Franczy

Megszüntették a VIA Intel ellen indított bírósági perét

Az Angol Legfelsőbb Bíróság úgy határozott, hogy megszünteti a VIA Technologies által a közelmúltban az Intel ellen indított bírósági pert. Mint ismeretes, ez a per az Intel-féle Pentium 4 szabadalmak licencével volt kapcsolatos, ugyanis az elsősorban különböző alaplapi chipkészleteiről ismert tajvani VIA Technologies a peranyagban azt rótta fel az Intelnek, hogy az az említett licencjogokat nem bocsátotta a VIA Technologies részére, ily módon pedig az Intel visszaélt piaci helyzetével.

Az ügy előzménye, hogy az Intel tavaly szeptemberben Angliában beperelte a VIA Technologiest, mondván, hogy a tajvani cég a megfelelő licencjogok hiányában kezdte meg új Pentium 4-es alaplapi chipseteinek forgalmazását. Ezt természetesen a VIA Technologies sem hagyhatta válaszlépés nélkül, és decemberben már be is perelte az Intelt, mondván, hogy a világ legnagyobb chipgyártója azzal, hogy nem bocsátott bizonyos licencjogokat a VIA Technologies részére, durván megsértette az Európában érvényben lévő, szabad piaci versenyt garantáló törvényeket.

A VIA Technologies az Intel után a világ második legnagyobb chipsetgyártó cége, mely cég egyes szakértők szerint komolyan megszenvedte volna, ha nem dob piacra Pentium 4-es chipkészleteket, így a közelmúltban a cég vezetősége úgy döntött, hogy licencjogok ide vagy oda, a VIA Technologies mindenképpen piacra dobja Pentium 4-es chipseteit. Az Angol Legfelsőbb Bíróság az ügy megszüntetését most egyébként azzal indokolta, hogy semmi törvényellenes nem volt abban, hogy az Intel megtagadta azokat a bizonyos Pentium 4-es licenceket a VIA Technologies-től, ráadásul a bíróság szerint ez az egész kérdéskör semmiképp sem jelentett élet-halál harcot a tajvani cég számára. A bíróság által az üggyel kapcsolatban kiadott határozatban az áll, hogy az üggyel kapcsolatban fel sem merült, hogy az Intel esetlegesen visszaélt volna piaci helyzetével, ily módon az Intel a szabad piaci versenyt garantáló európai törvényeket sem sértette meg. Az Intel szóvivője az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy nem meglepő, hogy a bíróság így határozott, ugyanis a VIA Technologies kezében egyetlen olyan komoly bizonyíték sem volt, mellyel stabilan alá lehetett volna támasztani az Intelt ért vádakat. A VIA Technologies képviselői egyelőre nem kívántak nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mir #4
    bár nincs licensze, de alég szépszámmal gyárt így is chipeket hozzá, és a nagy alaplapgyártók is csinálják a lapokat...
  • Ligend #2
    Kivetelesen azt hiszem senkinek semmi kifogasa nem lehet ez ellen a dontes ellen. Az Intel szerintem annak idejen jogosan perelte be a VIA-t, bar ez egyesek szerint vitathato. Mindenesetre kicsit furcsa volt a VIA ezen valaszlepese, kicsit affele "farok akarja csovalni a kutyat" erzesem van. Szerintem egy gyartonak szive-joga annak adni egy architektorahoz vonatkozo jogokat, akinek jol esik. Ha csak az Intel gyartana Pentium4 chipset-eket, akkor lehetne alapja a VIA panaszainak, de az Intel nem egyeduralkodo, pl. ott van a SiS is.
  • RpPRO #1
    Hat igen. A nagyhalnak mindig tobb penze van, mindenkit megvesz, mindig igaza van...:(