Berta Sándor

Dániai munkahelyek megszüntetésével fenyegetőzött Bill Gates

Bill Gates azzal fenyegetőzik, hogy amennyiben Dánia nem változtat az álláspontján a szoftverszabadalmak tekintetében, akkor tesz arról, hogy a Navisionnél alkalmazott 800 dán programozó munkahelye rövid időn belül megszűnjön.

A Microsoft társalapítója így akarja megbosszulni, hogy ha a skandináv ország továbbra is az európai uniós szoftverszabadalmak bevezetése ellen foglal állást. Minderről a Borsen nevű dán napilap számolt be keddi számában. Az újság Marianne Wierre, az amerikai szoftveróriás jogászára hivatkozik, aki kijelentette: "Amennyiben megtartjuk a dániai szoftverfejlesztési központunkat, akkor fontos, hogy a szoftverszabadalmak kérdése megnyugtató módon rendeződjön. Amennyiben azonban ez a kérdés nem rendeződik a számunkra is elfogadhatóan, akkor a központot áttelepítjük az Egyesült Államokba, ahol megvédhetjük a jogainkat".

A Navision dán céget 2002-en vásárolta meg, nem kevesebb, mint 1,4 milliárd euróért a Microsoft. Bár az újság csak most számolt be a fenyegetésről, a találkozóra, amelyen mindez elhangzott és amelyen részt vett Bill Gates mellett Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök, Bendt Bendtsen dán gazdasági és Helge Sander dán kutatási miniszter is, már tavaly novemberben sor került.

Február 17-én, csütörtökön az Európai Parlament elnökeinek konferenciáján szintén téma lesz a szoftverszabadalmak kérdése. A grémium előreláthatólag támogatni fogja az Európai Parlament Jogi Bizottságának indítványát, miszerint készítsenek új előterjesztést. Ezután a kérdésben az Európai Bizottság dönt. Az Európa Tanács már korábban szintén el akart fogadni egy közös nyilatkozatot az ügyben, ám ez meghiúsult az egyes tagországok kormányainak, illetve parlamentjeinek ellenállása miatt. Eddig három ország parlamentje szavazott a szoftverszabadalmak bevezetése ellen és várhatóan hasonlóképpen dönt majd a német szövetségi parlament is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ironmaiden #106
    Windows alatt sem kötelező Windows Media Playert használni. Plugin után egyébként is csak akkor kezd kutatni, ha be van jelölve a kodek automatikus letöltése a beállításoknál. Az meg a másik, hogy ilyeneket is csak akkor csinál ha elindítod, vagyis használod.
    Én ritkán használtam, akkor a tűzfal mindig jelzett. Ma már nem használom, van egy BSPlayer, egy AC3Filter illetve egy ffdshow. Az meg a másik, hogy a WMP-n kívül még jónéhány olyan program van ami nem Microsoft ternék, megpróbál telepítés után csatlakozni, de a tűzfal mindet jelezte. De érdekes mód ez nem zavar senkit, csak a WMP. Ismerek olyat aki állandóan fikázta emiatt a WMP-t, miközben a gépe dugig volt Spyware-rel, az nem zavarta kivel milyen infókat cserélt...

  • junkfer #105
    Szia!

