Gyurkity Péter

Az IBM szabaddá teszi a beszédfelismerő szoftver forráskódját

A Nagy Kék várhatóan hivatalosan is bejelenti, hogy az általuk fejlesztett beszédfelismerő szoftver forráskódját rövid időn belül két fejlesztő csoportnak is átadják, és a szoftver nyílt forráskódúvá válik.

Elemzők a lépést máris ügyes taktikai húzásnak minősítették, amellyel az IBM felgyorsíthatja a hasonló szoftverek fejlesztését, és kiszoríthatja a vetélytársakat - elsősorban a Microsoftot. "Elsődleges célunk, hogy a forráskód szabaddá tételével felgyorsítsuk a hasonló rendszerek megjelenését, és szeretnénk, ha a nyílt forráskódú alkalmazások terén minél nagyobb hangsúlyt kapna a beszédfelismerő szoftverek fejlesztése" - jelentette ki Steven A. Mills, az IBM szoftverrészlegének alelnöke.

Emlékeztetett arra, hogy az egyes beszédfelismerő szoftverek annak idején mind önálló fejlesztést igényeltek, de manapság már elérhető számos szabványosított és egyszerűen felhasználható eszköz, amelyek jelentős segítséget nyújtanak a fejlesztésben. A siker érdekében az IBM együttműködési szerződést kötött az Avaya vezetésével, amely cég hívóközpontok, valamint önkiszolgáló programok fejlesztésével vált ismertté. A szövetség révén az Avaya felhasználhatja az IBM által fejlesztett WebSphere szoftvert, amely megkönnyíti az alkalmazások fejlesztését - és amely a Windows, valamint a .Net technológiák egyik fő riválisa.

Az IBM számára rendkívül fontos a saját platform elterjesztése, hiszen a Microsoft már márciusban bemutatta a Microsoft Speech Server 2004 terméket, amely szintén a beszédfelismerő rendszerek fejlesztését szolgálja, és az elmúlt hónapokban több mint 100 ezer programozó töltötte le a .Net technológiára épülő ingyenes fejlesztői csomagot. A redmondi cég szerint az általuk kínált technológia jóval olcsóbb és egyszerűbb, mint az IBM megoldása, és a szoftveróriás szerint a Nagy Kék bejelentése azt jelzi, hogy kénytelenek követni a Microsoft lépéseit a nagyobb elismertség reményében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)