Berta Sándor

Blogszolgáltatást indított a Microsoft

Az amerikai vállalat sem akart kimaradni a mostanában igazán fellendülő blog-üzletből. Az MSN Spaces nevű új szolgáltatás keretében bárki elindíthatja a saját blogját, vagyis webnaplóját.

A felhasználóknak lehetőségük van arra is, hogy feltegyék a fotóikat az internetre. Hasonló szolgáltatást kínál a nagyobbak közül például a Google Blogger.com és a Picasa is. Az MSN Spaces bétaverziója mellett a Microsoft bejelentette a MSN Messenger 7.0-ás bétaváltozatát is, valamint a szoftveróriás némileg átdolgozta, módosította a Hotmail nevű szolgáltatását.

Az MSN Spaces már elérhető, méghozzá nem kevesebb, mint 14 nyelven és a Microsoft tájékoztatása szerint abban lesz más, mint a konkurensek hasonló próbálkozásai, hogy nagyon könnyen lehet majd a segítségével webnaplókat létrehozni. A szolgáltatás kezeléséhez, nem szükséges semmilyen technikai ismeret sem. Mindezeken túl azonban az amerikai vállalat úgy véli, hogy a blogszolgáltatásának legnagyobb előnye a konkurensekkel szemben, hogy a felhasználók itt mindent egyben érhetnek majd el, vagyis a Hotmailt, az MSN Spaces-t és az MSN Messengert.

S hogy miként is néz ki mindez a gyakorlatban? Nos, például a rendszer az adott felhasználó webblogjának változásáról az illető személy minden olyan ismerősét értesíti az MSN Messengeren keresztül, aki online van. De szabályozni lehet azt is, hogy kinek és milyen mértékű hozzáférése legyen az ember webnaplójához. Az integrált fotóalbumban lévő képeket bárki, akár diavetítés keretében is megtekintheti. Ugyanígy a látogatóknak lehetőségük van például zenei lejátszási listák csereberéjére is, az adott magánszemély pedig akár e-mailben vagy SMS-ben is "feltöltheti" új tartalommal a webnaplóját.

Az MSN Messenger 7.0 bétaverziójának egyik újdonsága, hogy már animált képeket is küldhetünk és fogadhatunk vele. Az MSN Messenger és a Hotmail "egybeolvadásának" előnye, hogy a Messenger nélküli számítógépeken is látható lesz, hogy az embernek melyik ismerőse van éppen online.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • h4x0r #7
    lol
  • TheZsenyka #6
    Elsőre félreolvastam a cikk címét: "Rabszolgatartást indított a Microsoft"
  • TeszteloPontHu #5
    Aha. Mond ezt egy számítógép felhasználónak. Azt sem tudja, mi az a PHP.
  • Razgon #4
    Blog=LOL

    Egyébként PHP-val nagyon gyorsan össze lehet dobni egy blog szolgáltatást, egyszerűbb, mint egy fórum.
  • juhand #3
    #2 ez tetszett
  • mittu #2
    msblog:
    "1.nap
    ma felkeltem. feltelepítettem a 98at, de 3x lefagyott, összeomlott, vírusos lett. Ezzel elszórakoztam egy ideig, aztán hagytam...
    2.nap
    Így jött a millenium. Bekapcsolás után nincs kép, nincs hang, a rendszer akad, egész nap nem tudtam használni.
    3.nap
    jött a kétezes... stabil volt, ment 3 napig, de nem találtam nyomtatódrájvert, se szkennert, 640x480ba tudtam pasziánszozni, 16színnel. Meguntam.
    7.nap
    Jött az XP. Feltelepült, csodásan futott, remek volt, de a bekapcsolás 1órás folyamat volt, ha feltettem az ofiszt, maradt 30mega szabad helyem. Bírtam 2 napig, majd elegem lett.
    9.nap
    feltettem egy linuxot, most elégedett vagyok, fellendült a vállalkozásom, keresnek az ügyfelek, elégedett vagyok, elmúltak az izgalom okozta pattanások, lett barátnőm, saját házam, kutyám, autóm, ...
    És most blogoltam utoljára MS oldalon.
    "
    Ezt feltehetem vajon?
  • ThePartyFace #1
    Szerintem aki van akkora kocka, hogy komolyan blogoljon, az csinal maganak egy sajat, egyeni oldalt...