    Hm, vírus linuxra? hát legjobb tudomásom szerint, írd és mondd 5 db alatti számosságú, de legalábbis ilyen kategóriában mozog... De ha lenne is több, a nyílt source miatt bárki javíthatja a hibát amit kihasznál, nem kell várni a javításra....
    Egyébként Bili gyerek max. üzletileg kreatív..., nézd meg a Sambát, (linux/win file megosztás rendszer), érdekes, hogy a M$ nem adja ki a forrását a CIFS-nek. 5letet meríteni?? hát szóval inkább a zárójeles részt tartom valószínűnek, de te is írtad, hogy az mplayer bejön neked, nos magyar fejlesztés és érdekes mód nem kell neki plugin után kutakodnia a neten kitudja milyen infókat kitudja kivel cserélgetve.....
  • eke #104
    Ami azt illeti én is használom az UHU-t, s egyre jobban megfog. De, pl egy videokártya driver telepítés (jelen esetben ATI) RÉMÁLOM! Ha, majd egy-két kattintással ellehet intézni ilyen jellegű dolgokat akkor O.K, s nem konzolban turkálni stb. De az egyre jobban bizonyos, hogy a Linux-ok lassan egyre jobb alternatívát jelentenek a Win. ellen. Hisz minden benne van ami egy átlagos felhasználónak szüksége van! Pl. nekem személy szerint az Mplayer nagyon tetszik. De, sok minden más is. De, azt neked is el kell ismerned, hogy ha egy "mezei"Linux felhasználó problémába ütközik, bizony megeshet, hogy kínlódások árán tudja megoldani. Ez mondjuk sokszor a Win-re is igaz. Azért Linux-ra is vannak vírusok nem?? Vagy legalábbis linuxos alkalmazásokra. Vagy rosszul tudom? Azt viszont el kell ismerni, hogy Bill Gates akárhonnan is nézzük lángelme és fantasztikusan kreatív ember jó adag üzleti érzékkel megáldva, hisz akkor nem lenne az aki. Lehet utálni de, ha objektíven nézzük ez van. S , nem nézi le a szabad op. rendszereket. Épp ellenkezőleg, igyekszik ötleteket meríteni belőle... (lopni???)
  • Benoke #103
    "2010: Dánia megszüntetésével fenyegetőzött Bill Gates"
  • simia #102
    Nem értettem félre!
  • Keldor #101
    gyökér ez a Bill Gates
  • h4x0r #100
    Megint egy kis jövendölés:

    2010: Dánia megszüntetésével fenyegetőzött Bill Gates

    :-)
  • h4x0r #99
    Kérésed ellenére itt válaszolnék. Szóval: gazdasági szempontokból nem érdemes analógiát vonni szerintem, mivel ott teljesen más modellt követnek. GPL és propietary...
    Technikailag lehet, mert mindkettő oprendszer.

    """Ne is legyen :-)" Szerintem neked se legyen""
    Remélem nem értetted félre a tréfát...
  • junkfer #98
    Kedves eke!

    azt írod:
    "...Be kell látni, hogy a mai számítástechnika nem tartana itt a M$ nélkül.."
    vegyünk egy kis "történelmet" honnan is származott az első Win verzió, ha jól tudom valami Apple/Mac platform koppintásából, akkor most ki és hogyan meg hol?
    A másik:
    "...S bizony be kell vallani, hogy a Linux még sokmindenben messze van a felhasználó barát op.rendszer kritériumaitól...."
    Nos nem tudom mennyit használsz monjuk egy UHU-t, vagy Fedora-t, én láttam már alkalmaztam is, és objektíven szakmai szempontok alapján azt mondom, VAN annyira felhasználóbarát mint bármelyik Winxx.
    Harmadik
    "...Valóban tessenek kaban tartani az op. rendszert...."
    Kérdésem mit tartsak karban? Igen tudom az MS kiadja időben a javítócsomagokat, kivételt képez persze az a néhány javítás ami ténylegesen fontos lenne... Nos ALAPVETŐ KÉRDÉS vajon miért nem írnak vírust linuxr? Nos tipp? Talán mert open project? és lehet hogy fél napon belül meglenne rá a javítás? vagy mert a jobb képességű user is javítani tudná a hibát egy leírással?

    Az öszehasonlításban is van ráció...
    Kérdéses, hogy itt most ki menniyre akarja feszegetni, szvsz én benne vagyok ilyenekben is ;)

    Frankie
  • simia #97
    Az alap probléma, hogy tudni kellene értelmezni a szöveget...

    Ezt írtam: "Akkor, ugye marhaság akár a 2 oprendszert is bármilyen formában összehasonlítani!?!?!"

    Feltétezve, hogy NEM marhaság! De teljesen mindegy... De ha még mindig nem világos, akkor írj priviben!

    "Ne is legyen :-)" Szerintem neked se legyen"

    De részemről téma lezárva, nincs kedvem vitatkozni!

    peace