Gyurkity Péter

Alkotmányellenes az amerikai spamellenes törvény?

Egy marylandi bíró véget vetett egy ismert spamküldő ellen indított eljárásnak, azzal indokolva a döntést, hogy a spamküldők ellen megalkotott törvény alkotmányellenes módon korlátozza az államok közötti kereskedelmet.

Durke Thompson bíró indoklása szerint a New Yorkban bejegyzett First Choice Internet - és annak elnöke - nem küldhette szándékosan kizárólag marylandi felhasználóknak a vállalat elektronikus üzeneteit, hiszen nincs olyan módszer, amely garantálná, hogy az emailek ugyanazon területre érkezzenek meg. "Nem lehetünk biztosak abban, hogy az általunk elküldött emailek egyazon államba érkeznek be. Ennek ismeretében pedig igazságtalan lenne bárkit is elítélni elektronikus üzenetek továbbításáért" - jelentette ki Andrew Dansicker, a vállalat védője. Hozzátette, hogy az ítélet várhatóan nagy hatással lesz a folyóban lévő ügyekre, különösen ha azok a fellebbviteli bíróság elé kerülnek.

A First Choice Internet ellen Eric Menhart, a George Washington Egyetem hallgatója indított pert, aki kizárólag azért alapított saját céget Maryland államban, hogy felvegye a küzdelmet a szerinte agresszív reklámkampányt folytató vállalatok ellen. A bíróság azonban elvetette Menhart érveit, mivel idejének legnagyobb részét Washingtonban töltötte, nem pedig Marylandben, és a vállalat nem tudatosan koncentrált a marylandi felhasználókra.

Egyes bírók Washington és Kalifornia államban korábban hasonló indokkal minősítették alkotmányellenesnek saját spamellenes törvényiket, és hangsúlyozták, hogy az Egyesült Államok alkotmánya határozottan megtiltja az egyes államok közötti kereskedelem bármilyen formában történő korlátozását. A fellebbviteli bíróságok azonban hamarosan mindkét államban helybenhagyták a helyi törvényeket, így a viták nem csitultak. A bírák a szövetségi Can-Spam Act rendelkezéseire hivatkozva a legtöbb esetben felülbírálhatják a helyi jogszabályokat, de a csalások, illetve a felhasználókat megtévesztő kéretlen üzenetek azonban kivételt képeznek, és itt már közel sem ilyen egyértelmű a helyzet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Atyus #9
    A Spam-eknek sokkal nagyobb hatásuk van mint gondolnánk !

    Az Interet kezd egyre zsúfóltabb lenni, s hát ezek a kéretlen levelek, amik a legtöbb esetben tényleg félre vezetők, s főleg odaát !

    Azért az tényleg felháborító, hogy egy átlagos e-mail postafókban már a felét is elérik a kéretlen levelek. Ráadásul folyamatosan trükköznek is, mert kerülik azokat a szakavat, amikre szűrés van, s generált e-mail címekről küldik el a leveleket.

    Hogy egyes ügyvédek törvényellenesnek ítélik a Spam tőrvényt, az leginkább azért van, mert az ügyvéd dolga az, hogy az ügyfél érdekeit képviselje, főleg minél több pénz van benne.
  • [HUN]PAStheLoD #8
    észrevettem ,nem ma .. de én micsináljak ? még nem szavazhatok .. még nem választhattok meg .. de türelem
  • arty #7
    vegyük észre, hogy itthon sem jobb a helyzet ... ld. pl. drogtörvény alkotmányellenessége ...

    2010=usa=HUN
  • dez #6
    Ehh, ugyanabba az államba szabad spamet küldeni?
  • [HUN]PAStheLoD #5
    éljen amerika .. már úgyse sokáig élhet ..
  • Cactus #4
    Szánalom...
  • JZO #3
  • DOT #2
    Milyen jobb kéz ?..
  • AL7 #1
    Hiába, ez amerika...
    Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal :)