Spencer

Újfajta nagy tudású plazma TV a Sony-tól

Különböző források szerint a Sony hamarosan egy olyan újgenerációs, plazmakijelzős televíziós készüléket kíván forgalomba hozni, mely a hagyományos televíziós műsorokon kívül az otthoni helyi hálózatok, illetve az internet segítségével közvetített műsorok vételére is képes.

Az Altair fejlesztési kódnevet viselő projekt keretein belül készülő újfajta televízióval a japán gyártó forradalmasítani kívánja a televíziókészülékek piacát, és a fogyasztói elektronikus eszközök használóinak minden korábbinál könnyebb módon szeretné elérhetővé tenni a különböző digitális tartalmakat.


A japán gyártóhoz közelálló források tudni vélik, hogy az Altair fejlesztési projektben fejlesztett televíziós készülék integrált nagy sávszélességű modemje, valamint hagyományos tunere révén többek közt a kábeltelevíziós hálózatokon, a műholdak segítségével, valamint az internet segítségével sugárzott adások vételére is alkalmas lesz, természetesen mind analóg, mind digitális módon. Elmondások szerint a Sony újgenerációs televíziója internet böngésző szoftverrel is el lesz látva, azonban e tekintetben a készülék állítólagosan nem fog hasonlítani a korábbi Web TV jellegű megoldásokra. Tudni lehet, hogy a felhasználók nem a személyi számítógépek esetében használatos, vagy ahhoz hasonló billentyűzettel kezelhetik majd a televíziót, hanem egy speciális távirányító berendezéssel.

A fogyasztói elektronikus eszközök piacán komoly részesedéssel rendelkező Sony természetesen nem kívánja a véletlenre bízni az újgenerációs televíziós készülék sikerét, éppen ezért nemrégiben már tárgyalásokat is kezdett néhány nagyobb streaming média szolgáltatásokkal foglalkozó céggel, hogy azok megfelelő támogatást nyújtsanak a készülékhez. Ezen leendő partnercégek közé tartozik például az Equator, az On2 Technologies, a RealNetworks, valamint a Secure Media.

Sony-hoz közeli, magukat megnevezni nem kívánó források szerint a japán cég mérnökei körülbelül 6-8 hónapja kezdték meg a nagy tudású, multimédiás plazma televízió fejlesztési munkálatait, melyek olyan jól haladtak, hogy a televízió első prototípusai nemrégiben már el is készültek. Sajnos egyelőre nem lehet tudni, hogy a készülék pontosan mikor és milyen áron kerül majd kereskedelmi forgalomba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • shaba23 #6
    Lesz hozzá windoes is?:))
  • Munch #4
    Adjatok rá pééénzt!!!!!!!!!!!!!! :-D
  • RpPRO #1
    Nna, szaladok, veszek egyet, csak elobb eladom a hazat. :D