SG.hu·

Elkoboznák a kémszoftverekből származó hasznot

Bár a Kongresszus tavaly nem jutott dűlőre az új kémszoftver-ellenes törvény bevezetésének kérdésében, néhány szenátor továbbra is hangoztatja a rendelkezés szükségességét, és keményebb lépésekre ösztönzi a törvényhozást.

Kollégáik meggyőzése érdekében a virginiai George Allen és az oregoni Gordon Smith szenátorok a szerdai meghallgatás során új javaslatot nyújtottak be, amely a jelenlegi jogszabályok szigorítására helyezi a hangsúlyt, mivel ez szerintük több előnnyel járna, mint teljesen új előírások megalkotása. A javaslat értelmében jelentősen nőne a kémszoftverek készítőire, valamint azok terjesztőire kiszabható büntetés, amely így nagyobb elrettentő erővel bírna.

A két szenátor abban látja a megoldást, ha a kémszoftverekből befolyó hasznot - a drogtörvény előírásai szerint - elkobozhatnák, és az így befolyt összeget a bűnüldözés hatékonyságának javítására fordíthatnák. Ez nemcsak a készítőket bizonytalanítaná el, de egyben jótékony hatással lenne a bűnüldöző szervezetek munkájára, nagyban hozzájárulva a finanszírozási kérdések tisztázásához.

Allen elmondása szerint a Szenátus kereskedelmi és közlekedési bizottsága előtt elhangzott javaslat a tavaly megismert Spy Block koncepciójával vetélkedik, és még nem dőlt el, hogy a bizottság - és a Szenátus - melyik javaslatot teszi majd magáévá. A Spy Block elsősorban arra koncentrált, hogy milyen módon lehetne megvédeni a fogyasztókat a kémszoftverekkel szemben, míg a mostani javaslat a bűnüldözés, valamint a jelenlegi jogszabályok kiterjesztésére és hatékonyabbá tételére irányul.

A Szenátus e két eltérő koncepció közül választhat, de az is előfordulhat, hogy a testület a javaslatok ötvözésére utasítja majd azok kidolgozóit. Ebből jönne azután létre az új jogszabály, amely leváltaná a 2003-ben elfogadott, és eddig nem túl sok sikert hozó Can-Spam törvényt. Bár ez utóbbi hatékonyságát illetően jelenleg is éles viták folynak, az mindenki számára nyilvánvaló, hogy a kémszoftvereket az elmúlt két évben nem sikerült visszaszorítani, és ezen a téren a törvény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© DOT2005. 05. 17.. 13:31||#3
Hát mégis, mit szeretnél ? Õk lenyomozzák, elkapják, elítélik, a pénzt meg osszák szét a harmadik világban ?
© pgergo2005. 05. 13.. 13:19||#2
Nekem ebben egyetlen dolog nem tetszik. Az, hogy az amerikaiak kapnak egy rahedli pénzt, holott a kémszoftverek miatt mi, itt Magyarországon, vagy akárhol másutt, ugyanúgy szívunk/szívnak, szóval ezt a pénzt k*rvára nem csak a mélyen tisztelt amerikai hazafiakon keresik meg az ominózus cégek. Nincs min csodálkozni. A szokásos hozzáállás. We are the citizens of the USA, and there are also commies, and aboriginals, err.. on an island, maybe called Europe....
© maozedong2005. 05. 12.. 22:59||#1
Akkora kémprogram mint a win nincsen, szal bukó lenne az MS nek.<#nevetes1><#nevetes1>