JohnnyCage

Lassult a digitális kamerák piacának növekedése

A digitális kamerák globális eladásainak növekedése az elmúlt évben drasztikusan lelassult, és az elkövetkező években várhatóan nem is lendül fel újból, áll az IDC piackutató cég pénteken kiadott jelentésében.

A digitális kamerák eladásai 2001-ben 22 százalékkal növekedtek a megelőző évhez képest, ami összesen 18,4 millió ilyen eszköz eladását jelenti. A piaci összbevétel az évben hozzávetőleg 8 milliárd dollár volt.

Bár a digitális kamerák piacának növekedése jelentősnek tűnik más területek, mint például a PC piac visszaeséséhez képest, drasztikus visszaesést jelent a megelőző évekhez viszonyítva, amikor a növekedési ütem évi 100 százalék körüli volt, mondta Chris Chute, az IDC elemzője. Chute szerint a növekedés lelassulása elsősorban a digitális kamerák piacának viszonylag kis méretében keresendő, de az elemző hozzátette, hogy számos jóval nagyobb piacon is hasonló visszaesés várható az elkövetkező években.

A kiegészítő szolgáltatások, mint például a digitális kamerákkal készített felvételek kidolgozása, még gyermekcipőben járnak, mondta Chute. Amíg ezek a szolgáltatások általánossá nem válnak, a digitális kamerákat elsősorban csak a technológiai eszközök iránt legnyitottabb vásárlók fogják megvenni.

- Úgy hisszük, amennyiben a megfelelő segédeszközök és kiegészítő szolgáltatások, amelyekkel a digitális kamera egy hagyományos fényképezőhöz hasonlóan egyszerűen felhasználható, nem terjednek el általánosan az elkövetkező 1-2 évben, a digitális fényképezők piaca jelentősen visszaeshet - mondta Chute. - Az eszközök piaca továbbra is csak azokra korlátozódik, akik otthon vannak a PC-k világában... Ez az Egyesült Államokban a háztartások alig több, mint felét jelenti - tette hozzá.

- A digitális filmkidolgozás infrastruktúrája egyelőre még csak elméletben létezik. Nehéz rávenni a szaküzleteket, hogy fektessenek 100 ezer dollárt egy digitális minilaborba.

Az IDC előjelzése szerint 2006-ra az Egyesült Államokban évi 41 millióra nő az évente eladott digitális kamerák piaca, amely nagyjából a 2001-ssel megegyező éves növekedést feltételez. 2001-ben a Sony adta el a legtöbb ilyen eszközt, megszerezve a vezető pozíciót az Olympus-tól. A harmadik és negyedik helyen a Fuji és a Canon található.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!