SG.hu

Indul a szélessávú informatikai közmű, a KÖZHÁLÓ

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter bejelentette, hogy a minisztérium a mai napon öt, a jövő héten pedig további két közbeszerzési eljárást indít a Közháló első fázisának megvalósítására.

A Közháló a közcélú intézmények, közösségi hozzáférési helyek (a kormányzati informatikába nem tartozó helyi közigazgatási szervek, közintézmények, iskolák, közfeladatot ellátó egyéb szervek, civil szervezetek) elektronikus kommunikációs infrastruktúráját hivatott biztosítani. Ennek megfelelően a Közháló egy olyan informatikai hálózat, amely egymással összekapcsolt, de önálló egységekből, úgynevezett alhálókból áll össze. Az egyes alhálók egymástól függetlenül valósíthatók meg, illetve fejleszthetők tovább.

A Közháló nem egy új hálózat kiépítése állami beruházás formájában, hanem a piaci szereplők szolgáltatásainak igénybevétele. Az IHM tervei szerint a Közháló program folyamatosan, több egymásra épülő fázisban valósul meg. A most meghirdetett öt, valamint a jövő héten meghirdetendő további két közbeszerzés az első fázishoz tartozó feladatok megvalósítására szolgál.

A Közháló első fázisában 7300 végpontot érünk el, és ugyancsak ebben a szakaszban valósulnak meg az alap infrastruktúra meghatározó részei, valamint az ehhez kapcsolódó hálózatfelügyeleti, ügyfélszolgálati, és internet szolgáltatások.

Valamennyi közbeszerzési eljárás nyilvános meghirdetésre kerül. A részterületek belső összefüggései és a beszerezni kívánt szolgáltatások körének nagyfokú bonyolultsága miatt öt esetben fenn kellett tartanunk a tárgyalás lehetőségét, de ezekben az eljárásokban is teljes körűen biztosított a közbeszerzési szabályok maradéktalan betartása. A beszerzések legfontosabb szempontjai a megbízható, biztonságos szolgáltatás és a közpénzek hatékony felhasználása.

Az egyes eljárások az alábbi termékek és szolgáltatások beszerzésére irányulnak:

  • Gerinchálózati szolgáltatás biztosítása, (tárgyalásos eljárás)
  • Elérési szolgáltatás biztosítása a gerinchálózati csomópontoktól a kijelölt szolgáltatás hozzáférési pontig földfelszíni technológiával, (Nem VSAT) (tárgyalásos eljárás)
  • Elérési szolgáltatás biztosítása VSAT technológiával a gerinchálózat kommunikációs központjából a kijelölt szolgáltatás hozzáférési pontokra, (nyílt eljárás)
  • Adatkommunikációs berendezések szállítása, telepítése és karbantartása a szolgáltatás hozzáférési pontokra, (nyílt eljárás)
  • Internet szolgáltatás biztosítása a Sulinet szolgáltatás hozzáférési pont számára valamint ügyfélszolgálati és Internet laboratórium távfelügyeleti szolgáltatás biztosítása a Sulinet szolgáltatás hozzáférési pontok felhasználói számára, (tárgyalásos eljárás)
  • Internet szolgáltatás biztosítása a nem Sulinet alhálóhoz tartozó szolgáltatás hozzáférési pontok számára valamint ügyfélszolgálati szolgáltatás biztosítása a nem Sulinet alhálóhoz tartozó szolgáltatás hozzáférési pontok felhasználói számára, (tárgyalásos eljárás)
  • Hálózat felügyeleti szolgáltatás biztosítása a hálózat távközlési és adatátviteli infrastruktúrájára vonatkozóan valamint projekt menedzsment és üzemeltetés felügyeleti szolgáltatás biztosítása (tárgyalásos eljárás).

    Az IHM létrehozta az Információs Társadalom Koordinációs Tárcaközi Bizottság (ITKTB) Közháló Albizottságát, melyben egyeztet a társtárcákkal. Az IHM az Oktatási Minisztérium (OM) között már létrejött az első fázis megvalósítására vonatkozó megállapodás. Ennek eredményeként a Sulinetes végpontok beszerzési és működtetési költségét az IHM és az OM közösen viseli. Az első fázis részeként megvalósuló többi végpont esetében a költségeket az IHM állja.

    A most indított közbeszerzésekre az IHM és az OM három év alatt várhatóan több milliárd forintot fordít. A Közháló első fázisában (lépcsőzetes kiépítéssel) mintegy 5000 Sulinetes végpontot és 2300 további végpontot kötnek be. Ez utóbbiak kiválasztásának egyik fő szempontja volt, hogy a végpontok lehetőleg a hátrányos helyzetű területeken valósuljanak meg. A megvalósuló végpontok magas száma lehetővé teszi, hogy a vállalkozási alapon létrejövő szolgáltatási rendszer lényegesen kedvezőbb árakon üzemeljen, valamint azt, hogy a szolgáltatás olyan végpontokhoz is eljusson, amelyekhez a szolgáltatást a kisebb végpontszám esetén nem lehetne gazdaságosan biztosítani.
  • Hozzászólások

    A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
    Bejelentkezéshez klikk ide
    (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
    Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!