Berta Sándor

Veszélyforrást jelentenek az azonnali üzenetküldők

A nem csak a magánszemélyek, de a vállalatok által is előszeretettel használt azonnali üzenetküldő alkalmazások hamarosan kiváló célpontjai lehetnek a számítógépes vírusoknak, kémprogramoknak és más kártevőknek.

Az azonnali üzenetküldő alkalmazások - mint amilyen például az MSN Messenger vagy az ICQ - népszerűsége hihetetlen mértében megnőtt az elmúlt években és ez a folyamat azóta is töretlen. Az ilyen programokat használó internetezők szerint az úgynevezett instant messaging-szolgáltatások közvetlenebbek és gyorsabbak például az e-mailnél. Ugyanakkor az is igaz, hogy egyre több számítógépes biztonsági szakember szerint ezek a programok fokozodó biztonsági kockázatot is jelentenek az interneten szörfölők számára, hiszen a cégek vagy a magánemberek sem vizsgálják meg, hogy milyen tartalmak is érkeznek ezeken a szolgáltatásokon keresztül számítógépeikre.

A legtöbb vírusirtó szoftver is úgy van beállítva, hogy csak az e-mailekben vagy azok csatolt állományaiban, illetve az internetezés közben támadó vírusokat és más kártevőket figyelje és tegye ártalmatlanná, az azonnali üzenetküldő programokra, illetve az azokon át érkező fájlokra azonban gyakran nem figyel senki. Ez pedig a szakértők szerint komoly biztonsági hiba és adott esetben kiskapuvá válhat a vírusok számára.

A Websense biztonsági cég szerint így nem lehet csodálkozni azon sem, hogy az elmúlt hónapokban nagyon megnövekedett az instant messaging-rendszerek biztonsági réseit, illetve az ezeket rendszeresen használók figyelmetlenségét kihasználó kártevők száma. 2004 utolsó negyedévéhez képest 2005 első negyedévében 300 százalékkal több kártevő támadta az azonnali üzenetküldő alkalmazásokat és rajtuk keresztül az azokat használók számítógépeit. A Bropia vagy a Kelvir nevű új féregvírusok például az MSN Messenger segítségével terjedtek el. Ezeknek a kártevőknek a célja általában az adott számítógépre trójai falovak vagy más hasonló kártevő becsempészése, amelyek segítségével később a számítógép távirányíthatóvá válik vagy kikémlelhetők a rajta tárolt bizalmas, személyes adatok.

Ráadásul a kockázatot csak növeli, hogy a legtöbb vállalatnál alig vagy egyáltalán nem foglalkoznak az alkalmazottak biztonsági kiképzésével, vagy ha igen, az legtöbbször csak az e-maileken és az interneten keresztül terjedő kártevőkre vonatkozik. A legfontosabb azonban a szakemberek szerint továbbra is az, hogy minden felhasználó, üljön akár a vállalati, akár az otthoni számítógépe előtt, minden - főleg ismeretlen címről vagy személytől - érkező levelet vagy üzenetet, főleg amelyekben gyanús hivatkozást vagy mondatokat talál, kezelje fenntartásokkal, kellő mértékű óvatossággal és gyanakvással és lehetőleg ezeket meg se nyissa.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hegyikecske #6
    Ilyen egyszer nekem is volt,de általam felvett személy akarta elküldeni (ráadásul mikor kérdem h.miaz az se tudta h. most küld vmit) még szerencse h. nem fogadtam!
  • GABOR16 #5
    "m$ kiadja a peccset hamar"
    Ez jó :)
  • [HUN]PAStheLoD #4
    pontosan .. de még az se okvetlen kell hogy állandóan figyeljen..
  • akyyy #3
    ott van Tina icq-n:D:D
  • DOT #2
    Ez egy marhaság.. Egy normális víruskergető minden "accessed or modified" fájlt figyel, tökmindegy, honnan érkezik.
  • [HUN]PAStheLoD #1
    amiről nem tudjuk mi az , ne fogadjuk .. persze sokan elfogadnak msn-en icq-n minden féle file-t.. néha még ez se kell , de hát akkor sincs minden veszve, jobb esetben m$ kiadja a peccset hamar, ha nem akkor meg NOD32 , VB , Panda aktiválódjon ..