktam már össze 6eFt-s alaplappal is, az biztos nem a minőség csúcsa, és atomstabil. Nincs rajta SATA, meg végülis semmi extra se - hát istenem, 6eFt-ért ennyi jár. De működik, minden gond nélkül.
    A kiforratlan chipsetekkel van néha baj, de az meg intelnél is előferdül.
  • majzi #56
    0023
  • maestro85 #55
    "Intel proci + Intel Oem alaplap (intel chip szettel) számomra megnyugtatóan stabil együttes...."

    majdnem a legolcsóbb ECS(ez azé nem egy hu de haj de jó über márka, de olcsó és finom) lappal nyomulok AMD procival, és csak a windows miatt fagyott le, azért meg a Microsoftot kell szidni nem az AMD-t.