Franczy

Érkezőben a Hewlett-Packard Tablet PC-je

A vezető számítógépgyártó cégek közül a Hewlett-Packard a napokban az elsők között fogja bemutatni első saját fejlesztésű Tablet PC-jét, mely leszerelhető billentyűzete révén a maga nemében mindenképp egyedülálló termék lesz. Mint ismeretes, a hagyományos értelemben vett hordozható számítógépek, notebookok felváltására hivatott Tablet PC-k olyan 1,3-1,8 kilogramm tömegű vékony számítógépek, melyek elsősorban nagy képátlójú LCD kijelzőikről, vezeték nélküli internetes szolgáltatásaikról, valamint beszéd, illetve kézírás felismerő képességeikről ismerszenek meg. A Tablet PC projekt mögött a világ legnagyobb szoftvercége, a Microsoft áll, mely szabad kezet biztosított a számítógépgyártók számára, hogy azok saját kényük-kedvük szerint kialakított Tablet PC-ket dobhassanak piacra. A gyártók éppen ezért valamilyen különlegesség révén próbálják minél vonzóbbá tenni a közeljövőben debütáló Tablet PC-iket, és így tesz a Hewlett-Packard is, amikor várhatóan csütörtökön bemutatja a levehető billentyűzettel ellátott saját Tablet PC-jét.

Klikk ide! Klikk ide!

A keresztségben Compaq Tablet PC TC1000 nevet kapott újdonságot a gyártó ígérete szerint mind hagyományos notebookként, mind Tablet PC-ként egyaránt könnyedén lehet majd használni, hála a levehető billentyűzetnek. A Hewlett-Packard-féle Tablet PC-hez egyébként egy speciális dokkoló egység is kapható lesz, melybe az újdonságot belehelyezve, a Tablet PC lényegében ugyanolyan képességekkel ruházható fel, mint amilyenekkel egy teljesen hétköznapi személyi számítógép rendelkezik. A gyártó hitvallása nem más, mint hogy a lehető legkisebb méretek, valamint a magasfokú modularitás révén ki kell küszöbölni a Tablet PC kialakításából eredő esetleges problémákat.

Klikk ide! Klikk ide!

A Compaq Tablet PC TC1000 alapára 1699 dollár lesz, mely összegért a vásárlók egy olyan nagy tudású újgenerációs hordozható számítógépet fognak kapni, melyben többek közt egy kis fogyasztású, 1 GHz-es működési frekvenciájú Transmeta Crusoe TM5800-as processzor, 256 MB memória, egy 20 GB kapacitású merevlemez, valamint egy 10,4 colos képátlójú LCD kijelző kap helyet. Amennyiben a vásárlók a 802.11 szabványnak megfelelő vezeték nélküli képességekkel rendelkező Tablet PC-t szeretnének vásárolni a gyártótól, akkor 100 dollárral többet kell majd fizetniük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • papabear #5
    ja, sy jól mondja. És ez nem csak a számtechre igaz hanem igen-igen sok kommersz termékre.
    Persze nem feltétlenül rossz ez, sőt. Ugyanazon a gyártósoron és technológiával készült cuccot vehetsz feleannyiért, ha nem ragaszkodsz vmi flancos logóhoz...