Berta Sándor

Washington államban betiltották a kémprogramokat

Az amerikai szövetségi államban rendkívül egyszerű, de hatásos megoldást sikerült találni a számítógép-tulajdonosok életét megkeserítő problémára: betiltották a gépben kurkászó programok minden formáját.

A kémprogramok (spyware) a vírusok mellett az egyik legnagyobb gondot jelentik a számítástechnika világában. Nem elég, hogy a tevékenységükkel károkat okoznak, információkat szolgáltatnak a felhasználókról, azok szokásairól, illetve számítógépéről és annak gyenge pontjairól, de gyakran szinte lehetetlen őket felderíteni és eltávolítani a PC-kről.

Az Egyesült Államok Washington szövetségi államában éppen ezért döntöttek a törvényalkotók úgy, hogy igyekeznek a lehető legnagyobb védelemben részesíteni a számítógép-tulajdonosokat. A megoldás ugyan drasztikus, de idővel minden bizonnyal eredményre fog vezetni. A állam kormányzója ugyanis aláírta és ezzel ratifikálta azt a törvényt, amely megtiltja a kémprogramok alkalmazását. A még csupán néhány órája hatályban lévő jogszabály megszegőire rendkívül kemény, akár 100 ezer dolláros pénzbüntetés is kiszabható.

A törvény rendkívüli módon elég tágan értelmezi a kémprogram fogalmát. Így például spyware-nek számítanak nem csak az ilyen jellegű számítógépes programok, de a felhasználók számítógépeinek kikémlelése is. Szintén ide tartoznak azok a hirtelen felbukkanó reklámablakok és internetes oldalak is, amelyeket nem az interneten szörfölő akart megjeleníteni vagy megnyitni, valamint a webb böngészők Kedvencek mappája tartalmának a lekérdezése is.

Ezenkívül a jogszabály bünteti a "véletlenül" a Windows registryjében maradó bejegyzéseket is. Amennyiben tehát valaki úgy dönt, hogy letöröl egy alkalmazást, akkor annak teljesen el kell tűnnie az adott személy számítógépéről. A törvény megszületését több cég, köztük a Microsoft és az eBay is támogatta. A tervek szerint hasonló jogszabály lépne hatályba a közeljövőben az Egyesült Államokban is, de az börtönbüntetést is tartalmazna. Amennyiben minden a tervek szerint alakul azt még az idén elfogadhatja a Kongresszus.

Az F-Secure számítógépes biztonsági cég adatai szerint csak Európában a számítógépek nyolcvan százaléka fertőzött valamilyen kémprogrammal. Számos szoftver látszólag hasznosnak tünteti fel magát, később azonban kikémleli a felhasználók internetezési vagy online vásárlási szokásait és az így nyert adatokat továbbítja "gazdáinak", akik azokat kielemzik, majd marketingcélokra használják fel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrzed001 #15
    Remélem legalább az üzletszerű "kéjelgésnek" véget vet
  • Laci73 #14
    Éles különbséget tesznek a törvények a "magáncélú" kémkedés és az intézményesített adatgyűjtés között. A gyakorlatban mindkettő ugyanaz, csak míg az előbbi bűncselekmény (nagyon helyesen) az utóbbi törvényes és támogatott...
  • Sadist #13
    Nagyon helyes! Pusztuljon a férgese! Valaki kérdezte, hogy miként fogják megtalálni a bűnöst, aki a kémprogit írta. Ezek a programok ugyebár nagyrészt marketing célokat szolgálnak, azt pedig könnyen ki lehet deríteni, hogy melyik cégnek hozza a hasznot. Céget megvágják pár százezer dolláros büntetéssel, utána kétszer is meggondolja, hogy megéri-e kémprogramokat terjesztenie.
  • BlackRose #12
    Nem - kartacs -, az uninstall procedura az amiért a gyártó felel, nem pedig a user lépései, és ha te uninstall nélkül törlöd akkor az végképpen nem a gyártó felelősége, hidd el az amcsik nagyon is tudják, hogy kell egy tőrvényt megírni annélkül, hogy virtuálissan lyuk nélkül legyen, persze most itt nem politizálunk, de egy olyan országról van szó amely 200+ éves töretlen jogrendszert élvez (egy olyan alkotmánnyal amely több mint 200 éve fennál), ez mindenképpen megbecsülendő dolog szerintem.
  • kartacs #11
    Überfasza :D
    Magyarul ha törlök egy progit és nem unnistalálok akkor felkötik a céget mert benne maradt a registryben :D (mert benne fog maradni :D)
  • pemga #10
    Ezt kösd össze azzal, hogy az MS kémprogramírtó céget vásárolt :). Naa, vajon ki fogja megmondani, hogy mi a kémprogram és mi nem? :D
  • bokorn #9
    "A törvény megszületését több cég, köztük a Microsoft és az eBay is támogatta."

    röhej...
    a micro$oft a legnagyobb kémprogramgyártó a világon
    ilyen undorító kétszínűséget...
  • TeDDyRuSh #8
    JAh személyi szabadság: Azt ugye tudjátok,h amcsiban mikor a maffiozó pajtások összegyülnek egy kis csevejre,akkor a mobilból még az aksit is kiveszik? Vajon mié?!Amúgy a 30 nap ellen meg ott egy pár reg cleaner progi is ami segíthet!
  • PetruZ #7
    Te nagyon tájékozott... az "inviteles" botrányban nem az M$ kurkászott az illető gépén, hanem ő kirakott a weboldalára több M$ kulcsgenerátort és azt vették észre...
    http://www.sg.hu/cikkek/35857
  • BlackRose #6
    nem tudom elképzelni, hogy valaki komoly munkát végez, úgy, hogy 30 naponként uninstall meg install mellett dönt, különben is ha valaki ilegálissan akar használni egy programot akkor megszerzi a warezt, vagy crackeli a trialt stb. úgyhogy semmi köze annak, hogy dolgozik e újból a trial vagy sem, aki pedig megvenné az meg úgyis megveszi...

    na ezt félretéve, örülök neki, hogy valaki lépett ebben az ügyben, és ez megint nem más mint a mindég élenjáró liberális Washington állam... előre, lassan mások is követni fogják.