Specker Balázs

Sok a személyes adat az eladott háttértárolókon

Sokan vállalnak felesleges kockázatot azzal, hogy az eladott merevlemezeiken illetve memóriakártyáikon felejtik személyes adataikat - derült ki Disklabs adatmentő cég felméréséből.

Hogy a cég kiderítse, mit tesznek a felhasználók adataik megsemmisítésére, 100 merevlemezt és 50 memóriakártyát - köztük SD-kártyákat, flashmeghajtókat, SIM-kártyákat és pendrive-okat - vásárolt meg az eBay aukciós oldalon. Simon Steggles, a Disklabs elnöke szerint a legtöbb ilyen jellegű eszközt olyanok adták el, akik PC-jüket kívánták fejleszteni vagy mobiltelefonjukat cserélték le. A vállalat által vásárolt háttértárolókon levelek, önéletrajzok, táblázatok, telefonszámok és e-mail címek voltak megtalálhatóak, emellett loginnevek, jelszavak, sőt online bankszámla-hozzáférések kódjai is előfordultak a feltelepített böngészők ideiglenes állományaiban.

"A legtöbb ember csak a legalapvetőbb lépéseket tette meg, hogy letörölje adatait, mások még azt sem" - mondta Steggles a BBC Newsnak adott interjújában. A legtöbb esetben csak a delete gombot használták adataik eltüntetésére, azonban ez csak azzal jár, hogy az érintett állomány pusztán felülírhatóvá válik, de fizikailag nem törlődik a lemezről, azaz nagyobb merevlemezeken sokáig akár teljesen érintetlen maradhat. Egy nyomozó cégnek, vagy egy technikailag felkészült tolvajnak ilyenkor igencsak egyszerű a visszaállítás.

Steggles szerint még a formattálás sem nyújt teljes biztonságot, és némi önreklámot is elejtve úgy véli, hogy amennyiben az emberek tényleg aggódnának bizalmas adataikért, hozzájuk hasonló cégeket bíznának meg a törlésükkel. "Persze akár darabokra is törhetik őket" - tette hozzá ironikusan a szakember.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hegyikecske #14
    ha felfutnak ezek a progik akko felfutnak az adatvisszaállító progik is :D
  • Pukkár #13
    de a legegyszerűbb ha ráteszel egy kurva nagy mágnest mozgatod rajta 5-6 órát. ember legyen a talpán aki leszed még róla vmit:D:D:D
  • Mike at home #12
    akinek olyan adatai vannak, amiket erdemes a Kurt segitsegevel visszahozni, az ne adja el hasznalt vinyoit, hanem semmitse meg
  • benczurzs #11
    A format nem elég!
    A mélyformat sem, az sem, ami teleírja 0-val, és vagy 1-el a teljes vinyót.
    Ha valaki vissza akarja hozni az adatokat, az ilyenkor is vissza tudja hozni.
    Pl.: A Kürt-ék egyszer visszahoztak egy winchit, melyen 7 mélyformázás volt (nem sima!)
    A következő módon hozták vissza:
    ha egy bittet átírsz, ott az elektronok, nem mindíg a megfelelő szögben maradnak ott. Van egy kis eltérés a hivatalosan előírt szögektől.
    Ők ezt megmérték, és visszaszámoltak, hogy ebben a szögben mikor lehetett (minden egyes elektron)
    És így visszahozták!! Igaz "kicsit" drágán.
    Átlagadatra egy sima mélyformázás elég
  • blackeagle #10
    erre való a titkositott partició ,azt vihetik ha akarják
  • AtomHeart #9
    Meg asszem a powerquest Partition Magicnek is van valami secure erase funkcioja...
  • takysoft #8
    low-format az rizikós, mellesleg minden márkának külöm mütyűrje van hozzá.

    igazi megoldás tényleg a format. az tuti.
    flashdrive-nál eleve, hisz az digitálisan rögzít

    vinyónál még vissza lehet állítani az alsóbb rétegekből unformattal, de ott már csak 99%-os hogy ugyanazt kapod.

    vinyóknál a teljesen biztos az, ha minden bit-et benulláz, utána meg be 1-ez, vagy fordítva.
    ez a secure erase(sehol sem használják, mert lassan töröl), és a secure format (ez azért közkedveltebb). a lemez-partícionáló progik szinte mindegyikében van ilyen(kivéve persze talán a microsoft termékeket)

    ilyen például Windows alá a közkedvelt Partition Magic.(ami tényleg egy jó progi, ha az ember betartja a PM alapszabályát: SOHA ne buzeráld azt a vinyót, amiről a rendser fut. SOHA, ellenben mindenféle hibát fogsz kapni.)

    Összegzés:
    Ha eladsz valamit:
    Flash-memóriaás dolgok:
    Format elég.

    Vinyók:
    Partition Magic(vagy más lemezkezelő)-ben partíció törlése(Secure Erase) azt új partíció.
    Biztonság kedvéért még az új partíciót is le lehet formázni egyszer. Ilyenkor tuti nem marad adat. Garantálom, sokat foglalkoztam ilyenekkel.
    Floppy-t meg ne adjatok el:)
  • TommyGun #7
    Leszeditek a Maxtor weboldaláról a Powermaxot és szépen alacsony szinten megformázzátok a winyót....ennyi
  • BlackRose #6
    PGP, Norton SystemWorks... van elég program amely a DoD szabvány szerint írja felül a lemezt FFFFh meg 0000h értékekkel néhányszor egymás után. Ezek után elméletileg lehetetlen az adatokat visszaállítani.
  • [HUN]Stanlee #5
    Egyaltalan nem meglepo, hogy az adataikat az emberek nem torlik le biztonsagos modon. Valamelyik nemet adon volt egy riport, ahol mindent visszaallitottak ebayes merevlemezekrol...

    ez egy olyan program, amivel biztonsagos modon lehet torolni az adatokat. http://www.oo-software.com/en/products/oosafeerase/index.html

    Egyebkent fdisk, format, stb nem jo semmire. A merevlemezen rajta marad az adat magneses formaban, meg tobbszori iras utan is visszaallithato. szoval igazan biztonsagos technologia nem letezik. (nem vagyok specialista, csak olvastam ezeket a dolgokat)