Franczy

Az AMD belép a kéziszámítógépek chippiacára

Az PC-s processzorpiac két legnagyobb ellenlábasa, az Advanced Micro Devices (AMD), és az Intel között a jövőben teljesen új területeken is komoly konkurenciaharc várható, ugyanis immár mindkét óriáscég képviselteti magát a kéziszámítógépek piacára szánt chipek piacán is. Mint ahogy arról nemrégiben beszámoltunk, az AMD a lehető legegyszerűbb módot választotta arra, hogy ebben a piaci szegmensben is megvesse a lábát, ugyanis a chipgyártó az elmúlt héten szőröstül-bőröstül felvásárolta a MIPS-alapú mobil processzorokat gyártó Alchemy Semiconductor céget, és talán többen emlékeztek még arra is, hogy az Intel a közelmúltban hasonló módon jutott hozzá a StrongARM processzorok gyártási jogaihoz. Az Intel tehát immár több éve képviselteti magát a kéziszámítógépekbe és egyéb mobil eszközökbe szánt, alacsony fogyasztású chipek piacán, és különböző források szerint a chipgyártó már e héten lerántja majd a leplet a StrongARM chipek utódjainak szánt XScale processzorokról.

Ezek szerint a kéziszámítógépekbe szánt mobil processzorok piacán a közeljövőben nagy összecsapás várható az immár AMD tulajdonban levő Alchemy chipek, és a napokon belül debütáló Intel XScale processzorok között, azonban arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy mind az AMD-nek, mind az Intelnek meg kell majd küzdenie a Motorolával is, mely cég a kéziszámítógépekbe szánt chipek piacán jelen pillanatban az elsőszámű gyártó. Szakértők szerint az ebben a piaci szegmensben kialakulóban levő konkurenciaharc keménységével kapcsolatban nem lehetnek kétségeink, azonban az előrejelzések azt mutatják, hogy ezen piac folyamatosan növekvő mivolta miatt várhatóan egyetlen gyártónak sem kell majd úgymond elhaláloznia, ugyanis a piac van olyan erős, hogy akár több óriáscéget is eltartson. A 2000-es esztendőben egyébként több mint 1,6 milliárd dolláros forgalmat bonyolítottak le a kéziszámítógépekbe szánt processzorok piacán, mely forgalom a tavalyi esztendőben 1,8 milliárd dollárra növekedett, és az előrejelzések azt mutatják, hogy 2005-ben már a 3 milliárd dollárt is meghaladja majd a piac éves forgalma.

Az AMD tulajdonába került Au1000-es processzor jelenleg két változatban kapható, melyek közül az 500 MHz-es frekvencián ketyegő modell 1 W-ot, a 400 MHz-es frekvenciájú verzió pedig mindössze 0,5 W-ot fogyaszt, az Intel-féle XScale chipekről pedig jelenleg annyit lehet tudni, hogy a high-end PXA250-as típusjelzésű XScale processzorok 200, 300 és 400 MHz-es, a középkategóriás PXA210-es XScale chipek pedig 133 és 200 MHz-es változatokban lesznek kaphatók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!