Berta Sándor

Bill Gates - 2010-re kétmilliárd PC?

A legújabb gondolatát a kapuit csütörtökön megnyitó CeBIT-en ismertette a Microsoft vezére. Akár azt is mondhatnánk, Moore babérjaira pályázik Bill Gates, akinek a mondásai legalább olyan híresek, mint a számítástechnikát érintő ötletei.

Kijelentéseivel szereti megdöbbenteni a nagyérdeműt a Microsoft társalapítója. Bill Gates szerint 2010-re jelentősen felgyorsul a világszerte tapasztalható számítástechnikai "robbanás". A Bild Zeitungnak nyilatkozó szakember úgy véli: a következő hat esztendőben megduplázódik a Földön található számítógépek száma és így eléri majd a kétmilliárdot.


Gates kihangsúlyozta: "Ezek olyan készülékek lesznek, amelyek alkalmazkodni fognak hozzánk, emberekhez és a kívánságainkhoz is. Például egy szupervékony PC-re könnyedén és egyszerűen jegyzetelhetünk majd egy konferencián, vagy otthon a fotelben nézhetjük meg az e-mailjeinket. Ráadásul a számítógépünkön nézhetünk majd filmeket, hallgathatunk zenét, vagy útközben telefonálhatunk a segítségükkel. Napjainkban az ipar évente 60 millió ilyen minikomputert készít. 2010-ben már egymilliárd ilyen mini-PC lesz." - állítja Gates.

A Microsoft társalapítója ezen kívül arra számít, hogy a számítógépek a mindennapjaink szerves részévé válnak majd és egyre nagyobb szerepet játsszanak majd a mindennapi életünkben. Bill Gates-et idézve: "A PC-k minden eddiginél nagyobb mértékben vesznek majd körül minket. Majdnem minden területen meg fogják változtatni az emberek életét."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #30
    Háj csatti!

    "De nem jól közelítesz a problémához. Ahogy enterprise is leírta a fő feladata az, hogy az összes fontos adatod mindig kéznél van."

    Oks, tehát ez végül is másra nem igazán jó, mint hogy egy viszonylag intelligens organizerként funkcionál. Szupeer! De akkor sajnos a lakosság azon része aki nem: ügyvéd, manager, vállalkozó, általában vezető beosztású mandróként tevékenykedik, sajna kiesik a potenciális vásárlók köréből. Mert hát hogy is nézne ki ugye, ha Kovács Alajos vájár a munka dandárjában éppen Larakraftozna, vagy halgatná a Bitlixet empén.

    Másrészt viszont szerintem marhára szarul néz ki egy manegér zsebrebaszott kézzel. Szal mindenhova szépen viszi is magával mindegyik a diplomata táskáját, a szalámis szendvicsével meg a szamárfüles határidőnaplójával. Ja és mellesleg ha már ott ez az uzsistatyó, hát a tisztelt üzleti ember csak beledobja már azt a laptopot, na! Ha meg ott az a laptop akkor minek melléje ez a sz...?
    Persze ha a tiztelt m.egér főállásban hegymászó, BMXbajnok, stb. akkor általában nem hordja magával azt a flancos táskát, és ilyenkor bizony jól jön egy ilyen kis kis handy kütyü. Ezek szerint tehát az USA lakosságának jelentős részét teszik ki a nem teljesen főállású manegerek.
    Vagy pedig tényleg arról van szó, hogy az emberek jelentős része bedőlt egy jó kis reklámkampánynak: Egyél lósz...rt, 50 millió légy nem tévedhet!!!;)))


    Enterprise!

    Elmondjam, hogy mire jó a mobil?
    Szal' tegyük fel éppen sziklamászol(mint a manegerek teszik azt általában az USA-ban, az előbbi gondolatmenetem szerint;)). Ezért aztán fülkés telefon valszeg nincs a közelben. Nade éppen egy fontos dokumentációt kéne prezentálnod az ugyfelednek mondjuk 6-ra, amit az egyik haverod/alkalmazottad készít.Az idő mondjuk 4 óra. Ha az a terved, hogy hazamész és onnan hívogatod a barátodat/alkalmazottadat, aki ráadásul lehet hogy szintén kiugrott serért az éjjelnappaliba, akkor elképzelhető hogy nem lesz időd lezuhanyozni, felöltözni, elmenni az anyagért és fitten megjelenni a kuncsaftnál. Hanem mivel félórán keresztül hívogatod a havert, végül kénytelen vagy idegesen és büdösen elvinni az anyagot az ügyfélnek, aki ráadásul a mókaruhádat se biztos, hogy díjazza.

    Elmondom ugyan ezt mobillal: felérsz a csúcsra, félötkor megbámulod a naplementét. Ekkor bejelez a mobilod organizere, majd felhívod a barátodat -a mobilodban ugye jó pár száz v. ezer lakcím és telefon szám tárolható, tisztára mint egy pda nem igaz?. Megkéred hogy, fél hatra hozza már el az anyagot a lakásodra -addigra te is otthon vagy-, és ha már úgy is beugrik az éjjel-nappaliba, hozzon neked egy kólát. Fél hatra haza érsz, a kapuban átveszed az anyagot, meg a kólát. Lezuhanyzol, felöltözöl, háromnegyedkor elindulsz. Útközben benyomod a kólát és óra ötvenre ott is vagy fitten az üzletfeled elött. Ehhez csak két dolog kell: egy mobil nálad, egy meg a havernál.

