Franczy

A Seiko Epson is lát fantáziát az OLED kijelzőkben

Az elsősorban különböző nyomtatóiról és kijelzőiről ismert Seiko Epson Corporation képviselői a napokban bejelentették, hogy a Seiko Epson együttműködési szerződést kíván kötni a Cambridge Display Technology nevezetű brit céggel, mely szerződés keretein belül a felek a közeljövőben közösen fejlesztenének ki a következő generációs ultra-vékony kijelzők gyártásához szükséges eszközöket. A mobiltelefonokba szánt kijelzők piacán vezető pozícióban lévő Seiko Epson vezetői az együttműködési szerződéstől nem titkoltan azt remélik, hogy a következő generációs OLED (Organic Light-Emitting Diode) kijelzők fejlesztési ideje lecsökken, valamint, hogy a fejlesztési költségek is jelentős mértékben leszoríthatók lesznek. A Seiko Epson közeljövővel kapcsolatos tervei között szerepel többek közt azon, az eddigieknél nagyobb méretű OLED kijelzők kifejlesztése, melyek mind vastagságuk, mind képminőségük, illetve színhűségük révén megelőzik a jelenleg forgalomban lévő hagyományos LCD monitorokat.

Jelen pillanatban egyébként az olyan nagy cégek, mint például a Sanyo Electric, a Samsung Electronics, vagy a Pioneer mindegyike folytat különböző OLED technológiai fejlesztéseket, melyek elsősorban az Eastman Kodak által kifejlesztett úgynevezett "kis molekula" technológiára épülnek. Habár a cikk elején említett Cambridge Display Technologies által fejlesztett alternítiv polimer technológia nem éri el az Eastman Kodak-féle OLED technológia fejlettségi szintjét, sokak szerint rendkívül fontos szerepet játszhat abban, hogy a közeljövőben megfelelő méretű, és nem utolsó sorban elfogadható árú OLED kijelzők kerülhessenek forgalomba. Bár az Eastman Kodak-féle OLED technológia fejlesztési munkálatai előrehaladottabb állapotban vannak, úgy véljük, hogy a Cambridge Display Technologies-féle OLED technológia fejlettebb nála - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban a Seiko Epson szóvivője, majd hozzátette, hogy az OLED kijelzők kapcsán a fejlesztőknek még számtalan nehézséget le kell küzdeniük, azonban fáradozásuk idővel várhatóan meghozza gyümölcsét. A szóvivő elmondta, hogy a létrehozandó, több százmillió jenes költségvetésű vegyesvállalatban a Seiko Epson 60-70 százalékos többségi tulajdonnal fog rendelkezni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!