SG.hu·

Egyre több cég tart a szoftverszabadalmaktól

Egy friss felmérés szerint az európai IT vállalatok többsége úgy gondolja, hogy cége müködésére nézve egyértelműen hátrányos lenne a szoftverszabadalmi tervezet elfogadása.

A NoSoftwarePatents.com nevű internetes oldal készítői nemrég útjára indítottak egy olyan kezdeményezést, amelynek a célja az volt, hogy felmérjék, milyennek látják a szoftverfejlesztő cégek és magánszemélyek a jövőjüket, amennyiben az Európai Unió szervei elfogadják a szoftverszabadalmak bevezetéséről szóló javaslatot. A felmérés során kapott eredmény eléggé megdöbbentő: az IT vállalatok 60 százaléka véli úgy, hogy abban az esetben kérdésessé válik a jövője, és csupán a megkérdezett cégek 6,3 százaléka gondolja azt, hogy a szoftverszabadalmak bevezetése után is képes lenne megbirkózni a helyzettel.

A legtöbb cég úgy gondolja, hogy az előterjesztés elfogadása után, vitás jogi esetekben akár csődbe vagy csődközeli helyzetbe is juthatnának, ráadásul egy esetleges per is végzetes gazdasági helyzetbe hozhatná a vállalatot. A megkérdezett cégek 11 százaléka legalább 50 alkalmazottat foglalkoztat, de vannak közöttük olyanok is amelyeknél a munkavállalók száma meghaladja az ezer főt.

A német kormány már készíttetett egy hasonló felmérést, ám amikor kiderült, hogy az előzetesen becsült száz cég helyett 1400 válaszolt a 12 oldalas kérdőívre és a döntő többségük a szoftverszabadalmak bevezetése ellen van, úgy döntöttek, hogy nem hozzák nyilvánosságra a felmérés eredményét. Dr. Günter Krings, a CDU német parlamenti képviselője és az Európai Parlament konzervatív frakciójának szerzői jogi szakértője szerint egyértelműen bebizonyosodott, hogy a szoftverszabadalmak megmérgezik elsősorban az IT-iparban tevékenykedő kis- és középvállalatok gazdasági fejlődését.

A NoSoftwarePatents.com oldal a cégekkel egyetértésben elkészített egy fórumot, ahol azoknak a vállalatoknak és a magánszemélyeknek a neve, illetve a címe olvasható, akik ellenzik és a jövőjükre nézve veszélyesnek tartják a szoftverszabadalmakat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Ceb2005. 03. 21.. 19:49||#16
<#nevetes2><#nevetes2><#nevetes2>
© Mice2005. 03. 20.. 19:57||#15
persze! gondolom vízumadáskor fogják ezt megakadályozni:

-Reason for depart?
-2 do TerroristAttack
-Not afraid of being discovered?
-Nah, not really. I'll cover my identity as an ordinary unskilled labour...
© Robin Hood2005. 03. 20.. 12:19||#14
Az EU-ra a legnagyobb veszélyt a terrorista vendégmunkások jelentik, Hollandiában már meg is mutatkozott ez. Nem szabad beengedni ész nélkül mindenkit, aki csak azért jön ide hogy romboljon.
© Sliders2005. 03. 20.. 01:29||#13
Épp azért mondtam h már a század elején el kellett volna kezdeni.....
© DOT2005. 03. 19.. 19:35||#12
Svájc helyzete egy icipicit más mint a miénk.. ezzel együtt az EU egy csõdtömeg.
© Sliders2005. 03. 19.. 16:20||#11
off, de most is már zavargások vanank az EU-n belül. A Jó lét meg kész vicc.... itt nem lesz EU-s jólét. Hát az igazság hogy Svájc példáját kellett volna követni.
© [HUN]PAStheLoD2005. 03. 19.. 13:46||#10
Szintén off .. ugyan tiszteletben tartom a véleményedet, de felhívnám a figyelmedet, hogy ha az EU "összeomlik" vagy "megbukik" esetleg "széthullik" az ilyen kis országok, mint Mo. gyakorlatilag szabad prédává válnak, és a statisztikákból kiindulva a háborúk ill. a nézeteltérések a jövõben csak egyre véresebbek és durvábbak lesznek, tehát egy esetleges trianon2 után valószínûleg még szarabb helyzetben lennénk..
© Razgon2005. 03. 19.. 12:50||#9
Úgy vélem, okkal félnek, félünk.
© Razgon2005. 03. 19.. 12:43||#8
Ezt a magyar verziót mindenkinek olvasnia kellene.
© Inquisitor2005. 03. 19.. 00:03||#7
Ugyan ez OFF, de az elég gáz lenne, mer tseperc alatt eltaposnának minket a nagy gazdasági bírkózásban, a két nagy versenyzõ harca közben.
Kína VS USA