SG.hu

Érvényben marad az IHM - Microsoft megállapodás

Továbbra is legálisan használhatók a közoktatásban és a felsőoktatásban a Microsoft egyes termékei, miután az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) és a Microsoft 3 évre szóló licencmegállapodást kötött.

A Tisztaszoftver Program keretében 2008. február 28-ig szóló licencmegállapodást kötött az IHM és a Microsoft. A megállapodás értelmében a köz- és felsőoktatási intézmények számítógépein, a felsőoktatási intézmények oktatói, hallgatói és dolgozói, valamint az általános és középiskolák pedagógusai otthoni számítógépein is jogtisztán használhatók a Windows Frissítés (upgrade), valamint az Office termékek.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium jogelődje, a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztossága 2001-ben kötött három évre szóló szerződést a Microsofttal. Az úgynevezett Campus szerződés a Magyarországon akkreditált felsőoktatási intézmények valamennyi nappali, levelező és esti tagozatos hallgatója, továbbá valamennyi főállású, illetve szerződéses oktatója és dolgozója számára biztosított szoftvereket tanulási, oktatási és kutatás-fejlesztési célra az intézményi, illetve a hallgatók, oktatók és dolgozók saját, otthoni számítógépein is.

A megállapodás a felsőoktatási intézmények és a középiskolák esetében licencet biztosít a vállalat egyes szervertermékeinek használatára is. A szerződés értelmében a kedvezményezettek térítésmentesen juthatnak hozzá a termékekhez és a szoftverfrissítésekhez is.

Az IHM célja, hogy a Tisztaszoftver Program technológiasemleges legyen, illetve, hogy elősegítse a nyílt forráskódú rendszerek terjedését az oktatásban is. Az IHM, a Miniszterelnöki Hivatal és a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság részvételével munkacsoport alakult azzal a céllal, hogy a nyílt forráskódú rendszerek a központosított közbeszerzés rendszerében hozzáférhetőek legyenek az intézmények számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Equ #28
    Önmagadnak mondasz ellent...
    A vállalati user nt-xp váltástól megfeküdt, de a linux után pár nap alatt kiismerné magát windows-on. LOL :)))
  • Ceb #27
    Azért ne akarjuk már bemesélni h aki tud használni egy linuxot az nem ismeri ki magát egy windowson pár nap alatt.
    Egy átlag júzernek meg nem kellenek egyáltalán olyan mélyreható ismeretek egyik rendzserből se.
    Én meg nem 1 olyan felhasználót láttam vállalati környezetben aki még a jelszavát se bírja megjegyezni a felhasználónevével.
    Sőt már akkor is megfeküdt mikor Nt helyett Xp lett téve a gépére az neki már teljesen más és új volt. Az ilyennek nem tökmind1 melyiket nem tudja csak az 1ik olcsóbb.
  • Pheel #26
    Az egy dolog, hogy ismereteid szerint különálló termék, mégis része a megállapodásnak (és még jó pár másik MS program is, csak utána kellene nézned), azaz mint tanuló ingyen használhatod. Amit csinálsz vele, nem adhatod el. Egy legalapabb MS VS (1 nyelv támogatásával) 30k körül van, de ahol dolgozom, MSDN Universal előfizetés van. Tudom, hogy ez neked nem mond semmit, de a lényeg az, hogy körberöhöglek a BSAval együtt :-P
  • BlackRose #25
    Nem vagyok benne biztos, hogy az IHM mire vitte a Microsoftal a tárgyalásokat, de a Microsoft Academic License keretében, amit nem csak Magyarország, hanem elég sok ország aláírt a Microsoft-al, az egéssz MSDN csomagra van joguk az egyetemeknek és az egyetemistáknak, tutti azért mert a Microsoft érdeke minnél több fejlesztőt kaparintani a .NET-re és egyáltalán a Windows Platformra, maga a Windows és az Office nem lenne nekik érdekes, ugyanis itt azon a gyenge (az ő szempontjukból nézve) milliárdon kivül semmi mást nem kapnának, hidd el a Microsoft nem azért lett Microsoft mert ilyen rövidlátó politikát követett. Másrészt meg ki tudja, lehet, hogy az IHM tényleg valamit el... na de ezért nem lenne jó a Microsoftot hibáztatni vagy nem?
  • GulaSoft #24
    Te Pheel a visual studio mióta része a winfosnak meg az office-nak?
    Ismereteim szerint az egy teljesen külön álló termék, és azt nem használhatod ingyen mint tanuló, vagy oktató, és nem fejleszthetsz benne ingyen progikat amiket aztán jó pénzért rásózol a balekokra.
    Csak kénytelen vagy azt használni, mert a winfost sulykolták a fejedbe, meg a sok hülye vállalat "vezető"-nek a fejébe is.
    Na mármost miven a studió ára 150.000Ft remélem megvetted, mert különben kalóz verzóval dolgozol, és szólunk ám a BSA-nak!
  • Cat #23
    néha rakj már az irásaidba entereket, irtóra összefolyik, bele se kezdek elolvasni hiába tartom tartalmasnak
  • BlackRose #22
    "erdekes lenne megtudni, a felsooktatasi intezmenyekben tanulok hany szazaleka informatikus , vagy operacios rendszert buheralo hacker. mert szerintem a maradeknak siman jo egy "majom OS"..."

