SG.hu

Megnyílt a magyar technológiai központ Kínában

A Hong Kong tőszomszédságában lévő Shenzhen városában megnyílt a második magyar technológiai központ, így a magyar IT vállalkozások exporttevékenységét a Washington mellett fekvő Virginia után a távol-keleti szilíciumvölgyben is magyar képviselet segíti elő.

A HTEC-China elnevezésű magyar képviseletet a 2005. október 12-17. között megrendezett shenzheni informatikai nemzetközi vásár keretében dr. Csepeli György, az IHM politikai államtitkára nyitotta meg. A magyar-kínai kapcsolatrendszer erősödését jelzi, hogy a Hi-Tech vásáron a magyar IT cégek kiemelt vendégekként vettek részt, s a kínai miniszterelnök-helyettes látogatást tett a magyar standon.

A magyar delegáció kínai látogatása során dr. Csepeli György kínai egyetemek rektoraival folytatott megbeszéléseket kutatásfejlesztési együttműködési lehetőségekről, amelyek kínai nagyvállalatok és szakemberek részére európai tudásközpontjuk Magyarországra telepítését segítheti elő. A politikai államtitkár szándéklevelet írt alá a Shenzheni Önkormányzat vezetőjével magyar-kínai üzleti együttműködési projektek indításáról, melyek elsőként az internetbiztonság, az elektronikus kormányzás, az elektronikus önkormányzat és a térinformatika területén valósulnak meg. A magyar delegáció tárgyalást folytatott Kína vezető infokommunikációs cégeinek (ZTE és Huawei) vezetőivel. Mindkét nagyvállalat budapesti központtal és magyarországi partnerekkel működik.

Az IHM külpiaci programjának célja a magyarországi kis- és középvállalkozások által előállított magas tudástartalmú termékek és szolgáltatások új piacokra jutásának elősegítése, a magyar információtechnológiai ipar promóciója a hazai és külföldi magánvállalkozások üzleti kapcsolatainak katalizálása révén. A magyar-kínai kétirányú együttműködést elősegítő HTEC-China központ és a magyar-kínai üzleti együttműködési projektek az Informatikai Vállalkozások Szövetségének közreműködésével indulnak.

A HTEC program fő célja, hogy feltárja az adott infokommunikációs piacon lévő konkrét üzleti lehetőségeket, és ezeket közvetítse a magyar cégeknek, egyúttal felkészítse őket a célpiacon való sikeres megjelenésre, valamint információs bázist teremtsen azoknak a magyar cégeknek, amelyek együttműködést terveznek Észak-Amerikában, illetőleg Ázsiában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pemga #6
    Mondom tudásközpont. Ehh, hagyjuk... Ha te vazsban gondolkodsz akkor nem egy nyelvet beszélünk :).
    Egyébként a ZTE is Cisco meg hasonló matricájuk termékeket ad el, ami lehet hogy kínai gyártmány, de amerikai cucc. Már amennyiben ennek a mondatnak így van értelme manapság :).
  • shabba #5
    Kínaiaknak IT cuccokat gyártani és eladni kb. olyan mint homokot vinni a sivatagba. :)
  • pemga #4
    :( pedig jó lenne
  • pemga #3
    Hmm, amit mondasz az erősen import, nem látom benne azt, amiről a cikk szólna. Nevezetesen magyar IT vállalkozások exporttevékenységét, vagy kutatásfejlesztési együttműködési lehetőségek, esetleg nagyvállalatok és szakemberek részére európai tudásközpontjuk Magyarországra telepítésé. :)
  • shabba #2
    A ZTE tavaly kötött megállapodást Invitellel, valami 10ezer körüli modem és DSLAM oldali cuccokra. Huawei ugye fatávnak adott el 100ezer körüli modemet. Core hálózati eszközöket is vett valamely ISP, enterpise szegmensben meg bank vagy biztosítós megrendelésről olvastam valahol. Persze kínaiaknak ez a megrendelés szám csepp a tengerben, de a hazai számadatok tükrőben jelentős tételek.
  • pemga #1
    A www.zte.hu az kemény :). A Huawei-re is egy importőr jön be. Hol rejtőzködnek ezek? A kínai zte oldal se semmi 3 nyelvű: angol, kínai, orosz :)). Ez amit találtam róla, hát nem túl sok... A HTEC-en is pályázatokra vannak lehetőségek csak... Én vagyok béna, vagy gyenge a PR?