Gyurkity Péter

Az amerikai kormány kiáll a Microsoft mellett

A Bush adminisztráció tiltakozását fejezte a dél-koreai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság napokban meghozott döntése ellen, amelyben 32 millió dollár befizetésére és butított Windows kiadására kötelezték a céget.

Az amerikai Igazságügyi Minisztérium álláspontja szerint az ázsiai ország szabályozó szervezete túlságosan szigorúan járt el az ügyben, és felesleges ítéletével jókora felfordulást okozhat. Közleményükben elítélik a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság döntését és a jelek szerint továbbra is azt a megszokott elgondolást követik, miszerint elsődlegesen az amerikai kormányzat feladata lenne a helyi vállalatok üzleti politikájának felügyelete.

A Microsoft tegnap volt kénytelen elkönyvelni, hogy a bizottság ellene döntött az immár négy éve húzódó trösztellenes vizsgálatban, amely annak idején a Daum Communications kezdeményezéséből indult. A szoftvercéget 32 millió dollár megfizetésére kötelezték, valamint egy butított Windows változat megjelentetésére, amely nélkülözné a Windows Messenger azonnali üzenetküldő , valamint a Windows Media Player lejátszó szoftvert. Mindezt azzal az indoklással, hogy a vállalat visszaélt monopolhelyzetével, és saját akaratát szerette volna ráerőszakolni a helyi konkurenciára.

Bár a döntés súlya és jelentősége eltörpül az Európai Bizottság tavalyi, csaknem 500 millió dolláros ítélete mellett, az Igazságügyi Minisztérium még ezt is túlzónak találta. "A koreai döntés jócskán túlmegy egy, a vásárlók érdekeit szolgáló szükséges és megfelelő lépésen, mivel sokak által előnyben részesített termékek visszavonását írja elő" - jelentette ki Bruce McDonald, a minisztérium trösztellenes csoportjának tagja, egyben helyettes főügyész.

A ZDNet azt valószínűsíti, hogy az amerikai kormányzat talán másodlagos adóktól tart, amelyet a távoli országok trösztellenes perek büntetéseiként igyekeznek behajtani a tengerentúli cégektől. Ezt látszik igazolni McDonald kijelentése, miszerint a trösztellenes vizsgálatoknak a versenyt, és nem a vetélytársakat kellene védelmezniük. Érdekes gondolat, bár nem túl valószínű, hogy négy - vagy akár 1,5-2 - éves huzavona megérné a fáradozást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vegallomas #69
    Ne mocskos kóreai bagázs, rossz helyről próbál pénzt húzni :D

    windowst se adnék többet feléjük :)
  • dez #68
    Mióta? Nemrég még úgy nyilatkozott Gyurcsány, hogy "nemzeti kincs".
  • Tetsuo #67
    Sajnos a MOL már nem magyar..
  • FTeR #66
    ezt az ofisz százalékosdit folyamatosan félremagyarázzák.
    egyadott ember alig 10%át használja ki átlagosan, aki nagyon azzal dolgozik meg kb20%. de ez nem az a 10 meg 20 százalék amit akár a melette ülő ember használ.
    sőt, nemrég aszonta ms, h h offiszra bejövő fícsör rikveszt 80-90% olyan, ami már benne van több generáció óta. ezért is határozták el magukat, h áttervezik a kezelő felület. ettől várják, h az emberek majd jobban megtalálják amit keresnek.
    szal amire ki akartam lyukadni, ofiszban nincs olyan fícsör, amire nem lenne igény. csak olyan került bele, amit már elegen kértek, h milyen jó lenne. nincs benne fölösleges ficsőr, nincs olyan, amit még senki, sohasem használt.
    persze nem hiszem, h otthonra _mindenkinek_ ez kell. mint a nevéből is kiderül, ez az irodákba van szánva. aki a házidolgozatát akarja szinezni, annak a wordpad tudása is sok...
  • asysoft #65
    Szerintem az az OS halott, amelyet már nem fejlesztenek. Az, hogy még készül rá program nem sokat jelent, Win3.1-re is megjelent a legújabb TotalCommander, akkor az sem halott?:)
  • pemga #64
    1. Opera nem teljesen ingyenes, csak a desktop gépekre. Okostelefonokra továbbra is 30 ajró. Ebből, meg a supportból akarnak megélni. Egyébként nem akkor kezdett esni a népszerűsége, amikor az FF 1.0 megjelent, hanem már akkor amikor a Safari... Volt egy érdekes húzásuk, hogy integráltak bele egy BT klienst, de azóta sem hallottam erről a fícsörről :).

    2. BeOS nem igazán a Linux alternatívája volt (nem volt és nem is akart multi-user lenni), a valósidejűség és egyszerű felhasználhatóság volt a célja (akkoriban a Linuxnak alapvetően más céljai voltak). BeOS nem halt meg, most is aktív (pl. van FF 1.5 is rá :)). Legfeljebb nem olyan visszhangos a community-je, mint a linuxnak.

