JohnnyCage

Samsung, SanDisk: Közös tervek a Flash piacon

A SanDisk Corp. bejelentése szerint a világ legnagyobb memóriagyártójaként ismert koreai Samsung Electronics széleskörű keresztlicensz megállapodást kötött a társasággal.

A két társaság keresztlicensz megállapodása elsősorban a Flash memóriákkal kapcsolatos technológiákra vonatkozik, és egy olyan tételt is tartalmaz, amelynek értelmében a Samsung Flash chipeket fog szállítani a SanDisknek. A mostani szerződéssel a társaságok lezárják azokat a pereket is, amelyeket a közelmúltban egymás ellen indítottak kaliforniai, és Texas-i bíróságokon.

A két cég között már korábban is létezett a mostanihoz hasonló keresztlicensz megállapodás, amelynek érvényességi ideje az elmúlt hónapban azonban lejárt. Az új szerződések hét éves együttműködésről szólnak.

A megállapodás szerint a Samsung és a SanDisk keresztlicenszeli egymás Flash memóriával, és memóriakártyákkal kapcsolatos szabadalmait. A Samsung emellett hét éven keresztül Flash memória chipeket is fog szállítani a SanDisknek. Az utóbbi társaság elmondása szerint a licenszszerződés, illetve a szállítási megállapodás a Multi-Level Cell (MLC) Flash megoldásokra is vonatkozik. A szerződés egyéb részleteit nem hozták nyilvánosságra a társaságok.

Eli Harari, a SanDisk vezérigazgatója elmondta, hogy a mostani megállapodás arra a korábbi szerződésre épül, amely a közelmúltban érvényét vesztette. A Multi-Level Cell technológiával kapcsolatos szabadalmak a korábbi licenszszerződésben azonban nem szerepeltek. A vezető szerint a SanDisk a szállítási megállapodással a Toshiba-SanDisk közösvállalkozásként ismert FlashVision LLC gyártókapacitását is ki tudja majd egészíteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!