Berta Sándor

Tömegesen zárják be a kínai internet-kávézókat

Ismét bebizonyosodott, hogy elméletben hiába szabad és bárki által hozzáférhető az internet, Kínában ez nem egészen így működik, és egyedi módon értelmezik az emberi jogokat.

Miközben a kínai kormány váltig hangoztatja, hogy évek óta megkezdődtek a reformok, a szinte naponta érkező hírek közel sem ezt bizonyítják. A legújabb ügy például az, hogy a kínai kormány az elmúlt két hónapban 8600 internet-kávézót záratott be. Az intézkedések - a hivatalos tájékoztatás szerint - részét képezik a tavaly októberben elfogadott "nevelőprogramnak", amelynek a célja nem más, mint, hogy a kínai kormány minden eddiginél erősebben ellenőrizhesse a különböző médiákat.

Sun Jiazheng kulturális miniszter tegnap nyilatkozott a kínai állami Népújságnak, és szavaival élve a kampánynak még korántsincs vége. Jiazheng mindemellett felszólította az embereket, hogy tartsanak egy akcióhetet az internet ellenőrizetlen felhasználása ellen. Az elmúlt két hónapban azonban nem ez volt ez egyetlen akció. Az országban több webnapló- és beszélgetőfórumot is cenzúráztak a hatóságok, s mint ismeretes az internet-kávézókat eltávolították az iskolák közeléből és videokamerákkal látták el.

Kínában napjainkban kereken 80 millióan használják a világhálót. A kínai kormány azonban már évek óta elkeseredett harcot folytat azért, hogy az állampolgárok nehogy az interneten keresztül kerüljenek kapcsolatba idegen ideológiákkal vagy kormányellenes, netán kritikus hangvételű cikkeket olvashassanak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #21
    Imádom a távolkeleti nőket, főleg a délkínaiakat (Kanton, Hong-kong..) pl a Jackie Chan filmekben a világ legszebb nőit lehet látni szerintem és nem csak a szemük szép.
    A tál rizs csak poén akart lenni..
  • Pepito #20
    Egyebkent a demokraciat szajkozni egy olyan orszagban, amelynek nincs SEMMI koze a gorog demokraciak oroksegehez...
    Ahol a kereszteny moralt megmosolyogjak...
    Ahol diktatura volt/van az irott tortenelem elottol fogva....

    ...egyszeruen butasag.
  • Pepito #19
    re tartalom szures:
    Veletlenul (?) meg ez is elerheto.
    http://edition.cnn.com/SPECIALS/2001/tiananmen/
  • Pepito #18
    Az az erzesem, hogy te nem tudsz kulonbseget tenni mult es jelen kozott. Osszemosod az allamot annak polgaraival. A hatalom gyakorloit az elnyomottakkal. Az allam szamodra egyetlen monolitikus valami - nagyon durvan altalanositasz.

    Mondj velemenyt! Akkor most a kinai ember szar ember? Vagy Kinaban nincsenek valtozasok?

    Josz ezzel a tankkal. Nem mentek tankkal a tomegnek. Nem tiportak halalra szazaval fiatalokat. Sok fenykep van arrol az idoszakrol, keress a Google-ban. Pont ezt ne orokitettek volna meg? Lovoldozes volt, sokan meg is haltak.

    A halal Kinaban *moralisan* nem ugyanaz, mint Europaban. Sajnos.

    Egyebken '56-ban Budapesten is tankok cirkaltak, ugye. Ez nem orszag, meg csak nem is rendszer, hanem leginkabb hatalom-specifikus aktus.
  • Inquisitor #17
    Igazad van, de be kéne látni, hogy változtatni akarnak (illetve nem akarnak, de nincs választásuk!), viszont ezt csak lassan tudják megoldani!
    Egy olyan országról van szó, ahol a föl lakosainak 1/5-e él. Ha ott kitör a "parasztlázadás" vagy egy gyors reform miatt olyan (de inkább nagyobb) szívásoknak néznek elébe mint mi, akkor tutira meglincselik a vezetőket és kiszolgálóikat ...
    Csak hogy akkor nem "párezer" ember halálával lenne forradalom, az komplett katasztrófa lenne és nem csak emberi értelemben.

    Ennek ellenére aggódva figyelem mit is ügyködnek ...
  • Piscator #16
    Sziasztok!

    Egy héttel ezelőtti ugyanilyen témájú hírbe beszóltam, de ott válaszoltak szerint Kína egy demokratikus, kapitalista, és jó ország.

    Még belekeverték a holocaustot is, nem tom, miért.

    Ismét elmondom: ez egy olyan ország- konkrétan a többiről MOST ne beszéljünk - ahol 1-2 évtizede a tüntető diákok közé tankkal mentek.
  • Pepito #15
    A kinai es magyar csajok kozott - ugy altalaban - csak az a kulonbseg, hogy maskepp all a szemuk. Minden egyeb lenyeges tulajdonsagaikban azonosak.

    Nobol van mind.
  • Pepito #14
    re szabad szolas:

    http://bbs.chinadaily.com.cn/

    Es ilyen bbs van mindefele nyelven vagy tizezer darab.
    A komentek kozott van nehany kemeny. Nem gondolnam, hogy azok mar mind bortonben ulnek.

    A kinai nyelvu bbs-eken hasonlo a helyzet.

    A velemeny elmondasa szabad. La'zitani tilos. De azt tilos mindenutt a vilagon, ezt lassuk be.
  • Tetsuo #13
    Én már várom a sok kínai csajszit. Egy tál rizsért mi mindent csinálnának?...
    Kínában télleg qrvanagy változás van, egyenlőre csak a gazdaság területén, de ha kihalnak az öregek a parlamentből, meg fog dőlni a kommunizmus. Ez sokmindent előidézhet.
  • sniper #12
    Nekunk is addig jobb amig a sargak nem szabadulnak ra a netre, akkor lesz csak igazi dugo.