SG.hu

Olcsó internet a diákoknak

Lévai Katalin esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszter adta át kedden az ország harmadik DiákNet pontját. A 12 számítógéppel felszerelt központban mindössze 200 forintos óránkénti áron juthatnak internethez az általános és középiskolás diákok.

Tizenkét számítógéppel felszerelt internetes központot adott át Lévai Katalin esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszter kedden a Pólus Centerben. A DiákNet hálózat keretein belül jelenleg a Lurdy házban és Kalocsán működik olcsó internetes szolgáltatás, a továbbiakban Csillebércen, a Millenáris Parkban Nyíregyházán és Zánkán nyílik majd diáknet központ.

Az első DiákNet számítógépes pont egy éve nyílt a Lurdy házban. Az olcsó internetezés a tapasztalatok szerint elsősorban a felső tagozatos általános iskolások, valamint a középiskolás diákok számára vonzó. A terem egész évben 90 százalék körüli kihasználtsággal működött, a fiatalok a legtöbbször előre helyet foglaltak - mondta el Mórocz János, a Generáció Mecénás Klub Kht. Elnöke.

Internettel az esélyegyenlőségért

A legfrissebb felmérések szerint a tizenéves fiatalok 65 százaléka szociális hátrányai miatt már az iskolai évek alatt lemaradhat, ha nem rendelkezik internetes hozzáféréssel - hangzott el az internetes központ átadása után tartott tájékoztatón. Az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal ezért az érintett tárcák valamint a Generáció Mecénás Klub Kht. együttműködésével megkezdi a megfizethető áru Internet hozzáférést biztosító DiákNet pontok országos elterjesztését.


Diáknet pontok az iskolákban

Az Országos Középiskolás Érdekképviselet és a Diákszolgálat pályázatot hirdetett iskolák részére helyi diáknet pontok kialakítására. Az iskolai diáknet pontok a tanév során bekapcsolódnak az országosan meghirdetett internetes vetélkedőkbe és kommunikációs játékokba. A nyertes pályázók bekerülnek az országos diáknet pont hálózatba és használhatják a diáknet pont nevet, logót és jogot szereznek későbbi fejlesztési és projekt támogatások elnyerésére is. A pályázat szövege a Diáknet oldalon olvasható.


Az internet ma az egyik legfontosabb eszköz az oktatásban, mivel segítségével a gyerekek kényszer nélkül sajátíthatják el a legkorszerűbb ismereteket - fogalmazott Lévai Katalin. Véleménye szerint az Internet a fogyatékosok számára is integrációs lehetőség, ezért szélesíteni kell a diákok, rossz anyagi körülmények között élők, fogyatékosok hozzáférését a világhálóhoz.

A DiákNet kezdeményezés a teleházak bővítésével - mely a nehezen foglalkoztatható és munkanélküli vidéki fiataloknak munkalehetőséget is nyújt - egy lépés a teljes hozzáférhetőség felé, mondta a miniszter.

A kedden átadott központban a diákok 200 forintos óránkénti áron internetezhetnek, egy A4-es fekete-fehér oldal nyomtatása 15, míg egy színes oldal 150 forintba kerül. Egy játék-CD írásáért 500 forintot, egy audio CD-ért 700 forintot kell fizetni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!