Gyurkity Péter

Csökkenő eredmény, távozó vezetők - bajban a Symantec?

A vírusirtójáról és komplex biztonsági megoldásairól ismert cég az ismételt felvásárlások után váratlanul komoly veszteségről, részvényeinek zuhanásáról és pénzügyi igazgatójának távozásáról kénytelen beszámolni.

A cég részvényeinek árfolyama 20 százalékkal esett azután, hogy legújabb negyedéves jelentésében 251 millió dolláros veszteségről számolt be. Ez főleg a Veritas felvásárlása révén nőtt ilyen nagyra, hiszen a vállalat 60 százalékát júniusban 284 millióért vették meg. Kissé túlköltekeztek tehát, amit csak súlyosbított a Sygate, a WholeSecurity, illetve a BindView felvásárlása. Érdekes módon a jelentés címe "erős eredményekről" ad hírt, néhány sorral lejjebb azonban már világosan látható, hogy itt inkább az ellenkezőjéről van szó.

"Elégedettek vagyunk az első negyedéves együttműködés kapcsán" - jelentette ki John W. Thompson, a vállalat vezérigazgatója. Kissé visszafogottabban nyilatkozott Greg Meyers pénzügyi igazgató, aki megjegyezte, hogy a szeptemberi fogalom jóval elmaradt az eddig megszokottól, ami főleg a 2006-os évre szánt termékek késői megjelenésének, illetve a fokozódó versenynek köszönhető. Mostanra az is kiderült, hogy Meyers hamarosan távozik a cégtől, követve John Schwarz korábbi elnök példáját, aki a Business Objects vezérigazgatói székét foglalta el. Az eligazolásokban többen már az eddigi vezetés távozásának, leváltásának kezdetét látják.

Ami az asztali, otthoni felhasználásra szánt szoftverek piacát illeti, itt a Symantec valóban visszaszorulóban van, és igencsak érezhető a konkurencia erősödése. Az utóbbi években mind többen tértek át alternatív (nod32), vagy ingyenes (AVG, stb.)vírusirtóra, és hagynak fel a Norton Antivirus használatával. Legtöbbször a kártevők átengedését és az óriási gépigényt jelölik meg ennek okaként. Ennél valamival jobban teljesít a Symantec vállalati téren, ahol egyrészt az általa nyújtott komplex megoldások, másrészt az asztalinál megbízhatóbb szoftverek révén előnyben van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]PAStheLoD #46
    én csak windózupdétet meg firefoxot meg thunderbirdet és legfőbb a pici agyacskámat ^.^
    most feltettem outpost fw-t , de csak azért , mert kiváncsi voltam a netforgalomra, amúgy allow most módon van minden extra védelmét meg kikapcsoltam ;>
    jah és néha spybot s&d ..

    amúgy jó kis program spyware és vírus írtáshoz a wintasks is .. lehet vele scriptet írni, hogy lőjje a ki az ilyen és ilyen nevű futó process-t , ugye mindenki ismeri azokat a g3c! kis progikat amik mindig 2 példányban futnak, és ha 1iket bezárjuk , a másik egyből indítja önmagát még1x .. :]]
  • [HUN]PAStheLoD #45
    NIS szerintem a legrosszabb "tűzfalszerűség" ami létezik, a telepítése egy teljes estés szélesvásznú családi rémálom, a futtatása ugyan ez csonkolással és vérrel .. sok vérrel.. mire be akarsz állítani valamit, már rég elkaptál minden féle wormot, a menük, a hülye GUI-k, nem mutat semmit, csak hogy működik vagy nem .. és persze alapból ál-paranoiás, és ez a legnagyobb baj vele .. pl. netbiost simán ki-be engedi, míg pl. játszani normálisan nem lehet rajta keresztül..
    egy szóval szar, és ez tapasztalat (is) meg sok-sok ember véleménye.. persze csak böngészni még talán jó, de kell hozzá egy duál procis mainframe, mert ez is megesz pár [száz] mega ramocskát.
  • [HUN]PAStheLoD #44
    Pontosan ;]]]

    Mióta, jóval szebbek a szájmantek cuccok, mint amennyit az egész szájmantek brand ér, azóta erősen nem ajánlom a termékeiket ^.^
  • Mice #43
    csak mert a nővérem gépét szeretném újrapartícionálni, de nem szeretnék új wint is felhúzni rá. :( valami ötletetek van rá hogyan kerüljem ki a reinstallt?
  • Frank99 #42
    én meg nem használok szinte semmit (sygate firevall, ás néha spyweíró, de 2 hóanp után 5 db cookiban talált spyt) ,és 1 éve nekem sem volt gondom.

    és windowsom van....
  • Frank99 #41
    persze.
    csak fat lesz belőle...

    TELJESEN új és formázatlan wincsire is kiírja a particiót és olyanra, amilyenről mentették.

    ha fat volt, fat lesz.
    ha ntfs volt, akkor meg az lesz...
  • látogató #40
    Ugye hogy ugye? :) Nekem meg még ráadásnak ott van az Ad-Aware és a Spybot a tűzfal meg zone alarm. Ja, és az egész net egy routeren keresztül jön be. :)
  • AtisH #39
    Az 5-ös Kaspersky-t néztem és elég jónak tűnik, főleg laikusoknak (nem lehet belepiszkálni mélyebben). Még jópár spy-t és trójait is beazonosított, amit (ha jól emléxem) az AVG vagy a NOD nem.
  • látogató #38
    Hát, a NAV-ot nem ismerem, de szerintem nem is fogom ezek után a hozzászólások után. :) Nekem kaspersky virusirtó van fent, azzal elégedett vagyok, igaz, nem is próbáltam még ki semmi mást. Ami bevált, azon miért változtassunk? :)
  • Mice #37
    nem tom. fater régen valami olyan symantecet használt bent a cégnél ami nem norton volt csak valami vállalati symantec. ilyen sárga ikonja volt. sokáig dicsérte, hogy tényleg milyen jól írt... aztán átváltott linuxra :D azóta nem dícséri :)