Spencer

Az Apple-nek át kellett volna térnie Intel processzorokra

John Sculley, az Apple Computer egykori vezetője úgy vélekedik, hogy amikor lehetőség adódott rá, a vállalatnak át kellett volna térnie az Intel-féle processzor-architektúra alkalmazására.

Sculley a Mountain View-i (Kalifornia) Számítógép Történeti Múzeumban a napokban megrendezett Silicon Valley 4.0 szakmai konferencia keretein belül azt nyilatkozta, hogy amikor az Apple Computer a 80-as évek végén a Motorola 68000-es sorozatú chipek utódaként új megoldások felé kacsingatott, Andy Groove, az Intel egyik alapítója arról próbálta meggyőzni a céget, hogy térjen át Intel gyártmányú chipek használatára.

Sculley elmondta, hogy az Apple Computer vezetősége megfontolja Groove ajánlatát, és a vállalaton belül létre is jött egy olyan szakértői csoport, mely megvizsgálta az Intel processzorok Apple számítógépekben történő felhasználásának lehetőségeit. A cupertinói (Kalifornia) székhelyű cég szakértői azonban végül is arra a megállapításra jutottak, hogy az Intel mikroprocesszorai nem jelentenek jó választást. A döntés hátterében elsősorban az állt, hogy az Apple Computer az Intel CISC (Complex Instruction Set Computer) architektúráját nem tartották alkalmasnak arra, hogy felvegyék a versenyt a fejlett RISC (Reduced Instruction Set Computer) processzorok ellenében. A vállalat nem sokkal ezt követően egyébként az utóbbi chipek mellett tette le a voksát.


Egy PowerMac G5 belseje

"Az Apple Computer mindeddig talán legnagyobb baklövése az volt, hogy amikor lehetősége nyílt rá, nem váltott át Intel platformra" - nyilatkozta a vállalat egykori elnök-vezérigazgatója, aki jelenleg egyébként a Sculley Brothers befektetési cég vezetője. Sculley meglátása szerint az Intel az elmúlt években képes volt a CISC architektúrát folyamatosan versenyképesen tartani és RISC utasításokkal növelni teljesítményét. "Cégünk akkoriban lebecsülte az Intel, mint technológiai cég és chipgyártó vállalat erejét" - mondta Sculley, majd arra utalt, hogy a világ legnagyobb chipgyártójaként jegyzett vállalat évről évre dollármilliárdokat fordít különböző fejlesztési munkálataira.

Az egykori Apple Computer vezér szerint a cég sorsa sokkal kedvezőbben alakulhatott volna, ha a 80-as évek végén bizalmat szavaz az Intel megoldásainak, hiszen ebben az esetben olcsóbb számítógépeket dobhatott volna piacra, értelemszerűen óriási darabszámban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gz_8 #19
    Sőt, így még jobb:
  • gz_8 #18
    Ez így jobb :))
  • Power #16
    Ha sok a pénzed...
  • TheZsenyka #15
    És mi köze az Intel megoldásoknak a Windows-hoz? Nincs összenőve a kettő.
  • An-Dee #14
    Hát én grafikával foglalkozom jelenleg (2 éve) van egy AMD TB1400-esre épített rendszerem, de úgy érzem nem érdemes jelenleg 32bites gépre beruházni. Vagy várok a AMD64-re vagy inkább egy G5. Hát nem lehet kérdés hogy inkább G5 annak ellenére hogy nagyon AMD párti vagyok.
  • Laalee #9
    ez is jó nagy kazán lehet, ha ekkora hűtés kell hozzá
  • Troll #6
    Addig jó, míg az intel békén hagyja az Apple-t. Igaz, hogy a Motorola nem volt a helyzet magaslatán a procijaival, de most a G5 (IBM) nagyon ott van a szeren.
  • RelakS #4
    Bekapcsolod, és röpköd a szobában a gép :D
  • Yfel #2
    Így is lehetne egy kicsit vágni az áron, szerintem nagyon sokan átállnának az Apple-féle számítógépekre...

    Kisebb profittal nagyobb mennyiségben még így is sokkal jobban járnának

    Y
  • gz_8 #1
    Ennyi ventillátor a világon nincs :)))