SG.hu

Kitüntetések augusztus 20-a alkalmából

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter kitüntetéseket adott át augusztus 20-a, az Államalapító Szent István ünnep alkalmából az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) Konferenciatermében tartott rendezvényen.

A miniszter felterjesztése alapján a Magyar Köztársaság Elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést adományozza Dr. Lajtha Györgynek, a Magyar Telekom Rt. Távközlésfejlesztési Intézet tudományos munkatársának. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésében részesül Dr. Pap László egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Híradástechnikai tanszékének vezetője és Vitai Attila, a Vodafone Magyarország Rt. vezérigazgatója. A kitüntetéseket a Magyar Köztársaság Elnöke adja át a Parlamentben 2005. augusztus 20-án 14 órakor rendezendő ünnepségen.

A köztársasági elnök megbízásából az IHM Konferenciatermében tartott rendezvényen Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter adott át több rangos kitüntetést. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést vehetett át Dr. Dömölki Bálint állami díjas matematikus, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács szakértője. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést Biszak Sándor, az Arcanum Adatbázis Kft. ügyvezető igazgatója, és Lennert László, a UPC Magyarország Kft. regionális igazgatója vehetett át.

A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapott:

Berzsenyi László, az IHM Szabályozási főosztály szakmai főtanácsadója;
Kovács Gergelyné, a Postamúzeum igazgatója;
Léder Ferenc, az IHM Védelemszervezési önálló osztály főosztályvezetője;
Szathmári Géza, a GTS-DataNet Távközlési Kft. ügyvezető igazgatója.

Az Informatikai és Hírközlési Miniszter díjakat, szakmai érmeket és elismerő oklevelet adományozott az informatikában és hírközlésben kiemelkedő munkát végzettek részére. „Kozma László díjat” kapott Dr Sylvester Nóra, a Nemzeti Hírközlési Hatóság informatika szabályozási igazgatója. „A Magyar Informatikáért” szakmai érmet vehette át Dr. Prószéky Gábor, a MorphoLogic igazgatója.

„A Magyar Hírközlésért” szakmai érmet kapott:

Csaba Ferenc, a UPC Magyarország Kft. délkeleti régió igazgatója;
Sánta Istvánné, a nagykanizsai 1.sz. posta vezetője,
Tankó Zoltán, a Magyar Telekom Rt. vezérigazgató-helyettese;
Dr. Tormási György, az Antenna Hungária Rt. stratégiai igazgatója.

„Az Információs Társadalomért” szakmai érmet vehetett át Sere Péter, az IHM Piacelemzési főosztályának vezetője. „Miniszteri Elismerő Oklevelet” kapott Deme Endréné az IHM Gazdasági és üzemeltetési főosztály főelőadója és Homonnay Lászlóné, az IHMinisztérium Közigazgatási főosztály munkatársa.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • chx #2
    Nos, az üzleti kapcsolatok ugyebár... Pl GTS csinálja a közhálót. Egy nagy panama az egész :(
  • Picador #1
    Es ezt mind miert?