MTI

Újabb lépés az IHM Jövő Háza Programja felé

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium 100 százalékos tulajdonában lévő Kisrókus 2000 Kft. megvásárolta a Millenáris Park idegen kézben lévő osztatlan közös tulajdonait - közölte a kft.

A Kisrókus 2000 Kft. közleménye szerint az adásvétel célja, hogy rendezzék a Millenáris Park tulajdonosi viszonyait, valamint, hogy megvalósuljon az Informatikai és Hírközlési Minisztérium Jövő Háza Programja. "Ezzel elhárult az akadálya annak, hogy a Jövő Házának helyet adó épületek építési-engedélyezési eljárása a program megvalósítását veszélyeztető mértékben elhúzódjon" - áll a közleményben.

Az adás-vételi eljárás lezárását követően már kizárólag csak a "Zöld Péter" játszótér marad a Millenáris Park területén idegen tulajdonban, de ez - elhelyezkedéséből adódóan - a kiállítás megrendezésének feltételét jelentő felújítási munkák megvalósítását nem hátráltatja. A cég szerint az adás-vétel kapcsán - a rendezett tulajdonviszonyok eredményeként - az ingatlanegyüttes értéke növekedett.

Ezeknek az intézkedéseknek is köszönhetően tartható a felújítási munkálatok, beruházások ütemterve, így a Kisrókus 2000 Kft. által felújított épületek a Jövő Háza Program céljaira időben átadhatók lesznek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]PAStheLoD #1
    IHM , mintha a holdon élne, semmi határozott lépést nem tett eddig, persze csinálnak pár programot , mint ez is /egy kiállítás.. fantasztikus lépés/, de a net árakkal nem akarnak kezdeni semmit.. biztos fatáv lobby..