Franczy

A VIA felvásárolja az STMicro-t?

Az elmúlt napokban világszerte elterjedt az a pletyka, mely szerint Tajvan egyik legnagyobb chipsetgyártó cége, a VIA Technologies azt tervezi, hogy felvásárolja az STMicroelectonics szebb napokat is látott grafikuschip fejlesztő és gyártó részlegét. A VIA Technologies úgy gondolta, hogy az üggyel kapcsolatban nem árt tiszta vizet önteni a pohárba, így a cég képviselői a napokban immár hivatalosan is bejelentették, hogy a VIA Technologies mostanság több nagy és neves multinacionális, grafikuschipeket gyártó céggel tárgyal, különböző felvásárlási ügyletekkel kapcsolatban. A tajvani cég tehát immár nyíltan elismeri, hogy a közeljövőben valamilyen úton-módon fel szeretne vásárolni egy grafikuschip gyártó céget, azonban a cég képviselői egyetlen részletet sem kívántak elárulni azzal kapcsolatban, hogy mik a VIA Technologies pontos tervei, illetve, hogy kik a cég jelenlegi tárgyalópartnerei.

A VIA Technologies vezetői az üggyel kapcsolatban úgy vélekednek, hogy a grafikuschipek fejlesztésével foglalkozó S3 nevezetű cég közelmúltbéli felvásárlása mindenképpen jó lépésnek bizonyult, azonban ezen ügyletből a VIA Technologies leginkább csak a hordozható számítógépek piacán tudott profitálni. Ezzel szemben a VIA Technologies a notebook piac mellett az asztali számítógépekbe szánt grafikus megoldások piacára is be szeretne törni, erre azonban a cégnek saját erejéből nem futja, vagyis a VIA-nak egyszerűen nincs más választása, mint hogy felvásároljon egy már bejáratott és jól működő grafikuschip gyártó céget.

Különböző, magukat megnevezni nem kívánó források szerint a VIA Technologies vezetői a legnagyobb valószínűség szerint az STMicroelectronics grafikuschip részlegének a felvásárlását szeretnék megvalósítani, azonban a tajvani cég az adásvételi szerződés aláírásakor állítólagosan nagyon észnél lesz, vagyis csak és kizárólag reális összeget kíván kifizetni a szebb napokat is látott cégért. Szakértők szerint a STMicroelectronics reális körülmények között nem kérhet túl sokat a grafikuschipek fejlesztésével foglalkozó részlegéért, ugyanis a VIA Technologies tökéletesen tisztában van azzal, hogy a cég Kyro chipjei - bár rendkívül innovatívak voltak - sohasem váltak bestseller termékekké.

A VIA Technologies az S3 2000-ben történt felvásárlása révén jutott hozzá a Savage grafikus maghoz, melynek Savage 4, illetve Savage 8 típusjelzésű változatai később számos VIA chipkészletben feltűntek. Jelenleg többek között a P4M266, PN266T és KN266 típusú VIA chipsetekben találhatunk Savage 8 grafikusmagot, a VIA és az S3 fejlesztői pedig már gőzerővel fejlesztik a Zoetrope névre keresztelt, következő generációs, integrált chipsetekbe szánt vadonatúj grafikusmagot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laalee #4
    vagy eppen azt veszi meg ami mar meghalt... de a technologiai miatt erdemes megvenni.
  • Power #3
    Miért mit fogsz hallani a 3DFX-ről 3 év múlva? Kit érdekel, hogy valamit hogy hívnak? Egyébként azóta, hogy a VIA megvette az S3-at már többet hallani róla.
  • dewdew #2
    eleg fiatalnak kell lenni ahhoz, hogy valaki ne halljon rola
    a low_low_low end gepeket meg mindig S3Trio3D-vel adjak
  • JTBM #1
    Sajnos amit a VIA megvesz, az szépen meg is hal. Az S3-ról a fiatalabb generáció nem is hallott.