SG.hu·

Törvénytelen a féltékenyek ellenőrző szoftvere

Amikor feltelepítették, a felhasználók csupán egy elektronikus üdvözlőlap-küldő programot láttak, holott a szoftver ennél jóval több volt: a segítségével pontosan megfigyelhető volt a címzettek online szokásai és viselkedése.

A Loverspy program fejlesztőit és terjesztőit is bíróság elé állították az Egyesült Államokban. A gyanúsítottakat azzal vádolják, hogy az általuk megalkotott, illetve eladásra kínált szoftver megsértette a magánélet védelméhez fűződő jogról szóló amerikai szövetségi törvényeket. A Loverspy átlagos felhasználók elől elrejtett részei ugyanis naplózták az elektronikus levélforgalmat, a felkeresett internetes oldalak listáját, majd ezeket az információkat elküldték az üdvözlőlap feladójának.

A Loverspy-t 90 dollárért bárki megvásárolhatta az interneten. A 25 éves Carlos Enrique Perez-Melara ellen vádat emelt egy amerikai bíróság a szoftver elkészítése, terjesztése és reklámozása miatt, mivel az kémprogramként, spywareként definiálható. A férfi 35 esetben adta el, illetve reklámozta a szoftvert, azonban a vásárlóknak "elfelejtette" megemlíteni a Loverspy "kiegészítő funkcióját".

Mitch Dembin amerikai szövetségi bíró szerint megállapítható, hogy az alkalmazást eredetileg azért fejlesztették ki, hogy a segítségével egy féltékeny szerelmes megfigyelhesse a párját. Ezzel azonban mind Carlos Enrique Perez-Melara, mind a tőle vásárlók megsértették mások magánélet védelméhez fűződő jogait. A Loverspy-t megvásárló négy személy közül kettő ellen kétrendbeli számítógépes hackertevékenység miatt emeltek vádat. Minden egyes vádpontért a gyanúsítottak egyenként is akár öt évig terjedő börtön- és legfeljebb 250 ezer dolláros pénzbüntetést kaphatnak. Az amerikai hatóságok megerősítették, hogy az ügyben további letartóztatások várhatók Texas, Hawaii, Észak-Karolina és Missouri szövetségi államokban.

Dembin bíró szerint a Loverspy-ból közel ezer példány talált gazdára világszerte. Amennyiben a bíróság bűnösnek találja az ellene felhozott vádpontokban, Perez-Melara akár 175 éves börtönbüntetést is kaphat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sir Quno Jedi2005. 08. 30.. 16:19||#12
A nemzetbiztonság, ha kell meg is végbéltükrözhet és te maximum mosolyoghatsz hozzá, ez meg csak egy 25 éves hülyegyerek, van némi különbség nemde ?! 😄DD
© h4x0r2005. 08. 30.. 15:04||#11
Azert itt lehetett sejteni, hogy mi a szituacio. Egy ilyen program elegge veszelyes lehet hulyeemberek(tm) kezeben. Ezert kell gpg-t vagy pgp-t hasznalni, es titkositott leveleket kuldozgetni 😊
© aaaaa2005. 08. 30.. 14:43||#10
Tessék így vegyél programot. Legálisan megvette, mégis lecsukják érte, legjobb ha visszatérünk a kõbaltához, és eladjuk a számítógépeket. A feljesztõ kaphat 175 évet... Hm. A nemzetbiztonságiak és hasonlók ennél komolyabban figyelgetnek, mégsem ítélik õket életfogytiglanra.
Megint az amerikai igazságszolgáltatás gyöngyszemével találkozhattunk, amikor egy pitiáner ügyre ráhúzzák a legsúlyosabb vádakat.
Nálunk meg, ha a késes rablógyilkos "nemzetiségi" le akar szúrni véletlenül sem gyilkossági kisérletért fogják elítélni, mondjuk jó lesz vádnak a könnyû testi sértés, mert csak kicsit vágta beléd a bicskáját...
© Fenjoy2005. 08. 30.. 12:50||#9
igen ez már nekem is feltünt, hogy az élet ellenes büntetteknek kevesebb a letöltendõ börtön büntetése, sõt még fel is mentik önvédelelem etc😊
© mrzed0012005. 08. 30.. 09:40||#8
Már megint.
USA-ban jobban megéri sorozatgyilkosnak lenni, mint fejlesztõnek, mert bizony arra a társadalomra károsabb mások adatainak ellopása, mint esetleg 5-10 nõ elrablása/megerõszakolása/megölése
No comment 😞
© Cat2005. 08. 30.. 09:05||#7
a magándetektiv nem sérti meg - semmivel nem tehet meg többet, mint egy átlagember.
© Caro2005. 08. 30.. 08:29||#6
Például a Media Player.
Aranyos kis spyware.
© wowbagger2005. 08. 30.. 05:44||#5
Eztet én nem értem.
Most a féltékenykedõket is meg akarják büntetni? Mert - én legalábbis - nem látok különbséget aközött, hogy a féltékenykedõ spyware-t használ, vagy magándetektivet fogad...
Ha meg csak a készitõket akarják büntetni, akkor pedig a magándetektiveket is be lehetne perelni, mert õ is - hivatása folytán - megsérti az emberek magánélethez való jogát...

Éértem? Nem éértem? <#zavart2>
© Obi Wan2005. 08. 30.. 00:27||#4
Vesz az ember egy progit, ami kémkedik utána, és ezért még fizet is...
© Zedas2005. 08. 30.. 00:26||#3
Ez azért elég nevetséges, hogy egy lúzerrel akarnak példát statuálni, holott ennél ezer dúrvább spyware van, csak azokat nem ilyen szerencsétlenek készítik. Persze õket nem kapják el.