Franczy

Újabb gyártáskihelyezés az IBM-nél

Az IBM Corporation folytatja számítógépgyártóból szolgáltató céggé történő metamorfózisát, melynek ékes bizonyítéka, hogy a Big Blue képviselői a napokban bejelentették, hogy az IBM márkajelzéssel ellátott szerver számítógépek és munkaállomások egy részét egy külsős cég, a Sanmina-SCI Corporation fogja gyártani az elkövetkezendő három esztendőben. Az IBM munkatársai ezen a mintegy 3,6 milliárd dolláros üzleten kívül egy másik gyártás-kihelyezési ügyletről is beszámoltak, mely ügyletben egyébként a Solectron Corporation lesz az IBM partnere.

Nancy Kaplan, az IBM szóvivője az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy 2003 és 2005 között a Sanmina-SCI gyártja majd a cég egy, kettő, illetve négy darab processzorral felszerelt eServer xSeries szervereit, valamint IntelliStation típusjelzésű munkaállomás számítógépeit, mely rendszerek az észak-amerikai, európai, közel-keleti és afrikai piacokon egyaránt kaphatók lesznek. Ezzel párhuzamosan a San Jose-i (Kalifornia) székhelyű cég számos egyéb kiegészítőt gyárt majd az IBM termékeihez, így például hálózati kábeleket, valamint monitorokat többek közt a ThinkPad hordozható számítógépekhez, a NetVista asztali számítógépekhez, illetve az eServer xSeries szerverekhez.

Ismert tény, hogy a Sanmina-SCI jelenlegi gyártókapacitása nem lenne elegendő az IBM igényeinek kielégítésére, éppen ezért a Sanmina-SCI megvásárolja, illetve bérbe veszi az IBM egyes mexikói, illetve skóciai gyártóüzemeit. A jelenleg még az IBM tulajdonában lévő üzemekben dolgozók mindegyike biztos lehet abban, hogy megmarad az állása, az új tulajdonos, illetve adott esetben bérlő ugyanis igényt tart a munkájukra. Az IBM szóvivője egyébként nem kívánt részletekbe bocsátkozni a gyártóüzemek eladásával, illetve bérbe adásával kapcsolatban.

Az armonki székhelyű IBM hosszabb ideje jó kapcsolatban van a Sanmina-SCI-vel, ugyanis Skóciában és Észak-Karolinában már jó ideje az utóbbi cég gyártja az IBM Netvista termékcsaládjába tartozó asztali számítógépeit. A mostani bejelentést követően az IBM Intel processzoros számítógépeinek immár több mint 65 százalékát nem maga az IBM, hanem valamely partnercége gyártja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!