    Egyébként nem értem hogy lehet az, hogy mindúntalan zavargatnak a mobilodon. Nem mondták az üzletben, hogy a mobil nem arra való hogy téged mindenhol utolérjenek, hanem arra, hogy te tudjál bárhol bárkinek telefonálni, ez különbség! Ezt a funkciót egy olyan gombbal lehet aktíválni amin egy kis kör meg egy vonalka található. Miután kitelefonáltad magad, a mobil általában kikapcsolható. Persze lehet az USA modelleknél ezt az opciót nem építik a készülékbe.
    Illetve a munkamániában szenvedő betegeknél előfordul, hogy nem mernek ezzel a lehetőséggel élni, mert mindúntalan az a beteges, kényszeres gondolat kúszik az agyukba, hogy éppen most hívja őket valaki fontos személyiség, mondjuk az Egyesült Álmok Elnöke. De az esetek többségében csak hozzájuk hasonló jelentéktelen emberek hívják őket, amitől aztán még jelentéktelenebbnek érzik magukat, amire még több munkával válaszolnak...;)
  • Csatti #28
    Csak az épp nem fér el a zsebedben, nem 110 gramm és drágább is, ráadásul spec akkura van szükséged ha 3-4 óránál tovább akarod használni.
  • sniper #27
    Akkor mar inkabb notebook, azt nemcsak lebutitott, egyszeru funkciokra tudom hasznalni, es ugyanolyan mobil.
  • Csatti #26
    Nos az enyém 110e volt +30e CF kártya belé +a net elérés.
    De nem jól közelítesz a problémához. Ahogy enterprise is leírta a fő feladata az, hogy az összes fontos adatod mindig kéznél van. Ezenkívül használhatod mp3 lejátszónak (meg még a többi formátumot is lejátsza csak le kell tölteni hozzá programot), máris egy ketyerével kevesebb amit cipelned kell. Vehetsz olyat is ami mobilnak is jó, arról nem is beszélve, hogyha messzire kell utaznod az egész útra elég szórakozást bele tudsz pakolni. 2-3 film, pár játék (tomb raider, worms (ez unalmasabb előadások alatt is remek buli a haverok ellen), stb. nehogy azt hidd, hogy csak gány c64-es időket idéző játékok vannak rá), pár órányi zene, e-könyvek. A képernyője nem is olyan kicsi, egész normálisan lehet róla olvasni 30-40 centiről.
  • Pepito #25
    Pont ezt akartam irni, illetve irom is. :)
    Lefogyott a faszi. Nehéz, sanyarú élete lehet.

    Vagy beteg?
  • NEXUS6 #22
    Háj csatti!

    Ingyér persze hogy kéne!;))) Mér' tudsz egyet talán?

    Ha meg nem, akkor mennyibe kerül egy olyan, ami mind azt tudja, amit itten felsoroltál, ja a havi net előfizetést se feljtsd ki a költségekből pls!

    Ha 30 rongy, plusz havi 10-ért tudsz egyet, akkor rohanok a boltba! Ha nem akkor maradok a jelenlegi gépemnél KB ennyibe kerül és mind azt tudja, amit a managertamagocsi valaha is tudni fog.
    Egyetlen gondja hogy nem elég mobil, enyhénszolva, De hát ismered a szlogent ha van ADSL-ed akkor "mindenhol ott lehetsz". Talán ezért nem is utazok annyit mostanában. Ja amúgy lassan a földön nincs egyetlen hely, ahol 10m-es körzetben ne lenne internet elérés, meg egy nyamvadott pc. Azér meg hogy a vécén is netezhessek meg nézzem a videót meg empéhármazhassak nem adok ki 100 rongyot. Ha unatkozom ott a népszabi azt olvasom, azzal legalább ki is törölhetem ha, úgy adódik:))
  • Mice #21
    csak nekem tűnik úgy, vagy tényleg fogyott és öregszik?
  • Csatti #18
    Az a atmagocsi sok mindenre jó, nézhetsz rajta filmet utazáskor, hallgathatsz róla zenét, könyvet és netes újságot olvashatsz róla, sőt még dolgozni is lehet rajta... odaadnának neked két hétre egyet és valszeg utána megpróbálnál szerezni magadnak.
  • Csatti #17
    Nekem van PDA-m, akkor én amcsi vagyok? Van még pár másik ismerősöm is akinek van és ők sem amcsik, szal lehet, hogy itt nincs annyira elterjedve de azért tudjuk mi az a PDA.
  • Csatti #16
    A PC-nek két értelmezése is lehet, érthetjük alatta a 8086-ra és utódaira épülő architektúrára épülő számítógépeket is, de a PC valójában a Personal Computer, azaz a személyi számítógép rövidítése is, azaz bármely otthoni használatra szánt számítógépre is érthetjük.