Berta Sándor

Lézer helyett elektronsugár a Blu-rayben?

Nem mindennapi technológiát, a lézert leváltó elektronsugarat fejlesztett ki a sok más terület mellett az optikai adattárolási piac meghatározó szereplőjének is számító Pioneer.

A vállalat már 1993-tól kezdve egy olyan elektronsugarat fejleszt, amelyet az optikai adattárolók következő generációjában használnak majd. Az új technológiát - többek között - például a Blue-ray írókban fogják alkalmazni, amelyeknél a későbbiek során egy-egy különleges korongra akár 50 GB-nyi vagy még több adat is felfér majd ilyen módon. Az új Pioneer írók által használt elektronsugár a hagyományos lézertechnológiára épülő DVD-íróktól abban különbözik majd, hogy az adatok égetéséhez használt elektronsugár a lézernyalábnál jóval vékonyabb, illetve, hogy minden eddigi technológiánál precízebb. Ezenkívül egy meghajtó-mechanizmus lehetővé teszi azt is, hogy nagyon pontosan pozícionálják az elektronsugarat.


Balra a lézer, jobbra az elektronsugár - kisebb lyukak, sűrűbben

Az új Pioneer-meghajtók prototípusai akár 2400 fordulat/percenkénti sebességgel is tudnak majd dolgozni, és az igéretek szerint az első készülékek még ebben a hónapban elkészülhetnek. A Pioneer arra számít, hogy a közeljövőben elkezdhetik az elektronsugarat használó írók továbbfejlesztését, amelyekkel minden eddiginél nagyobb tárolókapacitású lemezeket lehet majd készíteni.

A konkurens vállalatok egyelőre nem kívánták kommentálni a Pioneer bejelentését. Alighanem a legtöbb cég most kivár, megnézi, hogy milyen sikert érnek majd el az új írók, amennyiben pedig a felhasználók részéről kedvező lesz az optikai adattároló meghajtók fogadtatása, akkor bizonyára megindul majd a "sorban állás" az elektronsugaras eszközök licencéért.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]PAStheLoD #25
    Majd vákuumos lesz a köv. meghajtó :)
  • Pepito #24
    Az elektron terelgetése nem igényel komoly áramfelvételt, már statikus terek is megteszik ezt a kedvünkért. A moduláció és annak vézérlése fogyaszt egy keveset.

    Viszont a szabad úthossz levegőben viszonylag kicsi, ezért az ötlet a forgó korong elvetésére hamvában holt.
  • TheZsenyka #23
    "Miért lehet az elektronnal pontosabban égetni? Az ok egyszerű, a lézer esetében egy mechanikai eszközzel (gy.k:lencsével)fókuszáljuk a sugárnyalábot, az elektron sugár esetében ezt elektromos erőterek segítségével érik el ugyanezt. Az elektronugárt a fókuszáló feszültség segítségével, folyamatosan, tág határok közt változtathatjuk, míg a fény esetében a lencse mechanikai paraméterei határozza meg ez elérhető legnagyobb írásí sűrűséget"

    Ha elektromos erőterekkel lehet befolyásolni az elektronsugarat, akkor mi a viharnak kell egyáltalán bármifére forgó történet a tárólóeszközhöz? Hiszen oda irányítom a lemez felületén, ahová akarom. Persze, gondolom, rendkívül nagy kitérítéshez (centikről van szó) talán rendkívül nagy erőtér kell ami pedig jelentős áramfelvétellel jár.
  • Pepito #20
    Nyugalmi tömeg! Emberek! Nyugalmi tömeg! Tudjátok, mikor nem mozog. Áll, várakozik, éppen hogy csak nem is vánszorog, relativ sebesség az inercia rendszerhez képest nullllla, öt ellel.

    ~~~~~~~
    Meg hogy az elektron kisebb energiaszintre ugrik, akkor fotonokat bocsat ki.

    höhöhö, hehehe.

    Ez volt a mai nap lejjobb vittze. hahaha!

    gy.k. Az az *atom*, amely fotonokat bocsat ki, amikor egy elektronja egy alacsonyabb energiaszintű pályára tér át. A foton hullámhossza sem véletlen, hanem a pályán közötti energiakülönbségből adódó hullámhosszú.

    Egy magányos elektron nem bocsát ki fotont.
    Már rég csak fényben élnénk. Élnénk?

    A magányos elekton energiaváltozása a külső elektromos és mágneses terekkel kölcsönhatásban változhat es ez nem jár foton keletkezésével vagy asszimilációjával. (nb. Nyugalomban lévő elektronra statikus másneses tér nem fejt ki erőt. Egyén esetekre pedig Lenz monta meg a frankót.)

    Az egész pont azért van így, mert az elektronnak VAN nyugalmi tömege, a fotonnak pedig NINCS.

  • Cat #19
    ha a fotonnak lenne tömege, akkor nem mehetne fénysebességgel, nem?
  • janos666 #12
    Földelésről még nem hallottál? A 3. szál a 220V-os vezetékben zöld/sárga, hasznos lehet!
  • janos666 #10
    De ezt mért hívják majd blu-ray-nek? Ebbe mi lessz kék?
  • janos666 #9
    Persze.
  • Gabest #8
    Akkor most ezzel akár processzorokat is karcolhatunk majd magunknak egy szilicium lemezre? :)
  • janos666 #7
    Gondolom az olvasást még mindíg lézerre hagyják, csak az égetés lessz ilyen 'elektronsugaras'.