SG.hu·

Német zenediszkont ellen lépett fel az IFPI

Újabb vállalatnak gyűlt meg a baja az IFPI-vel. Bár a CD Wow nevű német online zenei CD-áruház megúszta komolyabb következmények nélkül az esetet, a cég üzemeltetői alighanem egy jó darabig emlékezni fognak az ügyre.

A Nemzetközi Zenei Ipari Szövetség (IFPI) már az import zenei CD-ket sem nézi jó szemmel. A szervezet számára már régóta szálkának számítanak az azokból az államokból származó "párhuzamos zenei CD-importok", amelyek nem tagjai az európai gazdasági térségnek (EWR). Ezek a szállítmányok ugyanis az európai szerzői jog szerint tilosak. Érthető tehát, hogy az IFPI igyekszik kiszűrni ezeket a CD-ket, illetve fellép az ezeket eladásra kínáló vállalatok ellen.

A CD Wow 2003 óta importálta be a Távol-Keletről a legnevesebb zenei előadók és együttesek albumait, ezért figyelt fel a cégre a szakmai szervezet. Végül az ügynek peren kívüli egyezség lett a vége, a CD Wow vezetői meghajoltak az IFPI akarata előtt. A Nemzetközi Zeneipari Szövetséggel kötött megállapodás keretében a diszkontáruház többek között vállalta, hogy a jövőben nem fog az európai gazdasági térségen kívülről származó CD-ket forgalmazni. Mivel a szabad árumozgási jog csak az Európai Unión belülre vonatkozik, így annak továbbra sincs semmi akadálya, hogy a német online bolt audio-CD-ket hozzon be például Nagy-Britanniából.


Az persze már teljesen más kérdés, hogy jó-e ez így ahogy most van, hiszen az európai uniós állampolgárok gyakorlatilag elesnek az európai gazdasági térségen kívüli előadók albumaitól. Jogos tehát a kérdés, hogy hol van a kulturális nyitás? A PC Welt híroldal információi szerint a megállapodás egyik következménye lehet majd, hogy drágulni fog a többi hasonló zenebolt kínálata, hiszen a bevételkiesést valamilyen módon ezeknek a forgalmazóknak kompenzálniuk kell.

A Chip német hírportál szerint bár a CD Wow elég ismeretlen cégnek számít Európában, világszerte mintegy száz országban képviselteti magát. Az európai jog egyébként kimondja, hogy egy adott felvétel vagy album esetében a forgalmazónak minden országra külön forgalmazói joggal kell rendelkeznie.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Cat2005. 06. 14.. 21:31||#7
az hogy te egyedül rendelsz valahonnan, vagy az EUn belül forgalmazol két teljesen külön kategória
© gabranek2005. 06. 14.. 19:33||#6
föleg japán popot. tecnoban nem vagyok otthon bocs, de az alábbi linkeken biztos találsz olyant ami tetszik.
cdjapan, yesasia tudom ajánlani mindkét üzletet, megbizhatoak. a yesasia pedig 40 USD felett átvállalja a postázás költségeit😊
© stukov2005. 06. 14.. 18:43||#5
Milyen zenéket? Speciális japán zenéket, vagy európait japán kiadásban? Komolyan érdekel! vmi jó kis japán techno 😊
© gabranek2005. 06. 14.. 16:32||#4
"A Nemzetközi Zenei Ipari Szövetség (IFPI) már az import zenei CD-ket sem nézi jó szemmel."

én ezt most nem vágom. rendszeresen rendelek zenei cdket a távol keletröl, föleg japánbol. Akkor most én törvényt sértek?! vagy csak valami félre van forditva?
© M22005. 06. 14.. 12:41||#3
"a forgalmazónak minden országra külön forgalmazói joggal kell rendelkeznie"

Azaz: ha már a hivatali bevételekrõl van szó, mindjárt nem lesz olyan szoros közösség ez az EU.
© M22005. 06. 14.. 12:38||#2
A pénzhajhász bürokraták egyre jobban elcseszik ezt az EU-t.

Azzal, hogy mesterségesen alkotnak egy belsõ piacot ami független a világban zajló árversenytõl, hosszú távon lehetetlenné teszik a gazdaság fejlõdését.
© Sadist2005. 06. 14.. 12:37||#1
Rohadt keselyûk, ha warezba tölti le az illetõ akkor az a baj, ha legalális helyrõl tölti le, akkor az a baj, ha a távol keletrõl származik a cd az a baj...
Mi ez a fasság, hogy nem vásárolhatok CD-t a világ túlsó felérõl? Hol van itt a szabad fogyasztói akarat? Elmennek most már a picsába a hülyeségeikkel!