Rónai György

Közeleg a 2 Gigabites vezetéknélküli hálózat

Éppen hogy csak kezd elterjedté válni az 54 Mbit/s 802.11g technológia, máris egyesek sokkal nagyobb léptékben gondolkoznak. Dev Gupta, aki már több ilyen cég kapcsán elhíresült, most olyan "super-wireless" hálózat kiépítésén, és szabványosításán dolgozik, amely akár 2 Gbit/s sebességre is képes.

Ez az ember, aki most éppen a Narad Networks nevű szélessávú felszereléseket forgalmazó cég elnöke, mindig is tudta melyik lóra tegyen ha hálózati bizniszről volt szó. Annak idején megjósolta a DSL elterjedését is, és erre 1995-ben ő alapította meg a Dagaz nevű céget, amelyet sikeressége nyomán a Cisco később fel is vásárolt. Utána 1998-ban meglapította a MaxComm nevű céget is, amely broadband kapcsolatokra fejlesztett olyan megoldásokat, amivel képes volt adatot és hangot egyszerre, egyidőben átvinni. Később ezt a céget is felvásárolta a Cisco.

2000-ben megalapította a Narad Networks nevű cégét, amely ISP-k számára gyártott olyan eszközöket, amelyek segítségével azok kis és közepes vállalkozások számára akár 100Mbit-es kapcsolatot is tudtak szolgáltatni. Ezzel a megoldással ki is ütötte a Baby Bells T-1-ét az üzletből. Nade elég a történelemből, az új vállalkozását ugyanis NewLANS Inc.-nek hívják, és ennek keretében olyan hálózati megoldást fejlesztenek, amely akár kábel nélkül képes "Multi-Gigabit" adattovábbításra, egy úgynevezett "Gigabit to the Desktop" (GTTD, azaz gigabitet az asztali gépeknek) technológiai fedőnév alatt.

Mivel az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) nemrégiben további frekvenciákat oldott fel a kábelnélküli hálózatok számára, ez a megoldás az 56 GHz és afeletti tartományban fog működni. Gupta és a munkatársai olyan technológia kifejlesztésén fáradoznak, amely mind a sebességi, mind a minőségi gyengéit kiküszöböli a jelenlegi Wi-Fi szabványnak. Az alapelv annyi, hogy egy minden környezetbe megfelelő minőségű szolgáltatást fejlesszenek ki, amely legalább 2 Gbit/s sebességgel működik. Ha ez valóban megvalósul, teljesen értelmét vesztené a kábeles összeköttetés szinte minden téren.

Egy nemrégiben megtartott IEEE gyűlés során több más előnyét is feltárták a wGTTD technológiának a jelenlegi 802.x-szel szemben. A legfontosabb például, hogy egy ilyen sebességű kábel nélküli hálózat megkönnyítené a cégek centralizációs törekvéseit, hiszen bárhova elhelyezhetnék eszközeiket, mivel azok kábelek nélkül is összeköthetőek. A vállalkozások működési hatékonysága is nőne, hiszen a gyorsabb, rugalmasabb hálózat lerövidíti az elvégzendő munkákhoz szükséges időt is. A hálózati adminisztrátorok távolról telepíthetnének programokat, adatot menthetnének, és egyátalán, sokkal jobban kihasználhatnák a gépek összekötésének előnyeit. Mindemellett persze a nagyobb sávszélesség is új távlatokat nyit meg, ilyen például a cégen belüli videokonferencia lehetősége.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sub #7
    hozzánk ide is fog érni úgy 2020-ra...
  • Pintyőke #5
    "56 GHz és afeletti tartományban fog működni". Hmmm. Tudjatok ez mit jelent? Ehhez nem lesz kulso antenna. :) Na meg 1-2mW-rol lehet szo csak! Tehat abban gondolkozzatok, hogy tenyleg "helyi" halo alakithato ki vele, par meteres korzetben. Tehat nem fog kihalni a 802.11, max picit atalakul, hiszen azert a 2.4GHz-nek is meg van am az elonye attol fuggetlenul, hogy elegge sok haztartasi berendezes (microsuto) ezen a frekin dolgozik. Ha "nagy" tavolsagot akarsz atloni, ugy is a 2.4GHz-nel kell maradni v. meg szobajohet az 5GHz. A folott mar elegge huzos!

    Masik a vallalati halozat. Egyenlore nem megoldott a wi-fi eszkozok kello titkositasa!!! Tehat vallalati szinten a felhasznalas szerintem felejtos, mig ki nem kuszobolik ezeket a problemakat. Ez meg azert meg odebb van. Aki valamennyit ert hozza tudja mire celzok.
  • Gresi #4
    Nagyon rulla lenne....... Hajrá fiúk...Fejlesszetek ezerrel..!!!
  • [HUN]PAStheLoD #2
    de ez még elég gyerekcipőben járhat...
  • b #1
    öregem én meg itt szüttyögök modemen. :(