Berta Sándor

2006-tól lehet mobiltelefonálni az Airbus repülőgépeken

Egy Airbus repülőgép tesztrepülése alatt többször is sikerült mobiltelefonok segítségével kapcsolatot teremteni. Az EADS európai konszernhez tartozó vállalat vezetői szerint ez az esemény mérföldkőnek tekinthető a telekommunikáció történetében.

Sikeresek voltak az Airbus gépeken végzett első mobiltelefonálási kísérletek. A cég szakemberei úgy vélik, legkésőbb 2006-tól már bárki használhatja majd a mobiltelefonját az Airbus repülőgépeken. A végső döntést a rendszer szolgálatba állításának időpontjáról azonban a légitársaságok és a telekommunikációs vállalatok hozzák majd meg.

Eddig a repülőgépeken azért volt tilos a mobiltelefonok használata, mert a szakemberek attól tartottak, hogy a készülékek alkalmazása hatással lehet a repülőgépek fedélzeti elektronikai rendszereinek működésére és esetleg zavarokat okozhat bennük. A Wireless Cabin, vagyis a "vezetéknélküli kabin" nevű program keretében azonban az Airbusnak sikerült egy olyan technikát kifejlesztenie, amelynek köszönhetően a mobiltelefonok adóteljesítménye lecsökken. A zavartalan telefonálás azonban még így is lehetséges, ám a fedélzeti elektronikai rendszerek működését már nem zavarja meg semmi.


Az Airbus mérnökei a repülőgépülések mellett antennákat szerelnek be a repülőgép belsejében az utastér padlója alá, ezek pedig felerősítik a mobiltelefonok be- és kimenő jeleit. Azonban ez még kevés lenne a sikerhez. A mobilbeszélgetések és az SMS-ek küldése és fogadása a műholdas kapcsolatnak köszönhetően valósulhat meg.

A szolgáltatás meglehetősen drága lesz. A cég - amelynek székhelye a franciaországi Toulouse városában van - augusztusban már közzétette a várható árakat. Ezek szerint egy percnyi mobiltelefonálás vagy SMS-ezés az utasoknak 1,5 és 3 dollár közötti összegbe kerül. Persze, ha figyelembe vesszük, hogy a repülőgépek fedélzetén eddig percenként 10 dollárért lehetett használni a műholdas telefonokat, akkor az új szolgáltatást akár olcsónak is nevezhetjük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rolika #12
    akkor mér' is volt tilos eddig?
  • Barack Matyi #11
    10 ezer méter magasan megnézem mikor tudsz mobiltelefont használni, te nagyonhülye...
  • zpe #10
    Javítson ki valaki ha tévedek de ha jól tudom az Airbussal régebben voltak problémák a túlzot robotpilótázás miatt de manapság egyre több légitársaság választja és már megelőzte a Boeinget bizonyos szegmensben. Szóval annyira nem lehet szar!
  • rolika #9
    rossz a cikk címe...
    telefonálni eddig is lehetett, csak éppen tilos volt :)
    most már szabad is... [kötözködő]
  • Cat #8
    ne legyen. Az airbus európai, európai munkahelyekkel (francia, spanyol, angol stb.), mig a boeing amerikai
    Éppen ezért az EU is nagyon védi
  • Nyiri #7
    Van meg par dolog ami miatt ellenszenves az Airbus, de nem csak nekem.
  • Cat #6
    te egy repülőgépvezérlési rendszer tesztjéről beszélsz, amit direkt azért fejlesztenek, hogy ne lehessen szándékosan lezuhanni a géppel, tehát köze nincs se az évtizedek óta müködő repülőgépekhez, se a mobiltelefonokhoz
  • Nyiri #5
    A bemutato repulesen lezuhant. Rakentek az egeszet a pilcsikre, pedig mindketto profi kapitany volt es tobb ezer ora volt mogottuk. A pilotak azt mondtak, hogy a robot nem kapcsolt ki es magatol nyomult. Ez latszik is a gep allasabol lezuhanas kozben. A robot leszallas uzemmodban volt csak nem volt hova leszallni.

    Tu-144 es is lezuhant a bemutaton es azota sem repult tobbet. (pedig az nem gephiba volt, hanem beszivott egy vadaszgepet).

    Penz beszel es az Erbusz azota is repul.
  • jeec #4
    Nincs az Airbus-okkal semmi baj. (vagy tudsz valamit?)
  • Cat #3
    a fapadosok is airbussal repülnek...