SG.hu

Magyar Technológia Központ létesül Kínában

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által vezetett delegáció tagjaként 2005. szeptember 7. és 11. között Kínába látogat, ahol elsőként, szeptember 8-án - immár negyedik alkalommal - Wang Xudong informatikai miniszterrel folytat tárgyalásokat.

A látogatás során Kovács Kálmán ismerteti a magyarországi befektetési lehetőségeket Kína vezető elektronikai vállalatai (TCL és Skyworth) vezetőinek. A kínai IT-miniszterrel, a Belbiztonsági Minisztérium és a Kínai Posta képviselőivel történő megbeszéléseken a miniszter a magyar kis- és középvállalkozások kínai piacra jutását előmozdítani kívánó konkrét együttműködési ajánlati csomagot nyújt át. A konkrét ajánlat az eKormányzat és IT-biztonság területére összpontosít.

A tárgyalások során Kovács és Li Lin shenzheni főtitkár-helyettes megállapodást ír majd alá a Magyar Technológiai Központ létrehozásáról a kínai szilícum-völgyben, Shenzhen városában. A 2003 júniusában a Virginia állambeli Vienna-ban (USA) megnyílt Magyar Technológiai Központ (Hungarian Technology Center - HTEC) mintájára felállítandó shenzeni központ célja támogatni a magyar IT iparág legversenyképesebb cégeit az ázsiai piacra való bejutásban. A kínai HTEC a helyi üzleti élet képviselőivel szorosan együttműködve segíti a magyar cégek első lépéseit az ázsiai piacon, beleértve a piacfelmérést, üzleti kapcsolatok létesítését, a marketing tevékenységet, valamint jogi és egyéb üzleti szolgáltatásokat. A Magyar Technológiai Központ 2005. október 12-én Kína egyik legrangosabb ICT rendezvényén, a shenzheni Hi Tech vásáron nyílik. Az eseményen való hangsúlyos magyar részvétel a magyar-kínai üzleti kapcsolatok fejlesztését célozza.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HuAn82 #2
    Miért tennék, hiszen olcsóbb nekik lekoppintani és legyártani otthon.
  • Fen3gyerek #1
    Sohasem fognak a kínaiak vmit tőlünk venni, főleg nem elektronikai cikkeket...