    igaz, éppen erről beszélek, és persze nem szeretném ha valaki félreértene, amikor majom OS-ről beszélek, ugyanis itt nem sértegetni akarok, hanem kifejezni azt, hogy nem szeretném és velem együtt hiszem a többi komoly informatikus és mégha UNIX beálítottságuak akkor még annyira sem, hogy holnap a Linux-ból is egy olyan rendszer legyen ahol wizardokkal megoldhatsz mindent szaktudás nélkül, de gyengén, vagyis rosszul, optimizáltlanul, gyenge biztonsággal stb., és ha netalán valami berezel, akkor egyedül csak úgy tudod megoldani, hogy vinyógyalú és ujratelepítés,... jobban szeretném ha szakértő sysadminek kezében működnének a dolgok ott ahol ez így kell, hogy legyen. A desktopon meg otthon meg be kell vallani, hogy a Windows az átlagusernek jobb mint a UNIX és jobb is marad. Te mint orvos sem szeretnéd, ha holnap csinálnának egy gépet amivel a titkárnő szívátűltetést vihet végbe, semmit sem tudván az orvostudományról... igaz, hogy míg a gép jó működne addig semmi gond, de ha valami netán berezelne akkor nem hiszem, hogy szeretnél a páciens helyébe lenni... hát ez kb. így van a Windows-al is, és minden más WIndows like OS-el is így lenne, nem szeretnél user lenni, pláne nem egy mission critical rendszerben, ha valami rosszra indul és a sysadmin csak annyit tud, hogy click a wizardra, aztán ha nem megy akkor meg újratelepítés. Persze van egy ágazat amit úgy hivnak, hogy autonomic computing és pl. az IBM igen is komolyan dolgozik rajta, ami a gépeknek egy fajta autonómiát adna, hogy a sysadmin-ok ne veszítség az idejüket a felesleges dolgokra, de ez nem lesz egyenlő a Windows wizárdaival, vagyis itt egy őnellenőrző és részben hibákat automatikussan kijavító rendszerről beszélünk de továbbá is érteni kell majd a dolgokhoz, csak éppen addigra más dolgokhoz... mert ugye a fejlődés egyrészt elkerülhetetlen, másrészt meg nem is szabad kerülni, de a UNIX nem is kerüli és azért is modern most is kb. 30 éve a születése után, mert a fejlődések nagyrészt UNIX-on kezdődnek (mert a technikai informatikusok - rendszerfejlesztők, hardwarefejlesztők és nem pedig business solution developerek - olvasd adatbázisra kapaszkodó kliensfejlesztők akik Windowson könnyebben boldogulnak - inkább UNIX-okon dolgoznak) és sokszor Windowson fejeződnek mert a vállalati megoldások Windows desktop-on működnek, esetleg a kiszolgálok UNIX-ossak amelyeken az adatbázisok futnak... de álltalában itt vége van mert a UNIX-ok a szervereket uralják a desktopot meg a Windows, és ez lehet, hogy jó is, persze a Windows törekszik minnél nagyobbat szakítani a szerverekből, a UNIX (Linux) meg a desktopból... de hát mindenki a saját zsebét nézi vagy nem? Persze már ahogyan mondtam a jövőben ezek a rendszerek együttműködése lesz a legfontossabb, ezt Bill Gates is mondta a közelmúltban és azt hiszem, hogy komolyan gondolta, persze itt mindenekelőtt a Webszolgátatások-ra gondolok és valszeg ő is arra gondolt, mert ezen keresztül minden fajta interoperabilitás egyszerűen megoldható. Na de ez már messze off topic.
  • tomo #21
    borszin es szag alapjan dontok, nem szamitastechnikai ismeretek alapjan.
  • Pheel #20
    "szerencsere en orvos vagyok"
    Azért nyugtass meg, hogy nem hagyod megrohadni azokat a betegeidet, akik nem a Linux és a nyílt forráskód elkötelezett hívei!
  • Pheel #19
    "szerencsere en orvos vagyok, es nem informatikabol elek. bar biztos idegesitene , ha nekem lehetne munkam mint nyilt forraskodu program fejleszto (ertsd magyar informatikus aki az alternativa kifejleszteseben segedkezhetne), de az allam msbe nyomna a penzt, ahelyett, hogy engem alkalmazna"
    El sem hinnéd, hogy hányan, de hányan élnek abból, hogy az MS az és olyan, ami és amilyen Magyarországon. Én például örülök neki, hogy van ez a szerződés, bár már végeztem az egyetemen. Amíg tanultam, éppen ennek a szerződésnek köszönhetően ismerkedhettem legálisan azzal a fejlesztőeszközzel (MS Visual Studio), amit mindennapi munkám során használok.

    A userek ritkán kerülnek úgy a számítógép közelébe a munkahelyükön, hogy még sosem láttak gépet. A tapasztalatok szerint úgy érkeznek eme nemes pillanathoz, hogy már van némi kialakult képük a számítógépről. Tudják mi az az ikon, ablak, start menü, passziánsz, viszont halvány fogalmuk sincs róla, hogy mi az a kernel vagy éppen mountolás. Mondjuk a driver szó is ismeretlenül hangzik nekik, az tény.