Franczy

Sanyo-Kodak: közös OLED kijelző fejlesztés

A Sanyo Electric és az Eastman Kodak képviselői tegnap Tokióban bejelentették, hogy a két cég által alapított, működését a jövő hónapban megkezdő közös vállalkozás gőzerővel azon munkálkodik majd, hogy mihamarabb minden eddiginél vékonyabb újgenerációs kijelzőkkel láthassa el a világpiacot. Az SK Display névre keresztelt közös vállalkozás elsődleges célja, hogy a világon elsőként hozzon forgalomba elérhető árú aktívmátrixos OLED (Organic Light-Emitting Diode) kijelzőket, ezenkívül pedig Hideo Shimizu, a vállalkozás elnöke azt is elmondta, hogy az SK Display várhatóan rövid idő alatt nyereséges lesz, a nyereség nagy részét pedig vissza kívánják forgatni az újabbnál újabb fejlesztésekbe.

"Úgy véljük, hogy az SK Display három éven belül nyereséget termelő vállalkozás lesz. A nyereséges működést minél hamarabb el kell érnünk, ugyanis amennyiben nem áll majd rendelkezésünkre a megfelelő anyagi háttér, akkor nem tudunk újabb technológiák fejlesztéseivel foglalatoskodni" - nyilatkozta Shimizu, aki elmondása szerint teljes mértékben tisztában van azzal, hogy az SK Display-nek számos konkurens gyártóval kell majd felvennie a harcot, ami egyébként azt igazolja, hogy az OLED kijelző technológiákban egyre többen látnak fantáziát.

Szakértők egybehangzó véleménye szerint az OLED technológiára épülő kijelzők lesznek a jövő elsőszámú újgenerációs kijelzői, ugyanis az OLED technológia minden korábbinál vékonyabb kijelzőket, élesebb képet, magasabb fényerőt, kisebb áramfelvételt és olcsóbb gyártási költségeket hoz magával, persze nem lehet kétséges, hogy a kezdetekben az OLED kijelzők még valamivel drágábbak lesznek hagyományos folyadékkristályos (LCD) társaiknál, azonban sokak szerint csak idő kérdése, és az OLED monitorok elárasztják a piacot.

Tény, hogy az SK Display-nek nem lesz könnyű dolga, ha elsőként szeretne OLED kijelzőkkel megjelenni a piacon, hiszen számos konkurens gyártó rendelkezik hasonló tervekkel, amire szerintem csak annyit lehet mondani, hogy győzzön a jobbik! A világ egyik legnagyobb szórakoztató elektronikai cége, a Sony nemrégiben azt nyilatkozta, hogy, ha minden jól megy, akkor a jövő év elején megkezdődhet a 13 colos képátlójú OLED kijelzők gyártása, melyeket később természetesen nagyobb képátlójú kijelzők is követnek majd, a Samsung pedig 2005-re tervezi első OLED monitorának a debütálását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!