Csabi

A VIA 2002-re vonatkozó tervei

A chipkészletek piacán az elmúlt időszakban a szokásosnál is több újdonság jelent meg. A cégek terveiből azonban kiderül, hogy a jövő évben is számos újdonsággal lehet majd találkozni ezen a piacon, vagyis az alaplapgyártók rengeteg lapkakészlet közül válogathatnak majd. Ezt jól igazolják a VIA jövő évi tervei is, hiszen a cég az Intel processzorokhoz minimum három, míg az AMD CPU-khoz minimum négy új chipkészletet fog bemutatni.

Jelenleg a legnagyobb érdeklődés azokat az Intel Pentium 4 processzorokkal kompatibilis chipkészleteket kíséri, amelyek a DDR memóriákkal is kompatibilisek. A VIA kínálatában jelenleg ilyen a P4X266 és a P4X266A is. A cég a jövő évben többek között ezeknek a lapkakészleteinek a továbbfejlesztett verziót is bemutatja majd. Ennek megfelelően a VIA P4X333 chipkészlet már az 533 MHz-es FSB-t és a DDR333 memóriákat is támogatja majd, és a PCI-X előírásoknak is meg fog felelni. Ez a lapkakészlet várhatóan 2002 második negyedévében kerül piacra. A P4X333-nak lesz egy integrált grafikus (Zeotrope) vezérlővel rendelkező verziója is, amely P4M333 néven fog megjelenni várhatóan a második negyedévben. A Pentium 4 kompatibilis chipkészletek közül nem maradhat ki a P4M266A sem, amely szintén tartalmaz egy grafikus vezérlőt, viszont nem támogatja a DDR333 memóriák használatát. A P4M266 mintapéldányai már jelenleg is elérhetők.

A VIA az AMD processzoraihoz a jövő évben összesen négy lapkakészletet fog bemutatni. Ezek közül három az Athlon és Duron, míg egy az AMD Hammer CPU-kal lesz kompatibilis. Az új VIA KT333, KT333A és KM333 chipkészletek egyik legfontosabb közös jellemzője, hogy támogatják a DDR333 memóriákat is. A KT333A többek között annyiban különbözik az alapmodelltől, hogy az AGP 8X interfésszel is kompatibilis. A KM333-ba pedig egy grafikus vezérlő is belekerül. A KT333 várhatóan a második negyedévben, míg a másik két új lapkakészlet a harmadik negyedévben kerül piacra. A VIA ugyanebben az időszakban megjelenő chipkészletei között lesz még a K8HTB is, amelyet az AMD Hammer processzorai mellett lehet majd alkalmazni. Ez támogatni fogja többek között a HyperTransport buszt, a DDR 266/333 memóriákat valamint az AGP 4X/8X interfészeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!