Franczy

Új VIA chipsetek: P4X400A, PT600, PT800

Mint ismeretes, az Intel nemrégiben váratlanul bejelentette, hogy a 2003 második negyedévében érkező új Pentium 4 processzorok a korábban tervezett 667 MHz-es helyett immár 800 MHz-es rendszerbusz frekvenciával fognak rendelkezni. Ezen bejelentés a konkurens AMD-n kívül a tajvani chipsetgyártó cégeket, így többek közt a VIA Technologies-t is hidegzuhanyként érte, éppen ezért utóbbi gyártó az elmúlt hetekben arra kényszerült, hogy villámgyorsan megváltoztassa korábbi ütemterveit.

A VIA Technologies most nyilvánosságra hozott legfrissebb roadmapje szerint 2003 első negyedévében esedékes annak a P4X400A típusjelzésű új alaplapi chipkészletnek a bemutatkozása, mely a már jól ismert P4X400 felfrissített verziójának tekinthető. A VIA P4X400A elsősorban arról ismerszik majd meg, hogy hivatalosan is támogatni fogja a 800 MHz-es QPB-vel (Quad Pumped Bus) rendelkező újgenerációs Intel Pentium 4 processzorokat, valamint a DDR400-as szabvánnyal kompatibilis SDRAM memóriákat.

A gyártó friss ütemtervéből többek közt arra is fény derül, hogy a mindeddig P4X600 nevet viselt új Pentium 4-es chipkészlet végül is PT600 néven fog forgalomba kerülni, és specifikációt tekintve jelentősen túl fog mutatni az eredetileg tervezett P4X600-on. A VIA PT600 a 400, 533 és 800 MHz-es rendszerbusz frekvenciájú Pentium 4-es chipekkel egyaránt kompatibilis lesz, ezenkívül pedig azt is tudni lehet róla, hogy 128 bites (két 64 bites csatorna) interfészén keresztül a DDR266-os, DDR333-as és DDR400-as SDRAM memóriák kezelésével is könnyedén el fog boldogulni. Ezenkívül említésre méltó, hogy a VIA PT600 az ECC memóriákat, valamint az újfajta QBM (Quad Band Memory) modulokat is támogatni fogja. Az AGP8x-os interfésszel rendelkező PT600 próbagyártása már meg is kezdődött, a tömeggyártás pedig állítólagosan heteken belül be fog indulni.

Valamikor 2003 első felében esedékes a PT600 utódjának, a PT800-nak a debütálása, mely elsősorban 400/533/800 MHz-es rendszerbusz frekvencia támogatásáról ismerszik meg, valamint arról, hogy a DDR-I és QBM memóriák mellett már a DDR-II SDRAM memóriákat is kezelni fogja. A PT800 déli hídja az a VIA VT8237-es chip lesz, mely többek közt egy ATA-133 kontrollert, egy Serial ATA-150 kontrollert, egy 10/100 Mb/s-os hálózati vezérlőt, valamint egy hatcsatornás AC'97-es hangrendszert is magába fog foglalni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!