    3. Desktop piacból egyre kevésbé lehet megélni. Már az MS is eljutott oda, hogy inkább adná ingyér a windows-át csak használják, és majd megél bármi másból. Saját bevallásuk szerint sem abból a felhasználónkénti 6-8USD-ből tartják fent magukat ami licenszenként leesik nekik, hanem sokminden egyéb másból (office, rengeteg egyéb licenszelés - mint pl. directx, sdk-k, xbox, egyedi corporate fejlesztések, designed for win akármi matricák). Winnél át akarnak térni adware-re ők is. Vagy ha így jobban tetszik: nem terméket, hanem szolgáltatást akarnak majd eladni. (ez látszik pl. a live kezdeményezésükön, az MSN-en, stb.)

    4. Nem mellesleg a fejlesztések _túlnyomó_ része nem végfelhasználóknak szánt, kereskedelmi forgalomban levő cucc, hanem vagy egyedi fejlesztés, vagy spec "dobozos", valamilyen piacra/körre hegyezve, de jelentősen testreszabva. (Nem tömegcikk, magyarul, csak kicsit nehezen fogalmazok :)) Tömegcikként úgy néz ki, hogy leginkább a _játékok_ képesek még a piacon maradni. Ezeket az emberek évről-évre hajlandóak megvenni, van rá fizetőképes kereslet és jelentős igény is. Valaki is el tud képzelni olyan vevői rohamot mondjuk egy Win vagy Office esetén, mint ami az xbox360 kapcsán volt? Ugye hogy nem :). Office is esni fog majd vissza (vagy már esik is?), egyszerűen olyan igényeket elégít ki, amik nincsenek... Leggyakoribb hangoztatott érv, hogy "pár százalékát sem használjuk ki", akkor meg minek újabbat venni 2-3 évente.

    Csak ennyit szerettem volna mondani.
  • dez #63
    Ja, és amúgy...

    "Éppen a linux (firefox stb, azaz opensource) az aki megölte az összes fizetős vetélytársat (pl beos, novell stb)!"

    A BeOS-t??? Te el is hiszed ezt, vagy csak próbálod elhitetni a tájékozatlanokkal?
  • Caro #62
    Jó vicc.
    Az openoffice versenyben van MSOffice-al, mert az emberek 90%-ának köze nincs azokhoz a funkcióihoz, amik benne vannak(és az sem sokkal több, mint OO-ban!), mégis használják, gyakran feketén.
    A gimp viszont nincs versenyben a photoshoppal, és nem is akar, és nem is hangoztatja, otthoni képszerkesztésre tökéletesen megfelel, de egy grafikusnak, akinek írják a photoshopot, eszébe nem jut mást használni.

    Persze az ms jött, és megvett egy grafikai szoftvert, hogy ő majd kiszorítja az adobe-t, úgyhogy erről ennyit, a szoftverük egy kalap trágya, de ha mögéállnak nem tudja majd az adobe legyűrni.
    És akkor majd mehet megint az anyázás, és örülhetünk, hogy legalább gimp lesz.
  • Caro #61
    1)Az opera él, és a fejlesztők örülnek a részesedésüknek.
    Ők is jól tudták, hogy reklámokból nem lehet megélni hosszú távon.
    Az internet megjelenésekor egy banneren 2%-os átkattintási arány volt, ez ma 0.02%-ra csökkent.
    2)nem igaz, az opera erősít
    3)HÖHÖHÖ
    Tudod egyáltalán miről beszélsz? Azt veszem ki a szavaidból, mintha szerinted lett volna egy novell OS. Ilyen SOHA nem létezett(vagyis igen, az volt a szerver).
    Egy dos shell, és egy wines client létezett mint novell.
    Ha szerverről beszélsz, akkor megint más a helyzet.
    Ha winezni nem akar(és miért akarna, ha ott a samba), akkor nem fog MARS-ozni, mert a samba elég jól működik, de a mars-ot rég abbahagyták, olyan linuxos hálózati környezet ezeken kívül, ami támogat nem unixos gépeket nincs.
    Szóval mégiscsak a kliensre is linux kell.
    4) A KDE IS jó és a Gnome IS jó.
    5) "sima"
    a "sima" nálam úgy az 500-700 Mhz-s szegmensben mozog.
    Még 2 ghz-vel is ~90x akkora számítási kapacitás(az előbb csak egy gépet számoltam, arra több mint 250x-es lett volna!)
    6)Nem primitív, hanem file szerver, teljes jogosultságkezeléssel, több csoporttal, és még 1000 embernek mail szerver és ugyanennyinek file is.
    Egy hibája volt, az új nagy vinyót nem kezelte jól, ezért mennie kellett
  • Equ #60
    "A ms-hoz képest elenényésző de a novellhez képest nem volt az, igy pár év alatt megölte ingyenességével."

    Egyébként erről szól az egész, ezt irtam az elején is. Az open source pont ellentétes eredményt ér el mint amit akar. Mindenki kihal a piacon kivéve az ms-t és a többi mamutot, mert csak nekik van olyan korlátlan pénzügyi hátterük, hogy annyit öljenek a fejleszésekbe amivel nem tudják az ingyenes nyilt forrású programok felvenni a versenyt. A verseny meg eltűnik, mert a kicsik kihalnak vagy bele se kezdenek, igy eltűnik az innováció. (az open source csak másolja a nagyokat és próbálja elhitetni, hogy ugyanolyan jó, pl openoffice, gimp stb)