Berta Sándor

Jön a Windows Media Player 10 és az MSN Music

Csütörtökön jelenik meg a Windows Media Player 10-es változatának első bétapéldánya és szintén ekkor kezdi meg a működését az MSN Music nevű online zeneletöltési szolgáltatás.

Csütörtökön nagy sürgés-forgásra lehet számítani a Microsoft háza táján. Természetesen nem nagytakarításba fog kezdeni Bill Gates és csapata, csupán úgy időzítettek Redmondban, hogy egy napon jelenik meg a Windows Media Player 10-es változatának első bétapéldánya és szintén ekkor kezdi meg a működését az MSN Music nevű online zeneletöltési szolgáltatás. A Microsofttól kiszivárgott információk szerint a két jeles eseményre egyidejűleg kerül sor.

Az amerikai szoftveróriás nem titkolja, hogy az MSN Music fő célpontja az Apple iTunes szolgáltatása, ennek legyőzését tekintik a cégnél az elsődleges feladatnak. Kérdés persze, hogy az ambíciózus tervből mi valósul majd meg, bár a Microsoft általában véghez viszi azt, amit a fejébe vesz... Az MSN Music természetesen használható lesz az új Media Playeren keresztül. Ezzel a Microsoft követi az Apple esetében, az iTunes szoftvernél már látott módszert. Egy zeneszám letöltése 99 centbe fog kerülni. A Microsoft a partnercégeire bízza, hogy kínálnak-e majd kedvezményes, több szám letöltését egy összegért lehetővé tevő konstrukciókat. Szintén eltérés az iTunes-hoz képest, hogy a Microsoft nem alkalmaz olyan megszorításokat, mint az Apple. A megvásárolt zeneszámokat elvileg bárki és bármilyen készüléken meghallgathatja és lejátszhatja majd.

A Windows Media Player 10 - amelynek a kódneve Crescent - első technikai bétakiadását idén június elején már letölthetővé és így tesztelhetővé tette a cég. Az új változat legfőbb érdekessége és újdonsága kétségtelenül az előző verziókhoz képest szinte teljesen lecsupaszított kezelői felület, amely így nagyban megkönnyítheti majd a felhasználók dolgát. A fő funkciókat nagy gombok segítségével érhetjük majd el, míg a különböző lejátszási listák segítenek abban, hogy rendet teremtsünk a számítógépünkön fellelhető zeneszámok és videók között.

A Microsoft víziója tehát világos. A felhasználók le tudják tölteni a különböző zenéket és filmeket a számítógépükre, majd azokat meghallgathassák és megnézhessék a lakásukon belül gyakorlatilag bárhol, akár a konyhában is. Végül a letöltött zenéket és filmeket az emberek magukkal vihessék a különböző mobil készülékek segítségével a lakáson kívülre is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Duddits #21
    Hoolll??? Linket pls...
  • ollie #20
    Eh, csütörtökön, azaz tegnap nem a betea jelent meg, hanem a végleges MP10.
  • _Vegeta_ #19
    Ne beszelj mar badarsagokat, a kodek es a lejatszo 2kulonbozo dolog! Mindegy mien lejatszod van a kodekeket fel kell raknod! Gondolkodjuk mar picit!

    Amugy a mplayer2 a legjobb lejatszo ami eddig volt es abbol lett a media player classic! A wmp meg az egyetlen normalis wmedia lejatszo...
  • Laci #18
    Na épp ezaz, hogy az embereket ehhez már hozzászoktatták így sokaknál nem jelent problémát ez a stílus, már nem is veszik észre hogy igénytelenségre vannak nevelve, el vannak tompítva, főlag az USA-ban. Én ilyen híreken nem lepődöm meg. A színvonalat az ilyen cégek is, de főleg bizonyos poltikai szervezetek sikeresen lealacsonyították Amerika szintjére.
  • Macc #17
    Eleg erdekes ilyen nyiltan az emberek kepebe vagni, hogy le vagytok sz*rva, a lenyeg, hogy ellopjuk a masik ceg celkozonseget az altala kitalalt es letrehozott piacon... gratula M$. Azert kivancsi vagyok hol tartana a szamitastechnika billy es a hasonlok nelkul...
  • [HUN]PAStheLoD #16
    wmp nek a 6,4 től a 9 ig kellett fejlődnie hogy végre ne csak 1 50 pixeles csík legyen a keresősáv ... de hát ezt is megértük , kíváncsian várom a 10-est
  • dez #15
    Ja, ez vajon miért nem szerepel a kapcsolódó linkek között:
    Eskü alatt vallott Bill Gates a Burst.com által indított perben
  • dez #14
    Hát ja, ezeknek a másik minden áron, és bármi módon való tönkretétele az "elsődleges feladat", nem az, hogy valami igazán jót alkossanak, és utána győzzőn a jobbik. Ó nem, ezt nem engedhetik meg maguknak, hiszen a cél a hatalom, nem a minőség. Utóbbi csak egy user-related problem.
  • Laci #13
    "Microsoft nem alkalmaz olyan megszorításokat, mint az Apple. A megvásárolt zeneszámokat elvileg bárki és bármilyen készüléken meghallgathatja és lejátszhatja majd."
    Hát azt ajánlom is neki, bár az ígéretekből eddig se sokminden valósult még meg náluk sem...
  • Laci #11
    "Az amerikai szoftveróriás nem titkolja, hogy az MSN Music fő célpontja az Apple iTunes szolgáltatása, ennek legyőzését tekintik a cégnél az elsődleges feladatnak."
    Mennyenek a b#d*s fr@n*b@ már! Ezek csak arra jók hogy a másikat, aki még tud valamit alkotni tönkretegyék, hogy minnél nagyobb bevétel legyen...