Spencer

Érkezőben a 3D-s és OLED kijelzők

Egy az iSuppli/Stanford Resources piackutató cég által a napokban nyilvánosságra hozott friss jelentésből kiderül, hogy jelenleg világszerte több háromdimenziós kijelző technológiai fejlesztést folytatnak, illetve, hogy az újgenerációs OLED (Organic Light Emitting Diode) kijelzők rövid időn belül várhatóan komoly népszerűségre tesznek majd szert.

A piackutató cég előrejelzései szerint az idén még csak mintegy 219 millió dolláros OLED piacon 2009-ben már nem kevesebb mint 3 milliárd dolláros forgalmat fognak lebonyolítani.

Kimberly Allen, az iSuppli/Stanford Resources egyik vezető elemzője az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy jelen pillanatban a Sharpé az egyik legígéretesebb háromdimenziós kijelző fejlesztés. Az úgynevezett Parallax technológiával már néhány kereskedelmi forgalomban is kapható eszköz esetében is találkozhatunk, lényege pedig nem más, mint hogy a megjelenítendő képek pixelei a kijelző előlapjának két különböző pontján egyszerre jelennek meg. Allen ezenkívül felhívta a figyelmet az IO2 Technology által fejlesztett újfajta képmegjelenítési rendszerre, mely a levegő speciális megvilágításával ér el háromdimenziós hatást. Allen szerint ugyancsak figyelemre méltó az Actuality Systems-féle Perspecta Spatial 3D Display, mely egy folyamatosan forgó vetítőlencse segítségével jelenít meg háromdimenziós képeket. Ezek a cégek egyszerűen csak röhögnek a recesszió szó hallatán, és szakadatlanul folytatják rendkívül ígéretes fejlesztéseiket - nyilatkozta az elemző.


Idén márciusban a Kodak mutatta be a világ első OLED kijelzős fényképezőgépét, a Kodak EasyShare LS633-at

A piackutató cég tanulmányából ezenkívül arra is fény derül, hogy a folyadékkristályos kijelzők előrenyomulása, ezzel párhuzamosan pedig a hagyományos katódsugárcsöves monitorok visszaszorulása tovább folytatódik, és nem csak a számítógépes monitorok, hanem a televíziós készülékek piacán is. Konkrét példát tekintve, az idei esztendő első negyedévében világszerte mintegy 734 ezer darab folyadékkristályos kijelzővel ellátott televíziós készüléket hoztak forgalomba, ami éves szinten több mint 223 százalékos növekedést jelent. A szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy míg az LCD a katódsugárcsöves monitorok kihívójának, addig a vadonatúj OLED kijelzők az LCD-k kihívóinak tekinthetők. Az OLED technológia előnye elsősorban a rendkívül alacsony fogyasztásban, a kis fizikai méretben, a kiváló képminőségben, illetve a széles látószögben rejlik, a fejlesztők számára azonban egyelőre komoly gondot jelent az OLED termékek relatíve rövid élettartama.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!