Gyurkity Péter

Az internet iránt is nyitott volt az egykori pápa

Bár II. János Pál emléke elsősorban a karitatív tevékenységekkel, a betegségek, a szegénység, valamint a háború elleni küzdelemmel fonódik össze, nem szabad elfelejtenünk, hogy a napokban elhunyt pápa nyitott volt az új technológiák felé.

A katolikus egyház 84 évesen elhunyt vezetője hosszas betegeskedés után, szombaton távozott el, és halála nemcsak a hagyományos médiát, hanem az internetet is megbolygatta. II. János Pál sok szempontból radikális, újító pápának számított, de az információs technológiával foglalkozó szakemberek számára elsőrendű fontosságú, hogy a Vatikán az ő vezetése alatt mindvégig nyitott volt az új technológiák iránt, és bátran lépett be az információs korszakba.


Legérdekesebb döntései közé tartozott az észak-amerikai Verizonnal tavaly megkötött szerződés, amelynek értelmében a mobillal rendelkező előfizetők csekély összegért cserébe SMS-ben kapták meg a pápa napi üzenetét. Az akkor elhangzott nyilatkozatok méltó példái a Vatikán új felfogásának, amely nyíltan kiáll az új technológiák mellett. Mary Ann Walsh nővér, az Amerikai Egyesült Államok Katolikus Püspökeinek Konferenciájának szóvivője hangsúlyozta, hogy a katolikus egyház az új kommunikációs technológiák segítségével is igyekszik eljutni a hívőkhöz, és a hordozható telefonok ebből a szempontból kézenfekvő megoldást jelentenek.

A Vatikán különleges weboldala, amelyen keresztül az internetezők közvetlenül hozzáférhettek a pápa hitről és világbékéről szóló beszédeihez, 2002-ben indult útjára, és nagy sikert aratott. Ugyancsak II. János Pál erőfeszítéseinek köszönhető, hogy a katolikus egyház fontolóra vette a számítógépek, a számítógépes szakemberek, illetve az internet védőszentjének megnevezését. A végső döntés a mai napig nem született meg, de a legalkalmasabb jelöltként Sevillai Szent Izidort említik, aki 1400 évvel ezelőtt elkészítette az első igazi enciklopédiát.


Szintén az új kor felé történő nyitást jelképezi az Egyesült Államok fővárosában 2001-ben megnyílt II. János Pál Pápa Kulturális Központ, amely öt interaktív galériával várja a látogatókat. Nem csoda, hogy sokak szemében a katolikus egyház nemcsak vezetőjét, hanem szinte forradalmi megújítóját veszítette el, aki hosszú vezetése alatt hangsúlyozta, és saját maga is ösztönözte az új korszak vívmányainak felhasználását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Improve #7
    Csak azt írta hogy van védőszentje, nem azt hogy az védi a szervert. (Amúgy tudtommal nincs védőszentje az oldalnak)
    A védelmet illetően szerintem az "egy jó rendszergazdája" hangzott el.
    Amúgy a Vatikán weboldaláról van szó, nem egy emberéről.
    Nyugodjon békében II. János Pál.
  • Alien_AM #6
    valoszinu a vedoszent vedi a servert lol, szerintem jol kiepitett rendszer es hardware amit ember epitett sajat otletekbol sajat kezzel semmi koze a vedoszenthez, ennyire nem lehecc vallasos.
    Egyebkent barmikor ledosolhatnak de miert kene? egy halott ember oldalat nincs ertelme. nyugodjon bekeben...
  • Cactus #5
    Ha ugyanilyen vonalon halad tovább (mármint a reform úton), akkor biztos sok követőt talál majd...és szerintem minden pápa célja ez.
  • Adam II #4
    Vajon a következő pápa is ilyen jó lesz?
  • benli #3
    Nyugodjon békében II. János Pál.
    Érdekessége a Vatikán Weboldalának, hogy még nem érte támadás. Van védőszentje és egy nagyon jó rendszergazdája.
  • Ben C #2
    "h!3, 1on1, kk?"

    :)
  • bitubo #1
    lol,el kellet volna hivni CSzni