Gyurkity Péter

A Microsoft szűkebbre szabja a Passport szolgáltatást

A szoftveróriás a jövőben jóval korlátozottabb szerepet szán a Passport szolgáltatásnak, és többek között a partnercégeket sem igyekszik majd rávenni a szolgáltatás igénybevételére.

A Microsoft azután döntött a partnerprogram leállításáról, hogy egyik legnagyobb szövetségese, az eBay bejelentette, hogy januártól saját szolgáltatást indít, és a vállalat vezetése nem kívánja igénybe venni a Microsoft beléptető rendszerét. A döntés mindazonáltal nem jelenti a Passport megszűnését, mivel a technológia továbbra is a Microsoft saját szolgáltatásainak - így a Hotmail - egységes beléptető rendszereként működik majd tovább. A szoftveróriás szóvivője ezzel egy időben kijelentette, hogy a vállalat ezentúl olyan szoftverek kifejlesztésére koncentrál majd, amely megfelelő alapot nyújt a vállalatoknak saját webes szolgáltatásaik beindításához.


A Passport célja a fizetős szolgáltatások biztonságos, egyszerű és gyors igénybevétele

Elemzők szerint a döntés a rivális Liberty Alliance fényes győzelmét jelenti, amely olyan óriáscégeket tömörít magában, mint az IBM, a Sun, a HP és a Nokia. A Liberty Alliance mindvégig a Passport szolgáltatás nagy ellenzője volt, és a szövetségbe tömörült vállalatok azzal vádolták a Microsoftot, hogy az internetes tranzakciók feletti uralomra tör. A Sun még ennél is tovább ment, és arra figyelmeztette a szoftveróriás partnereit, hogy a Passport rendszer révén könnyen elveszíthetik vásárlóikat. A vád alapjául az szolgált, hogy a szolgáltatás a regisztrált felhasználók bizalmas adatainak - többek között a bankszámlaszám - eltárolásával egységesíti a belépő rendszereket, és ezen információk tulajdonosa jogtalan előnyökhöz juthat.

Intő példaként említették a tavaly májusi esetet, amikor a Microsoft kénytelen volt elismerni, hogy egy biztonsági hiba révén a 200 millió felhasználó adatait tároló rendszer könnyen áldozatul eshet egy esetleges támadásnak. A figyelmeztetés azonban felesleges volt: a partnercégek láthatóan nem kívánták másra bízni a vásárlók adatainak kezelését, és inkább saját rendszer kiépítésébe kezdtek. Úgy tűnik, hogy mostanra a Microsoft is levonta a következtést, és a vállalat a jövőben az egyéni rendszerek alapjául szolgáló szoftverek fejlesztésére helyezi a hangsúlyt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DOT #2
    Jah. Így most majd nem egy cég, hanem legalább 4 osztozik az adatokon. Tényleg, mennyivel jobb...
  • raingun #1
    Éljen! Éljen!

    2 éve voltam egy Sun fejlesztői konferencián és akkor a Sun ismertette-e a Liberty Alliance-t mint a Microsoft Net Passport alternatíváját. Már akkor azt emelték ki, hogy a Microsoft megoldásának egyik legnagyobb hibája az adatok központi kezelése. (nagy testvér effektus) De kérdéses volt hogy a Microsoft a monopol helyzetével és az erejével nem fogja-e mégis a vásárlókra erőltetni az ő megoldását.
    Szerencsére nem sikerült.