Béres Zsolt

Kihaszná­latlanok a mobilok multimédiás funkciói

Még mindig nagyon csekély azon felhasználók száma, akik telefonkészülékük multimédiás funkciót is rendszeresen kihasználják, jelentette be a Dortmundban az Initiative MultiMedia elnevezésű intézet.


Ideális felhasználás
Ezen kijelentések mögött egy 500 német telefontulajdonost felölelő közvélemény kutatás áll, melyben az intézet munkatársai arra voltak kíváncsiak, hogy milyen mértékben használják az emberek a mobiltelefonok multimédiás funkcióit. Az eredmény egyértelmű: a felhasználók alig 3,6%-a küld és fogad rendszeresen MMS-t, míg a megkérdezettek 83%-a még sohasem használta ezt a szolgáltatást. Kifejezett érdektelenség jellemzi az internethasználatot is, hiszen a kutatás eredménye szerint csak 10% körüli a rendszeres szörfözők hányada.

A telefonok irodai funkciói is háttérbe szorulnak a telefonálás mögött, leginkább az emlékeztető és a találkozás szervezőt veszik igénybe. A rendszeres PC-telefon kapcsolat létrehozása adatcsere érdekében csupán a megkérdezettek 2,6%-ára jellemző.

Bettina Horster, a MobilMedia projektfelelőse szerint ez annak tudható be, hogy az emberek még mindig nem úgy tekintenek telefonjaikra, mint egy sokoldalú segédeszközre, mely egyaránt szabadidejükben és munkaidejükben nagy segítségükre válhat. Ennek egyik oka a multimédiás szolgáltatások kissé borsos ára, melyre a szolgáltatók és gyártók vonzó díjcsomagokkal kell reagáljanak, hogy meggyőzzék klienseiket arról, hogy ezekre a funkciókra is szükségük van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mike at home #42
    a kommunizmusban biztos
    csak az ugye becsodolt
  • Mike at home #41
    mennyi luzer
  • Skyper #40
    a mi sulinkban pedig az újonnan jött kiselsős egy sony erricson p910i -vel szaladgált és a web et böngészte......
    ......azthittem ott szarok be
  • maozedong #39
    ma buszról láttam egy érdekes esetet, ami szintén haosnló jellegű:
    út melletti kétméteres füves sávot kaszálja egy idősebb cigány ( gondoltam szegény, de legalább dolgozik érte.. ) lovaskocsi lóval ott állt a bokorban, mellette 2 másik egyén. mind a kettőnél csillogó villogó mobil ott lógott
  • Caro #38
    A telekommunikáció állami feladat kéne hogy legyen, nem szabadna érte pénzt kérni!
    Egy sms is hogy a halálba lehet 30 Ft? Az a 128 byte?
  • Cujo01 #37
    motorola e398.. :) én kihasználom.. ..mp3 melóba jövet, valami jó kis film rajta a melóban és mp3 hazamenet.. :DD
  • Mipi #36
    Hát az MMS az nagyon drága!
    Wap semmit nem ér! Hangrögzítő az talán valami titkos beszélgetésekhez jó!
    Nekem 6230-van 2 havonta 1 MMS-t küldök el. MEg SMS-zek meg telefonálok de a wapot nem is használom. Amiket haszánlok még a számológép, ébresztőóra meg a naptár.
  • akyyy #35
    jah mek a buszon jön a cigány leüt és van egy drága telója ingyen
  • pemga #32
    Egyszer élünk fíling, sírva vigad a magyar, kompenzáció, vagy nevezd ahogy akarod. Egyébként megfigyelhető, hogy bár Bp. a környék legdrágább fővárosa, nálunk azért elég keményen költenek az emberek. Németek pl. nem vesznek meg minden izét, mint mi, és általában véve is spórolósabbak. (Autók átlagéletkora is közeledik egymáshoz, bár még van 3-4 év eltérés.) Ezért is fura, hogy a németek között csinálták ezt a felmérést, próbálták volna japánok között :). Vagy akárcsak magyaroknál, MMS-t mi sokkal inkább fogyasztjuk, mint "nyugaton". (Ezt ki is használják mobilcégek, nálunk voltak a próbaüzemek, nálunk mérik ki az árak belövését, mennyiségi méretezést, stb.)
  • cement #31
    ez mindig igaz kivéve h akinek nincs vezetékes áramja annak ritkán van multimédiás teloja :D
    amugy birom pl pesten lehet ezt baszottul jol megfigyelni: mesz a villamoson / metron, latsz egy emberket mondjuk egy 40 eves not akin latszik h nem a legjobb csaladi korulmenyei vannak, tok mind1 miért. elkezd csörögni a telefonja, és mit vesz elő? samsung e700-at vagy ilyesmit, szal valami jobb telót. már bocs de az ilyennek legszívesebben odaszólnék h biztos lenne fontosabb dolog is amire költenie kéne, ne az legyen a lényeg h 50-60ezres telója van... és nem azért mert irigylem........