Franczy

Megduplázódtak a Linuxos szerver eladások

Egy a Gartner Dataquest piackutató cég által a napokban nyilvánosságra hozott jelentés szerint az Egyesült Államokban a tavalyi év negyedik negyedévében közel kétszer annyi Linux operációs rendszerrel ellátott szerver számítógép került forgalomba, mint a megelőző esztendő hasonló időszakában.

Konkrét adatokat tekintve, 2002 utolsó negyedévében a Linuxos szerverek piacán mintegy 384,6 millió dollárnyi forgalmat bonyolítottak le, vagyis több mint 90 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, amikor is 202,2 millió dolláros forgalmat regisztráltak ebben a piaci szegmensben.

A Linux-os szerver számítógépek piacát az az IBM uralja, melynek egy évvel korábbi mintegy 75,6 millió dolláros forgalma 2002 végére nem kevesebb mint 159,9 millió dollárra emelkedett. A nagy konkurens Hewlett-Packard sem panaszkodhat a Linux-os piacra, ugyanis, míg a Hewlett-Packard 2001 utolsó negyedévében még csak 44,3 millió dolláros forgalmat bonyolított le ebben a szegmensben, addig 2002 negyedik negyedévében a cég Linuxos szerverekből származó bevétele már meghaladta a 80 millió dollárt, ami egy év alatt több mint 80 százalékos forgalomnövekedést jelent.

A Dell Computer 77,1 millió dolláros negyedévi forgalmával némileg lemaradva követi a Hewlett-Packardot, ami egyébként azt jelenti, hogy a Dell Computer a legutóbbi negyedévben közel 66 százalékkal jobb eredményt ért el a Linuxos szerverek piacán, mint egy évvel korábban. Az ebben a piaci szegmensben tavaly megjelent Sun Microsystems a negyedik negyedévben 1,3 millió dolláros bevételre tett szert Linuxos rendszerei kapcsán. A Sun Microsystems a tavalyi év harmadik negyedévében egyébként még kevesebb mint 1 millió dolláros forgalmat bonyolított le ebben a piaci szegmensben.

"Véleményem szerint a Linuxos szerverek piaca a legtöbbet az IBM-nek köszönheti. Annak az IBM-nek, melynek jelenleg forgalomba kerülő pengeszervei immár több mint 75 százalékban Linux operációs rendszerrel vannak ellátva" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Shahin Naftchi, a Gartner Dataquest szerver részlegének egyik vezető elemzője. Shahin elmondta, hogy a Linux előretörésével párhuzamosan a Unix szépen lassan visszaszorulóban van. Az elmúlt negyedévben az Egyesült Államokban mintegy 3 százalékkal kevesebb Unixos szervert adtak el, mint egy évvel korábban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zer0 #8
    IE:

    "az arányokat kéne nézni"

    itt vannak az aranyok:

    "...mintegy 384,6 millió dollárnyi forgalmat bonyolítottak le, vagyis több mint 90 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, amikor is 202,2 millió dolláros..."

    "keresd meg a microsoft forgalmát "

    Dehogy keresem... kit erdekel az M$?
    Itt most a Linux-rol van szo es az a lenyeg, hogy no a kereslet iranta.
  • zer0 #6
    IE:

    "egyébként az egyszámjegyű eladásokat nagyon nehéz ám megduplázni..."

    En elfogadnam zsebpenznek azt az 'egyszamjegyu' osszeget.
    A cinikus megjegyzesedre a cikkben van a valasz:

    "Linuxos szerverek piacán mintegy 384,6 millió dollárnyi forgalmat bonyolítottak le,"
  • Johann #5
    IE és te ennek örülsz? Végül is sokat kapsz a bevételből, nem?